Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 19 - Csengő hanggal dicsérték Istent

Egyházunk egy-két hete

Csengő hanggal dicsérték Istent

Az Alberti Evangélikus Általános Iskola szervezésében április 30-án rendezték meg az I. korálénekversenyt. Az előkészületek hónapjaiban a szervezők – köztük e sorok írója – izgalommal várták az evangélikus iskolák jelentkezését, és nagy örömmel fogadták, amikor sorra érkeztek a nevezések Pápáról, Békéscsabáról, Sopronból, Győrből, a Deák térről, a pilisi gyülekezetből – s persze a házigazda albertiek is készültek.

A verseny három kategóriában folyt: az 5–6., a 7–8. osztályosok, illetve a középiskolások éneklését értékelte a zsűri, amelynek elnöke D. Szebik Imréné, két tagja pedig dr. Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője és Kostyalik Katalin kántor volt. A versenyzőknek a megadott öt kötelező korál közül egyet, valamint egy szabadon választott éneket kellett előadniuk.

A negyvenöt versenyző mindegyike felkészült volt, nagy élmény volt hallgatni szép hangjukat. Gyönyörű kincset fedezhettek fel, mert – ahogy Luther mondja – „a zene az emberi szív minden megmozdulásának uralkodója. Az összes teremtmények közül csak az embernek adatott meg a hang és beszéd, hogy Istent szóval és hanggal is dicsérje, hogy a szép szó és csengő hang egyszerre legyen hallható.” S valóban, amikor korálokat énekelünk, Istent dicsérjük.

A sok szép hang közül is a legszebben szólók „tulajdonosai” kiemelt arany minősítést kaptak: az első kategóriában Jansik Rékáé (Pilis), a másodikban Mályi Ambrusé (Deák tér), a harmadikban pedig Békési Kittié (Alberti) lett ez az elismerés. Arany minősítéssel jutalmazta a zsűri Kiss-Juhász Vivient (Pilis), Béres Annát (Deák tér), Egyházi Dórát (Győr), Horváth Kittit (Sopron), Tóth Cseperkét (Sopron), Iker Zsuzsannát (Alberti), Csepregi Jánost (Deák tér), Miklós Ildikót (Győr) és Varga Adélt (Sopron).

A versennyel a szervezők hagyományt szeretnének teremteni. Jövő tavasszal is várják az éneklést szerető diákokat és tanáraikat, hiszen énekeskönyvünk csodálatos dallamokat rejt.

Somogyi Veronika

Regionális hozzárendelés: Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola