A hét témája

A Magyar Köztársaság alkotmánya és a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény szerint Magyarországon az egyházak az államtól elválasztva mûködnek. Ezért az egyházak belsõ törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, ugyanakkor az állam sem hozhat létre szervet az egyházak irányítására, felügyeletére. Így a rendszerváltás után modern európaiságunk jegyében kialakult az állam és az egyházak szétválasztásának jogi feltételrendszere. Ezáltal megteremtetett az egyenrangú partnerséget is jelentõ mellérendeltségi viszony. Az alkotmány 60. §-ára épülõ 1990. évi IV. törvény alapelemeit az elmúlt tizenöt év gyakorlata és a nemzetközi megítélés is jónak minõsítette. Nem szerencsések azok a politikai törekvések, amelyek az alapelvek megváltoztatására, illetve differenciált kezelésére irányultak vagy irányulnak. Az ilyen törekvések elsõsorban az esélyegyenlõség, az egyenlõ elbírálás elvének, a kiszámíthatóságnak és a szektorsemleges jog és finanszírozás elvének alapjait kérdõjelezik meg. Ha pedig ezek az alapok sérülnek, az csorbíthatja az alapvetõ emberi jogok érvényesülését is hazánkban.

Tizenöt évvel ezelõtt a jogalkotók szándéka éppen az volt, hogy az egyházak évezredes tapasztalataik alapján, szabadon végezhessék missziós tevékenységüket, mely elõsegítheti az európai gondolkodásmód kialakítását. Ez elengedhetetlen a 21. század kihívásaira adandó megfelelõ emberi magatartáshoz, közös nemzeti cselekvéshez.

A demokratikus jogállamiság következetes továbbfejlesztése, az EU-tagsággal együtt járó kötelezettségek teljesítése és a világgazdasági globalizáció negatív hatásainak kiküszöbölése csak szilárd erkölcsi alapokon nyugvó és gondolkodó társadalom révén oldható meg. Ezért nagyon fontosnak kell tekinteni az egyházak szerepét az új értékrend kialakításában és közös felelõsséggel járó végrehajtásában. Mindezek figyelembevételével külön ki kell emelni az egyházak, felekezetek és vallási közösségek nyugodt és zavartalan mûködésének garantálását, az ember tiszteletén nyugvó és az ember szolgálatának közös felelõsségébõl adódó közös cselekvés fontosságát.

Az egyházak, felekezetek és vallási közösségek társadalmi szerepvállalásának formái, intézményes rendszerei és tevékenységi területei az elmúlt tizenöt évben többnyire kialakultak. Ezek a következõk: fõképpen a család és az élet védelme, a hitélet gondozása, a köz- és felsõoktatás, a tudományos munka, a kultúra- és hagyományápolás, a könyv- és lapkiadás, a média, a gyermek- és ifjúságvédelem, a kisebbségi és etnikai kérdések, a tábori lelkészi szolgálat, a börtön- és kórházi pasztoráció, az ifjúság és a sport, a környezetvédelem, a turizmus és az idegenforgalom. Ezen feladatok ellátásához a jogi és pénzügyi feltételek zömében törvényi szinten rendezõdtek. Természetesen a hitéleti és közcélú feladatok zavartalan ellátása érdekében az alapelveket megerõsítõ kormányzati deklaráción kívül vannak még nyitott, illetve rendezést igénylõ kérdések.

Fõbb stratégiai kérdések

a) Ezek közé tartozik a folyamatosság és a kiszámíthatóság, amely azt jelenti, hogy az állam és az egyház viszonyát rendezõ, az elmúlt másfél évtized során keletkezett szabályozások, az egyes egyházakkal kötött megállapodások továbbra is érvényben maradnak, s alapját képezik a mindenkori kormány egyházpolitikájának.

b) A folyamatos dialógus szervezeti és jogi formájának létrehozásával, az állam és az egyházak aktuáltematikus párbeszédének megteremtésével megelõzhetõk lettek volna az elmúlt években kialakult feszültségek, figyelemmel az EU alkotmánya 52. §-ának 3. bekezdésére: "Elismerve identitásukat és különleges hozzájárulásukat, az unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tart fenn az egyházakkal és szervezetekkel."

