Egyházunk egy-két hete
Szubjektív
Elvegyülve a Tamás-misét követő együttléten beszélgetők között, a tudósító a következő véleményeket gyűjtötte csokorba.
Balicza Iván, a mise liturgusa különösen azt emelte ki, hogy ennek az alkalomnak a megvalósítását nem lelkészek szorgalmazták, hanem külföldön járt evangélikus fiatalok. Ők kezdték el a szervezést, és végezték nagy átéléssel a szolgálatot. Ötletesen, gördülékenyen valósítottak meg mindent.
Gáncs Péter püspök elsősorban a mise lelkisége miatt támogatta örömmel az ifjúság kezdeményezését. Számára örömteli meglepetés volt, hogy ugyanakkor milyen szép számban vettek részt - és tartottak ki végig - idősebbek is a mintegy két és fél órás együttléten. "Megmutatkozott, hogy mennyire fontos a személyesség, mennyien igénylik a személyes áldást, megerősítést. Külön öröm volt a sok mozgássérült jelenléte, ami a Mevisz Bárka csoport munkájának gyümölcse" - mondotta a püspök. (A Tamás-mise offertóriumának felét egyébként a Bárka csoport támogatására ajánlották fel a szervezők.)
Egy magát megnevezni nem akaró ifjú hölgy a mise legfontosabb üzenetének azt tartja, hogy a fiatalok nyitottak az egyház felé. Véleménye szerint sokak számára az egyházhoz, a Krisztushoz való közeledéshez az ilyen alkalmak jelenthetik az első lépcsőt.
Egy egyetemista fiú a prédikációt, illetve a taizéi énekeket emelte ki, a gondolatiság, a tartalmas mondanivaló miatt. Két nyíregyházi fiatal a zenei részét értékelte legtöbbre a misének, de azt is megjegyezték, hogy az imádságjárás talán túlságosan "zajosra" sikeredett, a jövőben ezt talán fegyelmezettebben kellene megoldani.
Sokan kísérték érdeklődéssel ezt a kissé szokatlan, de bensőséges istentiszteletet a gyülekezet idősebb tagjai közül is. Ők azért megjegyezték, hogy szép koráljainkat sem ártott volna beépíteni az istentiszteletbe.
A Tamás-mise alcíme: "a keresők istentisztelete", de az alkalom valójában mindnyájunk számára nyújtja az (újra) Istenre találás lehetőségét. Adja Isten, hogy - fiataljaink jóvoltából - áldássá lehessen egyházunkban ez a testvéregyházaktól örökölt lehetőség.
Végezetül egy egészen szubjektív megjegyzés. Ezen az estén e sorok írója is ajándékot kapott. Püspöke megerősítő, emlékeztető szavak kíséretében tolmácsolta neki Isten áldását a keresztelőkőnél. Annál a kőnél, amelynél - éppen nyolcvan évvel ezelőtt - megkeresztelték. Istennek legyen hála!
Tóth-Szöllős Mihály
Regionális hozzárendelés: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség