Gyermekvár

A Gyermekvár harmadik részéhez érkeztünk. Füller Tímea segítségével már megismerkedhettetek Jónával, a képzeletbeli kisfiúval, aki a kapernaumi százados házában lakik; édesanyjával, akit mindenki csak Eszter mamának hív, és Simonnal, Jóna kis barátjával. Ők ketten sok csodát látnak Jézus földi életéből, amelyeket el is mesélnek nektek. Minden történet végén egy-egy rejtvényt oldhattok meg. A helyes megfejtést minden alkalommal küldjétek el a szerkesztőség címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A hetedik rész után sorsolást tartunk, amelyen három szerencsés megfejtő értékes könyv- és játékcsomagot nyer. Aki minden alkalommal beküldi a helyes megfejtést, annak a neve hétszer kerül a kalapba, így nagyobb esélye van arra, hogy nyerjen.

A nevem Jóna – én vagyok az a kisfiú, aki Jézus több csodáját is látta már. Különös, titokzatos ember ez a Jézus. Szombatonként a zsinagógában mi is sokat tanulunk Istenről, de eddig ez az egész nem nagyon érdekelt engem. A legtöbbször csak annyira emlékeztem a tanításból, hogy mindenből tizedet kell adni becsülettel, meg hogy tilos egy csomó dolgot megtenni, mert azok nem tetszenek Istennek. Jézus viszont úgy beszél az Úrról, ahogyan az ember az anyukájáról vagy az apukájáról beszél. Ő például biztos benne, hogy a mennyei Atya – ahogy ő hívja – szereti az embereket. A barátommal, Simonnal igyekszünk minél többet Jézus közelében lenni, és hallgatni őt.

Néha a gazdánk fia, Klaudiusz is velünk jön. Ő nagyon kedves, de néha egy kicsit komoly. A múltkor is teljesen érthetetlen módon megharagudott ránk, amikor a ruhája hátulsó felére farkincát varrtunk Simonnal. Pedig jó vicc volt. Mindenki mosolygott, csak a mamám szidott össze. Azt mondta, ez nagy tiszteletlenség volt.

Ma megint eszünkbe jutott egy remek ötlet. A tóparton bekentük iszappal hátulról Klaudiusz ruháját. Mi Simonnal sokat nevettünk rajta, mert olyan szurtos volt, mint egy kéményseprő, de ő nem nevetett velünk, hanem bosszankodott. Igazából azért voltunk ám ilyen csibészek, mert unatkoztunk. Ugyanis nem igazán értettük, amit Jézus a zsinagóga elöljáróival beszélt. Valamin vitatkoztak. Miközben mi nagy óvatosan a csínytevésen munkálkodtunk, a felnőttek között éppen arról folyt a szó, hogy nem elég kívül megmosakodnunk, belül is tisztává kell válnunk. Ez igaz, hiszen mosogatáskor az edényt nemcsak kívülről, hanem belülről is gondosan meg kell súrolni. Ezért nem is meri rám bízni anyukám, hogy egyedül csináljam – szerinte nem vagyok túlságosan alapos. Talán ez az oka annak, hogy akkor nem is nagyon izgatott ez a beszélgetés.

Később viszont, amikor hazafelé menet a sáros ruhája miatt csúfoltuk Klaudiuszt, ő nem szólt egy szót sem, csak szomorúan ránk nézett. Akkor nagyon összeszorult a szívem. Megéreztem, hogy mi is az a belső piszkosság, és már nagyon szerettem volna visszacsinálni az egészet. Jó lett volna azonnal megtisztítani a szép ruháját. És amikor azt is megtudtam, hogy éppen az én mamám fogja kikínlódni a ragacsos iszapot az anyagból, akkor rettenetesen elszégyelltem magam.

Este sokáig forgolódtam az ágyamban, és elgondolkodtam a nap eseményein. Hirtelen eszembe jutottak Jézus szavai. Akkor értettem meg, hogy milyen az, amikor az ember belülről piszkos. Bizony hiába mosakodtam meg gondosan lefekvés előtt – muszáj, anyukám mindig ellenőrzi (ez amolyan szülői szokás lehet, mert Simon is ugyanerre panaszkodott a múltkor) –, mégis rémesen koszosnak éreztem magam. Szomorkodtam, tépelődtem, de sehogy se jutott eszembe, hogy mit is mondhatott még erről Jézus. Épp a lényegre nem emlékeztem, hogy hogyan kellene a szívemet megtisztítani. Végül arra jutottam, hogy másnap elnézést kérek majd Klaudiusztól, addig pedig Istentől kértem, hogy bocsássa meg a roszszaságomat. Azért is imádkoztam, hogy legközelebb okosabban tudjak viselkedni, és ne bántsak meg másokat. Kértem Istent, hogy segítsen nekem a szívem tisztán tartásában. Persze biztosan fogok hibákat elkövetni ezután is, de valahogy mégis úgy éreztem: Isten komolyan vette a kérésemet.

Megkönnyebbülve aludtam el végül. Ma pedig alig várom, hogy Klaudiusszal találkozzam, és bocsánatot tudjak tőle kérni.

1. Kösd össze növekvő sorrendben a számozott pontokat!