c) Új kommunikációs alapok megteremtése szükséges e területen is, mivel a társadalomnak csak nagyon szûk rétege ismeri az állam és az egyházak kialakult rendszerét, az egyházak közfeladatok végrehajtásában való szerepét, milyenségét, mennyiségét, az állami támogatások formáit és nagyságát, az egyházak gazdálkodását stb. El kell érni, hogy minden információhoz minden érdeklõdõ (állampolgárok, szervezetek, média stb.) informatikai rendszereken keresztül is hozzájuthasson.

d) Kétoldalú kapcsolatrendszert kellene kialakítani valamennyi EU-tagállam egyházi ügyekkel foglalkozó állami szerveivel, illetve a közeljövõben csatlakozó államok hasonló intézményeivel. Ilyen kapcsolatok kiépítése szükséges a Magyarországon mûködõ egyházak, felekezetek és vallási közösségek világszervezeteivel is. Fontos szerep hárul az egyházakra a szomszéd országok esetében a nemzeti azonosság, a nyelv, a hagyomány, a kultúra megõrzésében, a szülõföldön maradás támogatásában.

e) Létre kellene hozni egy nemzetközi konzultációs és dokumentációs központot Magyarországon, ahol az EU-tagállamok egyházakkal kapcsolatos párbeszédének is helyt adva hozzáférhetõek lennének a témát érintõ dokumentumok, szabályozások, tanulmányok. Ezáltal a kongresszusi turizmus speciális európai székhelyévé válhatnánk e témában.

Gyors rendezésre váró kérdések

a) A személyi jövedelemadó 1%-ával kapcsolatos, évek óta húzódó vitát sürgõsen le kell zárni, a 2002. december 9-i, az egyházakkal egyeztetett kormányzati elvárásnak megfelelõen.

b) Az egyházak által fenntartott oktatási intézmények zavartalan mûködését biztosítani kell, egy jogállamban a gyermek nem lehet alku tárgya.

c) A 2007-2013 közötti Nemzeti fejlesztési tervben az egyházak által ellátott feladatokhoz szükséges EU-konform infrastruktúra megteremtése érdekében sürgõsen dialógust kell folytatni (aktuáltematikus párbeszéd). A fentiekkel szinkronban a még rendezetlen tulajdonviszonyokat jogilag, illetve pénzügyileg sürgõsen rendezni kell. Ennek kapcsán a pénzügyi fedezettel az önkormányzatok és az egyházak (önrészként) pályázhatnának EU-s szakmai alapokból például a mûemlékvédelem, az oktatás, az egészségügy, a szociális-kulturális intézmények fejlesztésére és rekonstrukciójára.

d) A szektorsemleges finanszírozást a további gyakorlatnak megfelelõen az egyházak által fenntartott vagy létesítendõ oktatási, kulturális, szociális intézmények rekonstrukciójára és fejlesztésére is ki kell terjeszteni. Ebben az esetben többérdekeltségû ágazati, illetve településfejlesztésrõl van szó, az önkormányzatokéhoz hasonló, illetõleg velük közösen való fejlesztésrõl, nem pedig egyházak támogatásáról.

e) Az egyházak által fenntartott intézményekben foglalkoztatott világi személyek száma ma már több tízezer, ugyanakkor foglalkoztatásuk biztonsága nem megnyugtató. A közalkalmazotti törvény rendelkezéseit ki kellene terjeszteni mindazon fenntartókra, amelyek normatív finanszírozásból mûködtetik intézményeiket.

f) A kistelepülések szellemiségének, kulturális hagyományainak ápolásába jobban be kellene vonni az egyházakat; például az elnéptelenedõ kisiskolákat az önkormányzatok és az egyházak összefogásával lehetne a fenti célokra használni. A falugazdászhoz hasonlóan a feladat szakmai gazdája az ott élõ aktív vagy nyugdíjas pedagógus vagy a helyi lelkipásztor lehetne.

