A vasárnap igéje

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP – Lk 24,46–49

Nemrégiben művészettörténészek és teológusok gyűltek össze a Firenzéhez közeli Vinciben – Leonardo da Vinci szülővárosában –, hogy tudományos konferencia keretében tisztázzák, mi az igazság a világszerte óriási sikert arató, ugyanakkor nagy felháborodást is keltő A da Vinci-kód című regény állításaival kapcsolatban. A Biblia után ma a világon a legnagyobb példányszámban eladott, hazánkban is egyre népszerűbb krimi szerzője kétségkívül ügyesen ötvözi a művészettörténeti és tudományos tényeket, a történelmi valóságot a fikció, a misztika és az ezoterika elemeivel. Olyannyira, hogy turisták ezrei látogatnak el a krimiben szereplő helyszínekre. A könyvet útikalauzként használva keresik a bizonyosságot, hogy igaz-e mindaz, amit olvastak. Az író azt állítja, hogy a kitalált főhősön kívül mindaz, amit leírt, színtiszta igazság.

A kutatók cáfolták a regény állításait, és hangsúlyozták, hogy az az eddigi tudományos eredményeket semmiképpen nem írja fölül. Mindenképpen izgalmas, jól megírt és ügyesen szerkesztett krimi, de nem több ennél; történeti vagy vallástörténeti újdonságokat, felfedezéseket nem tartalmaz, tudományos értéke nincs.

Nem mindegy, miről állítjuk, hogy „színtiszta igazság”. Nem mindegy, mi mellett állunk ki, mi mellett tanúskodunk, mihez adjuk a nevünket. Amikor Pál apostol a korinthusiak között apostolságáról és annak tartalmáról beszél, azt mondja, hogy nem akar tudni másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a Megfeszítettről. Később, amikor a feltámadásról szól, Krisztus feltámadásának realitásához köti igehirdetésének értelmét, de hallgatói hitének értelmét is. Apostoli küldetésének ez a tartalma, értelme. Erre épül minden. Ez az evangélium közepe, centruma, magja. Keresztény hitünk a 21. században is csak az apostoli bizonyságtétel élményéből, tapasztalatából, meggyőző erejéből és nem utolsósorban hitelességéből élhet.

Több budapesti gyülekezet összefogásával pünkösd ünnepén indul útjára az a kezdeményezés, melynek – a Finnországból elinduló mozgalom védjeggyé vált elnevezését átvéve – a Tamás-mise nevet adták a szervezők. Ez az újszerű istentiszteleti forma a kételkedőket, a keresőket kívánja megszólítani. A racionális, a ma is mindenre magyarázatot kereső, a „titok”, a „csoda” kifejezésekkel meg nem elégedő, kételkedő emberek számára sokatmondó lehet Tamás apostol személye, akinek a kedvéért – János evangéliumának tanúságtétele szerint – az Úr nyolc nap múlva visszatér. Talán nem véletlen, hogy a tamáskodó tanítvány, aki a feltámadás bizonyítékának keresésében a legmesszebbre megy társai közül, és kezével érinti Jézus sebeit, a legmesszebbre megy a misszió útján is – a hagyomány szerint egészen Indiáig. Őt is ugyanaz hajtja, ugyanaz vezeti, mint Pált, aki az akkor ismert föld végső határáig viszi a rábízott igazságot, az evangéliumot, hogy mindenkivel megossza.

Bár az apostol elnevezés későbbi, és elsősorban éppen Pál szolgálata által lett elfogadott megjelölése az evangélium hírnökeinek, mégsem túlzás azt állítani, hogy a tanítványok valamennyien a Feltámadottal való találkozás pillanatában kezdenek apostollá formálódni, amikor ő megszólítja, és szavának erejével meggyőzi őket a feltámadás igazságáról.

Lukács is arról tudósít, hogy a feltámadt Jézus megáll a tanítványok között, és az Írás teljes kontextusába helyezi mindazt, ami elfogatásától kezdve történt vele. Ugyanezt teszi az úton lévő emmausiak esetében is: elmagyarázza nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. A rövid, de lényegre törő teológiai képzés éppen a középpontra, a vitathatatlan igazságra, a feltámadás valóságára mutat, ebben erősíti meg a rettenet és a félelem miatt bezárkózó, szétzilált kis tanítványi csoportot.

Ez a találkozás éleszti fel újra a hit parazsát, amelyet majd a Lélek ajtónyitó, ablaktáró, jótékony huzata pünkösdkor dinamikusan és látványosan lobbant lángra. Akkor már nem elszigetelődött, bezárkózó, hanem az egész világ felé nyitott, megerősödött mandátummal rendelkező apostolok hirdetik a megtérés és a bűnbocsánat örömüzenetét. Nem a maguk bölcsességéből, leleményességéből vagy jó kombinációs képességeik birtokában találnak ki valami izgalmas krimit a feltámadásról, hanem a nagyon is létező „főszereplő”, Krisztus jelenléte és szavai alapján, a Szentlélek munkájának eredményeképpen lesznek tanúkká és apostolokká.

A munkát, amelyre elhívást kaptak, Jeruzsálemben kell elkezdeniük. A legnehezebb terep mindig a hazai, ahol a gyengeségeinket, esetlenségünket jól ismerők között, a realitás kereteit sokszor szűkösnek érezve, kitartó hűséggel kell elvégeznünk a visszajelzések alapján nem is mindig kellően értékelt munkát. Mégis – az apostoli bizonyságtétel hitelességének letéteményeseiként, tanúkként, az emberek számára irányt mutatva, az élet igazságát feltárva és továbbadva – a világ ma is egyedülálló „bestsellere”, a Szentírás alapján vallhatjuk, hogy hitünk a „színtiszta igazság” alapján áll.

Smidéliusz Gábor