evél&levél

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (…) Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.” (Zsolt 133,1.3)

A zsoltáros szavaival mi is elmondhatjuk, hogy valóban áldásos alkalom volt az április 14-i katolikus–evangélikus találkozó az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE). Míg tavaly a mi teológusaink látogattak el a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ebben az évben katolikus testvéreink tették tiszteletüket – immár második alkalommal – egyetemünkön.

A templom és az egyetem épületében tett séta után az új kápolnában összegyűlve dr. Szabó Lajos rektor nyitóáhítatában a tolerancia, a lelkiség és a bátorság fontosságát emelte ki és helyezte a (leendő) lelkészek, papok és hittanárok szívére. Elmondta azt is, hogy szolgálataink során majd sokszor szembe fogjuk találni magunkat olyan helyzetekkel, amikor a saját konok büszkeségünket kell levetkőznünk, s a krisztusi alázat köpenyét felvéve önzetlen szeretettel, bátran kell odafordulnunk a másikhoz, és segíteni őt tettekkel, szavakkal vagy esetenként (meg)hallgatással.

Bíró László püspök szeretettel és reménnyel teli szavakkal világított rá az ökumené megtartó erejére, a Jézusban való egységre, ahogy azt egyik énekünkben énekeljük: „Bár szétszakadva él az egyház, / Jézusban mégis egy lehet. (…) Ha egy a Pásztor, egy a nyáj, / Őnála mind helyet talál.” (EÉ 268,1) A püspök közös emlékeiket felelevenítve külön is köszöntötte Johann Gyula egyetemi lelkészt. A külsőségeket, a formalitást – melyek a két vallás közé vernek éket – nem tekintve tehettünk bizonyságot arról, hogy Jézusban valóban egyek, igazi testvérek lehetünk. Bíró László köszönetet mondott dr. Szabó Lajosnak azért a leveléért, amelyet II. János Pál pápa halála után küldött, s amelyben a rektor részvétét fejezte ki, és azt is közölte, hogy az evangélikus teológushallgatók a délelőtti áhítat keretében imádságban megemlékeztek II. János Pálról.

Ezután meghallgattuk Marton Zsolt prefektusnak és a szeminárium lakóinak a beszámolóit, amelyek segítségével bepillantást nyerhettünk az életükbe, s megtudhattuk, hogyan is töltik el egy napjukat abban a kicsiny, de annál nagyobb hitet s összetartozást melengető közösségben. Mindössze huszonhárom kispap (három görög katolikus, egy szerzetes, tizenkilenc római katolikus) lakik a szemináriumban, ám rajtuk kívül sok világi hallgató is tanul teológiát. Jókedvűen, ám mégis komolyan hallgattuk kispap testvéreink nekünk szigorúnak tűnő napirendjét.

Azt, hogy a teológusotthon lakói miként töltik hétköznapjaikat, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre a szabad idejükben, Tóth Károly szenior mondta el. A kötött program zárásaként néhány filmkockát néztünk meg a harmadévesek passiójátékából, amelyet az idén Budapesten és Veszprém megyében több helyen is előadtak.

Az együttlétünket agapéval zártuk. A kispapok és a teológushallgatók egymás között, „elvegyülve” folytatták a beszélgetést; ki ilyen, ki olyan témában. Bátran feltehettük egymásnak azokat a kérdéseket a másik vallásával kapcsolatban, amelyek számunkra nem egészen érthetőek, azzal a reménnyel, hogy választ kapva meg tudjuk érteni, miért olyan fontos egy-egy kérdés a másik fél számára.

A találkozó végén a szeptemberi viszontlátás reményében búcsúztunk el egymástól. Az újabb alkalomnak a Pázmány Péter Tudományegyetem épülete ad majd helyet.

„Jézus, tebenned egy az egyház: / Ne engedd szétszakítani! / S mit elront annyi sok tanítvány, / Siess te meggyógyítani!” (EÉ 268,4)

Horváth Noémi másodéves, hittanár szakos hallgató (EHE)