Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 16 - Püspöki látogatás a kicsinyeknél

Egyházunk egy-két hete

Püspöki látogatás a kicsinyeknél

A gyülekezeti közösséggé formálódás az Istennel és egymással való együttlét örömének átélésével kezdődik. A Salgótarjántól délre fekvő Kisterenyén és Szúpatakon elkezdődött a közösséggé formálódás – ennek lehetett tanúja D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke, valamint Szabó András, a Nógrádi Egyházmegye esperese április 10-én, vasárnap.

Klenóczkyné Sulyok Anna helyettes lelkészként különös figyelmet fordít a gyermekek összegyűjtésére és az istentiszteleti életbe való bevezetésére. A kicsiny kisterenyei közösségnek inkább az idősebb korosztálya hiányzik a templom padjaiból, mert az aktív, körülbelül 30-40 főnyi gyülekezeti mag fele 18 év alatti. A gyermekek többsége a hittanórán szerzett impulzusok hatására kezdett el templomba járni. Mint a lelkésznőtől megtudtuk, „anélkül, hogy hívtam volna őket, egyszer csak megjelentek a vasárnapi istentiszteleten”.

Szebik Imre igehirdetését Jn 10,22–30 alapján tartotta; szólt arról, hogy bármennyire kicsi is egy templom, öröm belépni oda, ha igére vágyó emberek töltik meg. Az istentisztelet végén a gyermekek zenés műsorral köszöntötték a vendégeket.

A mintegy hetven lakosú Szúpatak azon települések egyike, ahol szinte mindenki evangélikus, s az egyetlen templom is az evangélikus egyház tulajdonában áll. A kis létszámú közösség életkor szerinti megoszlása hasonló, mint a kisterenyeié; és ugyancsak reményteljes a falucska evangélikus gyülekezetének jövője.

Horváth-Hegyi Olivér