g) A fentiek érdekében elengedhetetlen az önkormányzatok és az egyházak közös teendõinek, a köztük való, az aktuális kérdésekrõl szóló párbeszédnek a központi segítése.

h) A kormány elõtt álló feladatok hathatósabb ellátása érdekében az állam és az egyházak kapcsolatának koordinálására hivatott szervezetet át kell alakítani, egyértelmûbbé és konkrétabbá kell tenni az ágazatok közötti koordinatív szerepét, felelõsségét. Stabilizálni kell az érintett kormányzati szerv e területet érintõ statútumát. Nem vált be az ágazatként kialakított - vagy ki nem alakított - kapcsolatrendszer, támogatási rendszer. Általában e területnek nincsen ágazati felelõse, a "ki mit tud" alapon mûködõ egyeztetési mechanizmust pedig az államigazgatás nem tudja elviselni. Különösen nem egy ilyen új és kényes feladat esetében. Az elmúlt néhány év feszültségei mind abból eredtek, hogy sosem volt kézzelfogható gazdája vagy felelõse az egyes közös feladatok egyeztetésének, értelmezésének és végrehajtásának.

Az egyházak hitéleti tevékenységének támogatására és a közfeladatok ellátására szolgáló, különbözõ jogcímeken folyósított állami támogatások jogcímeit és forintösszegeit egy helyen kell tervezni, és egyeztetni kell az érintett ágazatokkal és egyházakkal. Egy helyen kell a végrehajtást, kiutalást stb. végezni. Nem fordulhat elõ az, hogy akár a hitéleti támogatások, a hitoktatási díjak vagy a kiegészítõ normatívák nem vagy csak késve kerülnek kifizetésre. Nem történhetne meg, hogy a különbözõ tárcáknál tervezett, az egyházakat érintõ költségvetési jogcímek egyik évrõl a másikra megszûnnek, vagy követhetetlenné válnak.

A jövõben a legnagyobb gondot az ágazati koordinálásra, az egy nyelven való beszélésre és a közös cselekvésre kell fordítani. Nem a konfliktusok kezelésére kell koncentrálni, hanem a konfliktusok megelõzése érdekében kell az erõket összefogni. Erre az egyik legalkalmasabb fórum lehetne az úgynevezett egyeztetõ kormánybizottság, amelyet mindennemû koordinatív szereppel meg lehetne bízni a jelenlegi feladatán - a volt egyházi ingatlanok tulajdonrendezésén - kívül. Különösen azért is, mivel a bizottságnak ez a feladata az ingatlanrendezés felgyorsítását követõen megszûnne. Ezt kell alkalmassá tenni e szerepre kormányhatározattal szabályozott feladatmeghatározással és a bizottságot kiszolgáló ágazati koordinációs titkárság feladatainak a meghatározásával. Ez tudná a végrehajtás szintjén is segíteni az egységes értelmezést és az egy nyelven való beszélést. Itt lenne lehetõség arra, hogy az egyházak minden olyan kérdésben kifejthessék a véleményüket, amely társadalmi feladataikat is érinti. Egy-egy aktuális kérdés tárgyalásakor, az elõkészítés szakaszában segíthetnék, hogy szakmai döntés szülessen, illetve támogathatnák a döntés végrehajtását.

Összegzésül le kell szögezni, hogy a parlamentnek és a kormánynak az állam és az egyházak kapcsolatában a ciklusokat átívelõ konszolidált állapot megteremtése a célja. Az emberért való párbeszéd kell, hogy áthassa a kapcsolatok rendszereit. Mindennek azt kell kifejeznie, hogy az emberek szolgálatára hivatott és az emberek bizalmából létezõ szervezeteknek (állam, önkormányzatok, egyházak) közösen kell egységes válaszokat adniuk a társadalmi kihívásokra, és közösen kell cselekedniük.

Platthy Iván nyugalmazott államtitkár