Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 16 - Tavaszköszöntő kirándulás

evél&levél

Tavaszköszöntő kirándulás

A szombathelyi gyülekezetben már tradíciónak mondható, hogy azok számára, akik az adott esztendőben vagy a megelőző években konfirmáltak, csendeshétvégét szervezünk. Az idén április első hétvégéjét töltöttük együtt Balatonszárszón, az új evangélikus üdülőben.

A csapat pénteken délután indult útnak Szombathelyről. Hosszú és fárasztó vonatozás után, de mégis derűsen érkeztünk meg a szálláshelyre. A szép és kényelmes szobák elfoglalása, illetve a közös vacsora után a csapat köszöntése következett. Az este folyamán lehetőség nyílt Az élet háza című film megtekintésére, az áhítat után pedig mindenki nyugovóra tért, hogy erőt gyűjtsön a következő naphoz.

A szombati nap délelőttjén az előző este megtekintett filmről beszélgettünk Gregersen Labossa György szombathelyi lelkész vezetésével. A ma fiatalságának a problémáit, nehézségeit, a mindennapok aktualitását hozta felszínre a történet. Az apa-fiú kapcsolat, az emberi kötelékek, a család, az élet mulandósága áll a film középpontjában. Egy apa, akit testileg lassanként leépít a rák, de nem adja fel. Próbál valami maradandót hagyni az utókorra: egy családi házat kezd építeni a fiának, megpróbálja rendbe hozni az elpocsékolt évei alatt tönkrement kapcsolatait – s mindez sikerül is neki. Ahogy leépül egy test, úgy felépül egy ház, és újra felépülnek az emberi lelkek, rendeződnek a kapcsolatok. Talán röviden egy bibliai idézettel tudnám összefoglalni a film lényegét: „Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!” (Préd 9,10)

A tartalmas és tanulságos hozzászólások után játék következett, kicsit megmozgatva az elménk után a végtagjainkat is. A finom ebéd után a jó idő adta lehetőségeket kihasználva sétáltunk, és ellátogattunk a József Attila-emlékházhoz is. A szombat este a közös játékról, éneklésről, táncról, beszélgetésekről szólt.

A hétvégét vasárnap ifjúsági istentisztelettel zártuk, melyen Hasza Mónika teológustársam hirdette az Úr igéjét. Utólag is az ifjúság köszönetét tolmácsolom Móninak a hétvégén végzett munkájáért. Hálánkat szeretnénk kifejezni a Y�s Men Klub Savaria tagjainak, és mindazoknak, akik felajánlásukkal és segítő munkájukkal lehetővé tették a 2004-es esztendőben is az adventi vásár megszervezését, és az összbevételt az ifjúsági munka támogatására fordították, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a fiatalok együtt tölthessék ezt a hétvégét.

Papp Judit (Szombathely)