Evangélikusok

Hetvenedik évfolyamában járó lapunk elõzõ fõszerkesztõje, Tóth-Szöllõs Mihály lelkész, esperes, egyházunk sajtóosztályának volt vezetõje május 9-én ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Az egyházban eltöltött ötvennyolc szolgálati év után Miska bácsi nem vonult vissza, most is aktív, dolgozik: egyebek mellett például szervezi és felügyeli a Deák téri "Nyitott templom" elnevezésû programot, amelynek az idei már a második "évadja" lesz. Emellett részt vesz rendezvényeken, konferenciákon, szószéki szolgálatokat vállal, gyülekezetekbe látogat, cikket ír, és a tanácsért hozzá forduló fiatalokhoz is mindig van egy-egy jó szava. E sorok írója neki köszönheti, hogy elindult az újságírói pályán, s ezért e helyen is szeretne köszönetet mondani...

• Lelkészcsaládban nevelkedve egyértelmû volt Miska bácsi számára, hogy a papi hivatást választja? Milyen konkrét emlékhez köthetõ a pályaválasztása?
• Diákként Sólyom Jenõ, majd Scholz László volt a két meghatározó vallástanárom a Fasorban. Édesapám lelkészi példája mellett az igazi fordulópont, az elhívás élménye a tahi nyári konferenciákhoz köthetõ: az akkori MEKDESZ Pro Christo táborában ismertem meg Ittzés Miska bácsit - Ittzés János püspök édesapját -, és az õ hatására jelentkeztem a teológiára.
• A hitre ébredés mellett sikerült-e megtalálnia a lelki társakat is? Milyen barátságok születtek ebben az idõben?
• Két apa - idõsebb Gáncs Aladár és az én édesapám - ugyanazon a napon vitte beíratni a fiát a fasori gimnáziumba. Ott ismerkedtünk meg egymással, és azóta - most már majdnem hét évtizede - vagyunk barátok, testvérek, "ikrek" Aladárral. Sok közös szál köt össze bennünket, például az egyházzene szeretete. Az orgonálás kezdettõl fogva meghatározó volt a számomra - idõsebb Peskó Zoltánnál tanultam orgonálni. Aladárral egy szobában laktunk Sopronban, a teológián, de késõbb is sokat jártunk egymáshoz. Harmadik társunk Muntag Andor lett, aki sajnos már elment. Egy évvel alattunk járt idõsebb Hafenscher Károly - mi voltunk Sopronban a híres "fasori szoba"... Ez a négyes azután megmaradt mindvégig, hatottunk egymásra, és a lelkiségünkre is jellemzõ volt ez a testvéri kapcsolat.
• Melyik igék váltak meghatározóvá Miska bácsi életében?
• Édesapám 1Móz 12,2-vel áldott meg a konfirmáción: "...megáldalak (...), és áldás leszel." Ordass Lajos püspök avatott lelkésszé Rákosszentmihályon, az otthoni gyülekezetemben. Lk 12,49 alapján, Jézus szavával bocsátott útra: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!"
• Személyre szólóan választotta ezt a püspök? Erõteljes, szép igei bátorítás ez egy pályakezdõ fiatal lelkésznek...
• Igen, kimondottan rám szabta. Arról beszélt, hogy mit jelent Jézus tüze ebben a világban, és hogy mit tehetünk mi, hogyan lángolhat tovább ez a szeretet, hogyan állhatunk be ebbe a szolgálatba. Iránymutató igém lett ez, késõbb is végig élt bennem, hogy ezzel bocsátott ki Ordass püspök az útra. Amikor sok évvel késõbb esperessé választottak, tõle kértem tanácsot: mit tegyek? Azt felelte: "Csak arra vigyázz, hogy az Úr szolgájának maradj meg..." Tudom, hogy akiket õ avatott lelkésszé, azokért rendszeresen imádkozott élete során - még a börtönben is -, hogy megálljunk a szolgálatban. Felelõsséget érzett irántunk. Ez a két ige adott tehát lendületet. Jó küldés, jó irányítás volt. Amit csináltam, mindig szívvel-lélekkel, ezzel a tûzzel csináltam, máshogy nem is tudtam volna elképzelni!
• Lelkészként, esperesként, késõbb lapszerkesztõként gyakorlatilag minden gyülekezetet bejárt; vagy szószékrõl, vagy templompadból ismeri az egyházat. Csak vázlatos felsorolásként: Rákosszentmihály, Cinkota, Kiskõrös, Dunaegyháza, Kecskemét, Budapest. Sokszínû és gazdag a szolgálati helyek palettája...
• Segédlelkészi éveimet Cinkotán töltöttem, ahol erõteljes ifjúsági munkát tudtam végezni. Sok segítségem volt. Vasárnaponként tizennégy gyermekbibliakörben folyt az oktatás a szórványokban... Ott, Cinkotán ismertem meg leendõ feleségemet is.
• 1950 és 1957 között Miska bácsi Kiskõrösön szolgált. Egy ilyen nagy gyülekezet hogyan élte meg az egyházak elleni politikai támadásokat?
• Tót, egyházias, erõs hitû gyülekezet volt, amely ellen tulajdonképpen semmit nem tudtak tenni - még azzal sem, hogy két kaszárnyát telepítettek oda, vagy hogy idõlegesen elvették az imaházat. Volt, amikor a péntek esti ifjúsági bibliaórára hatszázan gyûltek össze! Nyolcvantagú ének- és zenekart szerveztünk a gyülekezetben, nyaranta énekelni jártunk szerte az országban - mindezt a Rákosi-rendszerben...
