Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 21 - Varadinum

Keresztutak

Varadinum

A határon túlról is érkeztek vendégek a partiumi magyarság közelmúltban lezajlott legnagyobb ünnepére, a XIV. Festum Varadinumra. Az egyhetes rendezvénysorozat április 23-án, a városalapító Szent László király ünnepén vette kezdetét Nagyváradon. Az először 1992-ben megrendezett és azóta hagyományossá vált egyházi-társadalmi-kulturális esemény idén a Nagyváradi Evangélikus Egyházközség számára is kiemelkedő ünnepi alkalom volt. A szerda délutáni ökumenikus istentiszteleten - amelyen Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök hirdette Isten igéjét - ismét együtt voltak a történelmi egyházak helyi képviselői: Tempfli József katolikus megyés püspök, Tőkés László református egyházkerületi püspök és a nagyváradi unitárius lelkész, Papp Gy. László.

Az istentiszteleten - Pop Annamária vezetésével - közreműködött a Posticum Ifjúsági Központ kórusa (képünkön), majd Stefán Tünde gyülekezeti kántor orgonakíséretével ugyancsak Pop Annamária énekelt. Kiss Törék Ildikó színművész, a Kiss Stúdió Színház igazgatója maradandó élményt nyújtott a Kinyílt a tavasz, mint egy imádság című összeállításával, amelyben Wass Albert-, Tamási Áron- és Nyírő József-műveket tolmácsolt.

A házigazdák nevében Mátyás Attila parókus lelkész köszöntötte a vendégeket, és invitálta a mintegy százötven résztvevőt a nőszövetség által előkészített szeretetvendégségre.

A rendezvénysorozat utolsó napján, május elsején az evangélikus egyházközséget is többen képviselték a Varadinum záróeseményén, melynek során felavatták a nagyváradi születésű, nemzetközi hírű szobrászművész, Wagner Nándor egész alakos József Attila-szobrát.

Csabay Árpád