Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 16 - Ki emlékszik Ruttkay Miklián Gézára?

Evangélikusok

Ki emlékszik Ruttkay Miklián Gézára?

Száz évvel ezelőtt született Ruttkay Miklián Géza, aki csaknem harmincnégy évig volt a gyóni gyülekezet lelkésze. Egy ilyen hosszú szolgálati idő mindenképpen jeleket hagy a közösségen. Akkor, amikor felvetődött annak gondolata, hogy emlékezzünk meg az évforduló kapcsán róla, kiderült, hogy a gyülekezet tagjainak életében fontos, olykor sorsfordító volt a vele való találkozás.

Az ünnepségre eljöttek a családtagok is. Négy gyermeke és unokáinak egész sora szolgálóként – lelkészként, aktív gyülekezeti tagként – él az egyházban. Érdekesen kapcsolódott visszatekintésük a gyóniak emlékezéséhez. Kovács Erzsébet presbiter Ruttkay Miklián Géza lelkészsége idején gyermekbibliakört vezetett. Megható múltidézésében elmondta, hogy szinte családtagként élt akkor a gyülekezetben. Balázs Mihály egyetemi tanár, aki nemzetközileg elismert tudósa a korai magyar reformációnak, arról szólt, hogy számára Ruttkay Miklián Géza nem csupán lelki értelemben volt meghatározó, hanem pályaválasztásában is szerepet játszott az, amit tőle kapott gyermekkorában. Rapcsák Jánosné vidám emlékeket elevenített fel; végül pedig Bencze Imréné, a lelkész legidősebb lánya mondott megható köszönő szavakat.

A gyülekezet tagjai egy kis kiállítást rendeztek tárgyi emlékekből erre az alkalomra.

A gyóni gyülekezet megállt egy pillanatra; régi lelkészére és – személyes találkozások útján – egy kicsit akkori önmagára is emlékezett.

Mondhatná valaki: nem az a kérdés, hogy ki emlékszik Ruttkay Miklián Gézára, hanem az, hogy ki hogyan emlékszik Ruttkay Miklián Gézára. Az emlékezés azonban nem szeretett volna kiértékeléssé válni. A kérdés ugyanis még csak nem is az, hogy ki hogyan emlékszik Ruttkay Miklián Gézára, hanem az, hogy az Úr Isten hogyan emlékszik Ruttkay Miklián Gézára…

Koczor Tamás