• A következõ állomás Dunaegyháza volt. "Informátoromtól" tudom: a mai napig szeretettel emlegetik ott Miska bácsit.
• 1957-tõl kezdve tizenöt éven át szolgáltam elsõ parókusi helyemen. A legfontosabb feladatok közé a háborús károk helyrehozatala, a templomrenoválás és a gyülekezetépítés tartozott. Ehhez képest Kecskemét jelentõs változás volt a tízezres Kiskõrös és az ezerhétszáz lelkes Dunaegyháza után. Város, mégis kicsi, hatszáz lelkes gyülekezettel bírt. Barátian igyekeztem gyakorolni az ökumenét a református többségû városban a szintén esperes református kollégával együtt. Összetartó, jó egyházmegyei munka folyt itt, szerettük az egész napos LMK-üléseket. Erre az idõszakra esik lelkészi szolgálatom és egyházi munkám talán legszebb feladata: az 1984-es budapesti LVSZ-nagygyûlés szervezõi tiszte.
• Kérem, idézze fel a legkedvesebbeket a nagygyûléssel kapcsolatos személyes emlékei közül!
• Közel egy hónapig a sportcsarnok "fõnöke" voltam, ami azt jelentette, hogy gondoskodni kellett a beérkezõ kérések, igények kielégítésérõl. Bandi fiam tévésként, elsõ kameramanként vett részt a munkában. Emlékezetes számomra a nyitóének, a 265-ös számú, a "Kelj fel, kelj fel, fényes nap..." elõadása. Gondoljunk bele: 1984-ben a '83-as énekeskönyv bizony igencsak új volt még mindenkinek! Élõben, tévékamerák elõtt, a kellõ pillanatban, hála Istennek, minden gördülékenyen ment. A minap Hafenscher barátommal elevenítettünk fel néhány emléket, például a bemutatkozó jelenetet, Mr. és Miss Lutheran jelenetét, aztán a záróalkalmon való úrvacsoraosztást: ki kellett találnom, hogyan lehet hetven külföldi és hetven magyar lelkészt összepárosítani, hogy a több ezer ember úrvacsoráztatása huszonöt perc alatt megtörténjen...
• Mint Miska bácsi "EvÉlet-es" szerkesztõbizottságának tagja tudom, hogy a csapatmunka, a derû, a szervezõkészség mindig is jellemezte. Fõszerkesztõi munkájának is ez volt a kulcsa. Nem volt könnyû dolga: hétrõl hétre le kellett tennie az asztalra az aktuális lapszámot, a maitól lényegesen eltérõ, szerény technikai feltételek között!
• 1988-ban Nagy Gyula püspöktõl kaptam a felkérést az EvÉlet szerkesztésére. Három hónapig vacilláltam, majd igent mondtam. Sajtógyakorlatom már volt teológuskoromból, amikor az Evangélikus Családi Lap szerkesztésében vettem részt - ám nem fordult meg soha a fejemben, hogy hivatásszerûen fogom ezt csinálni... De szerkesztõként is azt tapasztaltam - ahogyan mindig mindenhol -, hogy Isten segítõtársakat rendelt mellém. Ha kellett, szombat-vasárnap is bent voltam, mert a lapnak hétfõn a nyomdában kellett lennie. Az újságszerkesztéshez késõbb a könyvkiadás és a rádiómûsor-szerkesztés feladata társult. Fontosnak tartottam a visszhangot, a személyes reflexiókat, amelyeket közvetlenül, az események helyszínén kaptam. Jó érzés volt az is, amikor fõszerkesztõként azt tapasztaltam, hogy emelkedik az elõfizetõk száma. Meggyõzõdésem, hogy egyházi lapot (is) csak lelkesedéssel lehet csinálni!
• Minek köszönheti humorát, derûjét, optimizmusát?
• Isten ajándékának tartom. A "lutheri hilaritást" nem adom fel soha. Igyekszem az életet a fonákjáról is nézni, nem csak a reális oldaláról. A teológián, a "triumvirátusban" is így tettünk. A bajok, pofonok ellenére sem hagy el a jó kedély. Hatodik éve nincs már velem a feleségem, de három fiú, nyolc unoka, egy dédunoka mellett mindig van tennivaló. Isten úgy készítette az egész utamat, hogy a lelkészi szolgálatnak minden oldalát bejárhattam. Gyermek- és ifjúsági munka, énekkarvezetés, egyházi zene, világgyûlés-szervezés, majd sajtómunka, rádiózás... Egyszóval Isten mindig adott elém olyan feladatot, amelyhez valami újat kellett tanulni, valamit formálni kellett, és aztán azt vihettem tovább magammal. Így gazdagította az életemet, és remélem, ezáltal én is gazdagíthattam a környezetem életét. A tizenkét év sajtómunkát leszámítva negyvenhat, emberek között, gyülekezeti lelkészként eltöltött szolgálati évem volt. Vallom, hogy a gyülekezetekre épül minden. Gyülekezet nélkül nincs egyház, a gyülekezeteknek viszont szükségük van egy olyan lapra, amely az övék, amelybõl táplálkozni tudnak - és viszont: amelyet õk táplálnak!
• Hogyan tölti Miska bácsi aktív nyugdíjasként a napjait? A toll is, a Luther-kabát is használatban van, ugye?
• Igen, prédikálok, legutóbb Rákosszentmihályon, Angyalföldön, Budafokon voltam, és régi hívek is hívnak szolgálatokra. Diakóniai konferenciákra járok, és cikkeket is szoktam írni. Az elhívatásom halálig szól, Isten ad erõt, hirdetem az igét.

Kõháti Dorottya