Keresztény szemmel

Magyarság, európaiság, kereszténység. Ebben a három fogalomban foglalható össze az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem filozófiája. Ha ehhez még hozzátesszük az előítélet-mentességet, a más nézetet vallók iránti tiszteletet, a toleranciát és az ökumenizmust is, akkor már a szép elvek megvalósításához is közelebb kerültünk.

1. óta a svájci illetőségű és akkor már két évtizede működő szabadegyetem haza is látogathat, illetve hagyományos akadémiai napjait a Kárpát-medencében – Erdélyben, a Vajdaságban, Szlovéniában – is megrendezheti áldozócsütörtök hetében.

A nyitott, szabadelvű, toleráns szellemiség további erősítését jelentette, amikor 1995-ben megalakult az EPMSZ magyarországi egyesülete, 2000-ben pedig megkezdte működését az EPMSZ Erdélyi Köre. Ez a közösség most készül jogi formát ölteni, egyesületté szerveződni. Ez a lépés is szóba került április 8. és 10. között Nagyváradon, ahol a Nagyváradolaszi Református Egyházközség Lorántffy Zsuzsanna vendégházában került sor az Erdélyi Kör idei konferenciájára. Magyarország kint és bent – ez volt a téma. Az előadások megtartására felkért erdélyi egyetemi tanárok – Bodó Barna, Molnár Gusztáv, Egyed Péter és Veres Valér – más-más nézőpontból tárgyalták a témát.

A megnyitó ülés kisebbfajta szenzációja – egyben reményt keltő lépés és az EPMSZ sikere – volt, hogy Nagyvárad mindkét püspöke, a katolikus Tempfli József és a református Tőkés László nemcsak hogy részt vett az alkalmon, hanem gondolatait is megosztotta a jelenlévőkkel. Erre Kántor Lajos, az Erdélyi Kör elnöke, a Korunk című, Kolozsvárott megjelenő rangos folyóirat főszerkesztője kérte fel a püspököket.

Mindkét püspök – akiknek feltehetőleg számos hívő kifejtette a véleményét a történtekkel kapcsolatban – kemény szavakkal bírálta a december 5-i népszavazás sikertelenségét. Tempfli József felolvasott egy fiatal lánytól kapott levelet, amely részletesen indokolta a népszavazás miatti elkeseredést. Tőkés László osztozott a kritikában, majd azt a kérdést is felvetette, hogy mennyiben őrizte meg protestáns karakterét a szabadegyetem. Erre később egyértelmű pozitív válasz hangzott el.

A konferencia házigazdája, Veres Kovács Attila nagyváradolaszi református lelkipásztor a megnyitóülésen e sorok íróját kissé váratlanul felkérte arra, hogy szóljon a résztvevőkhöz. (Kőszegi Ábel rádiós szerkesztővel a magyarországi egyesület képviseletében vettünk részt az eseményen.) Elmondtam, hogy az egyházak – az evangélikus egyház is – az „igen” mellett foglaltak állást a népszavazáskor – de hát ezt a jelenlévők is tudták. Azt is, hogy sajnos belpolitikai üggyé vált nálunk a kérdés, amelynek felvetésével, időzítésével valójában egyik politikai oldal sem értett egyet.

A későbbiekben kiderült, hogy egyformán látjuk: ki kell kerülnünk ebből a helyzetből. Az Európai Unióba tartó Románia és az ott a kezdeti lépéseket gyakorló Magyarország együttműködése a magyar–magyar kapcsolatoknak is új lehetőségeket ígér. Nem könnyű, de együtt feldolgozhatjuk a népszavazási traumát.

Szóba került, hogy a kórház-privatizációra vonatkozó kérdéssel együtt a népszavazáson szerencsétlenül érvényesült a pártok által alkalmazott „szociális sovinizmus”, a riogatás. Az állampolgárság kérdésével kapcsolatban az egyik, a kórház-privatizáció esetében a másik nagy párt alkalmazta ezt a módszert. Elhangzott, hogy nem kompetens, valódi támogatással nem bíró szervezetek – Magyarok Világszövetsége, Munkáspárt – erőltették a népszavazást.

Nagy érdeklődést váltott ki a Trianon-szindróma elemzése. A tudós előadók rámutattak arra, hogy a Trianonhoz vezető folyamat valójában 1867-ben kezdődött a monarchia nemzetiségi politikájával. Szóba került a ma is korszerűnek mondható 1868-as kisebbségi törvény tervezete, melyet sajnos az akkori Országgyűlés lesöpört az asztalról.

Ezenkívül is több ismert és kevésbé ismert eseményről, dátumról esett szó, főként persze erdélyi vonatkozásúakról. Így említtetett a kolozsvári értelmiségiek 1944. szeptember 9-én Horthy Miklós kormányzóhoz intézett levele, melyben jellemezve a helyzetet sürgős intézkedést kértek a nemzeti katasztrófa elkerülése érdekében. Figyelmet keltett az identitás kérdése is, illetve az a vitatéma, hogy ki fog-e alakulni egyfajta európai identitás.

Érdekes volt hallani a kolozsvári szociológus-munkacsoport adatait a romániai magyarság demográfiai helyzetéről. Mint megállapították, 1982 óta egyre inkább hasonlítanak a trendek a magyarországi értékekhez. A halálozások száma meghaladja a születésekét; jellemző a népességfogyás, amelyhez hozzájárul az elvándorlás is. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor az 1,5-1,8 milliós erdélyi magyarság lélekszáma a század közepére 900 ezerre csökken. Volt olyan hozzászóló, aki ezt biztatónak vélte, rosszabbra számított.

Részt vett a konferencián Varga Gábor címzetes államtitkár, az Erdélyi Kör egyik alapító tagja, a házigazda gyülekezet korábbi főgondnoka is. Az államtitkár, aki 1998 óta – több kormány alatt is megőrizve pozícióját – áll a romániai Találmányi és Védjegyhivatal élén vezérigazgatóként, biztató adatokat is ismertetett. Például azt, hogy növekedett a magyarok súlya az államigazgatásban: az európai integrációs ügyekben érintett 41 államtitkár közül 12 magyar. Biztató az is, hogy egy felmérésben az erdélyi magyarság 80 százaléka az „erdélyi, romániai magyar” minősítéssel határozta meg önmagát, illetve a hazájára vonatkozó kérdésre az „Erdély, Románia” választ jelölte meg. Kilencvenöt százalékuk vélte úgy, hogy az erdélyi magyarság az egységes magyar nemzet része.

Izgalmas vita alakult ki a leginkább időszerű kérdésről: a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezetről, amely a napokban került a kormány elé. A kerettörvény jellegű jogszabály hiányosságait a támogatók is elismerték, de úgy vélték, mégis történelmi esély ez a lehetőség. Ha elfogadnák a törvényt, meglenne a mód arra, hogy fokozatosan a kívánt tartalommal bővüljön. A kritikusok viszont úgy látták, hogy a nem kielégítő törvény sehová sem vezet. Meglátjuk, hogyan reagálnak majd a pártok és a kormány a tervezetre.

Az EPMSZ hagyományai közé tartozik a kultúra ápolása. Nem volt ez másként most sem: az első nap Kiss Törék Ildikó előadóestjét élvezhettük. A Kinyílt a tavasz, mint egy imádság című programban, mely a pódiumjáték műfaji megjelölést kapta, Tamási Áron, Wass Albert, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Sütő András és Tollas Tibor művei alapján készült produkciót élvezhettek a résztvevők, a második este pedig a templomban került sor nívós hangversenyre.

A spirituális program a házigazda lelkész szolgálatára épült, és a vasárnapi záró istentiszteleten csúcsosodott ki, a Lk 9,23 („Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap és kövessen engem”; Károli-fordítás) alapján tartott igehirdetésben.

Ezen az istentiszteleten Veres Kovács Attila kérésére Varga Gáborral köszöntöttük a gyülekezetet. Ő az Erdélyi Körről szólt néhány szót, én a magyarországi egyesület nevében beszéltem, és mint egyházunk országos felügyelője üdvözöltem a szépszámú gyülekezetet. A magyarság, európaiság, kereszténység eszméjét a középpontba állító gondolkodással kapcsolatban kiemeltem, hogy a nyugati, a Kárpát-medencei és az anyaországi magyarság számára a kereszténység üzenete ebben az igében összegezhető: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)

Érdekes volt Kántor Lajos összegzése. Az irodalomtörténész-szerkesztő kifejtette: reméli, hogy az EPMSZ-nek az idén május első hetében a németországi Rheinfeldenben sorra kerülő akadémiai napjai legalább olyan színvonalasak lesznek, mint a nagyváradi hétvége volt.

A református–evangélikus viszonyt az ökumenizmus fogalma nem fejezi ki, hiszen ez testvéregyházi kapcsolat – mondtam a templomban. Nem udvariasságból. Egyébként is így gondolom, most pedig újra megtapasztaltam: ezen a hétvégén áradt felénk a testvéri szeretet.

Frenkl Róbert