Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 16 - Luther-idézet

E heti Luther-idézet

Luther-idézet

„Ez a testamentum örömmel tölti el a szívünket, Isten szeretetének a melegével árasztja el lelkünket, ha az igaz hit megvan bennünk. Ezért nevezték a misét görögül eucharistiának, ami magyarul hálaadást jelent, mert benne hálás szívvel mondunk köszönetet, dicséretet Istennek e vigaszt hozó, boldogító, üdvözítő testamentumáért, amint hálás az örökös is, aki jó barátjától ezer forintot vagy még ennél is többet örökölt. Sajnos gyakran Krisztus is úgy jár, mint a végrendelkező, aki testamentumában gazdagságot hagy az utódokra, de azok megfeledkeznek róla, megfeledkeznek a köszönetről és háláról. (…) Innen van az, hogy megfeledkezünk a szeretetteljes hálaadásról, dicséretről, és megmaradunk fásult megkeményedettségünkben; innen van az is, hogy megelégszünk egy kis imádságelmorzsolással is.”

Luther Márton: A jó cselekedetekről (Takács János fordítása)