Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 21 - "Éretlenségi"

A közelmúlt krónikája

"Éretlenségi"

Az idén debütált az oktatási tárca által kidolgozott új érettségi rendszer. A sajtóhírekből olvasóink is értesülhettek arról, hogy az átállás botrányoktól sem volt mentes, "viharai" természetesen érintették, érintik az evangélikus középfokú oktatási intézményeket is. Az új követelményekről és a nem várt események nyomán kialakult helyzetről egyházunk Oktatási Osztályának vezetőjétől, Mihályi Zoltánnétól tudakozódtunk.

A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén először új, kétszintű érettségi rendszert vezettek be. Ennek lényege, hogy 2005-ben a matúra "egybeesik" az egyetemi, illetve főiskolai felvételikkel. Magyarán az érettségizetteknek már nem kell felvételi vizsgát tenniük ahhoz, hogy kiderüljön, bejutnak-e egy felsőoktatási intézménybe, vagy sem.

A gimnáziumok és a szakközépiskolák április 25. és 27. között kapták meg az írásbeli érettségi feladatlapjait, melyeket ettől az időponttól kezdve nekik kellett őrizniük. Amint a hírekből tudjuk, a tételsorok tartalma sajnálatos módon kiszivárgott. Hogy honnan és miként, az még nincs tisztázva. Az evangélikus iskolákban oktatók ez idáig mindenesetre nem jelezték, hogy ez a nem várt szituáció bárhol is megoldhatatlan problémákat okozott volna. Nálunk is ugyanúgy jártak el, mint minden más, nem egyházi iskolában, vagyis sehol nem ismételtették meg a magyar írásbeli érettségit, és matematikából is csak azoknak kell május 28-án újra nekiveselkedniük a feladatoknak, akiknek ez felvételi tárgy is lett volna, illetve azoknak, akik szeretnék újraírni. A többiek végbizonyítványában érettségi jegyként az év végi matematikaosztályzatuk szerepel. A május 11-én, szerdán tartott történelemvizsga tételeit újranyomták; ezeket az iskolaigazgatók aznap reggel 6 és 7 óra között kapták meg - ezt követően így jutottak el a tételek az iskolákba az írásbeli érettségi minden napján.

A történtek természetesen rossz hatással voltak mind az érettségizőkre, mind a felügyelő tanárokra. Egy amúgy is nagy izgalommal járó helyzetben sokáig többletfeszültség is terhelte a diákokat, ugyanis néhány napig nem tudhatták, hogy újra kell-e írniuk a dolgozatukat. A tanárok számára is többletmunkát jelentett az új felügyeleti rend meg- és átszervezése.

A mostani botrány azzal a tanulsággal szolgál a jövőre nézve, hogy valamilyen módon változtatni kell a tételek kiadásának a rendjén. Ezzel együtt a pedagógusok minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy az érettségi vizsgák a körülményekhez képest rendben és nyugalomban bonyolódjanak le.

G. Zs.