Evangélikusok

A világkereszténység és az egyháztörténet első ökumenikus testvéri közösségének, Taizének az alapítója és lelki vezetője, Roger Schutz május 12-én töltötte be 90. életévét. Az 1940-ben alapított, világszerte ismert, a burgundiai francia lankák között meghúzódó testvéri közösség főként a fiatalok között népszerű. A Communautét jelenleg száz testvér alkotja, akik huszonöt nemzethez tartoznak. A testvérek saját munkájukból élnek, a maguk számára nem fogadnak el adományokat. A közösség tagjai három közös imádságot mondanak naponta, szép énekeiket fiatalok milliói ismerik, és éneklik sok nyelven. Az ott megélt és onnan kisugárzó ökumenikus modell lényege: protestánsok, katolikusok és anglikánok semmit sem adnak fel értékes hagyományaikból. Az a mód, ahogyan együtt élnek, és bizonyságot tesznek Krisztusról, az egész szétszakadozott kereszténység számára példaértékű.

Roger testvér - eredeti nevén Louis Schutz-Marsauche - már családjában megörökölte a kibékült, kiengesztelődött ellentétek, illetve sokféleség valóságát, amelyet aztán családi modellként kivetített az egyházra és a világra is.

Ellentétes világok illeszkedtek egymáshoz már a családban is: a földszerető svájci parasztok és a léleképítő, -művelő református lelkészek. Aztán a német-francia ellentétek is szépen egybesimultak szülei házasságában. Roger 1915. május 12-én született Svájcban. Édesapja református lelkész volt. "Egy ideig hitetlen voltam" - írta gimnáziumi éveiről. "Bár nem hittem, de tiszteltem azokat, akik hittek." Fiatalkorában földművelő és író akart lenni. Strasbourgban és Lausanne-ban tanult református teológiát, de még ekkor is szkeptikus volt. Jézus Krisztus azonban másként döntött, nem engedte ki a vonzásából. Ekkortájt sokat beszélgetett katolikus szerzetesekkel, és imádkozott a kolostori csendben. Egyetemistákból és tanárokból egy kis közösséget hívott életre.

Megtérésének eseménye egy késő alkonyi órára esett. Ahogy leírta: "Miért van az egymás kölcsönös legyőzésének ösztöne az emberekben, még a keresztyének között is?" Villámlásszerűen törte át kérdéseinek ködét a világos válasz, amely azután egész életét meghatározta: "Ha lehet az emberek között megértés, kezdd el magadnál, és kötelezd el magadat arra, hogy minden képességeddel megértsd a másik embert!"

Az elszigetelődés lehangolttá tesz. Ennek elkerüléséért már 1940-ben, záróvizsgája után keresett egy alkalmas épületet, ahol - mint írta - "másokkal együtt a keresztyén élet lényegi dimenzióit megélhetjük". Ez a közösségvállalás első határozott lépése volt.

Roger kezdettől fogva kerülte, hogy a közösséget valamiféle világtól elfordult, onnan kivonuló békés szigetnek tekintse. Ezért olyan helyet keresett növekvő közösségüknek, ahol valóban az élet sűrűjében lehetnek. Ekkoriban írta: "A hívő ember számára, minél inkább szeretné megtapasztalni Isten örökkévalóságát, annál inkább fontos, hogy emberi kiszolgáltatottságok és veszedelmek között éljen." Amikor házat keres Burgundia dombos vidékein, Taizében egy idős asszonynak meséli el tervét, aki a következőket mondja neki: "Maradjon nálunk, olyan szegények, elhagyatottak vagyunk." Ő pedig úgy véli, Isten hangja ez, Istené, aki egy szegény asszony hangján szólal meg. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen szívhez szóló, marasztaló szavakat hallott valakitől.

A nácik által feldúlt, lerombolt Taizében lelte fel jövendő közössége helyét. A falut körülvevő területet testvéreivel művelés alá fogta: teheneket tartottak, s elkezdték kápolnájuk építését. Ajtajuk tárva-nyitva volt a német megszállás elől menekülő zsidók és a politikai üldözöttek előtt, akik segítséget kaphattak náluk, mielőtt átértek a semleges Svájcba.

1. őszén a Gestapo megszállta a házat, s miközben Roger a svájci határon kísért át egy menekültet, testvéreit őrizetbe vették. Ő maga Genfben maradt - ez a város Kálvin óta a hitsorsosok, a menekülő protestánsok menedékvárosa volt. Itt is létrehozta "miniközösségét", s a közel kétévi kényszerű száműzetés idején írta meg a közösség rendszabályait. Az öröm házának nevezett közösségben éjszakákon át beszélgettek a javak közösségéről és a társadalmi reformokról.

Amint de Gaulle 1944-ben bevonult Párizsba, Roger Schutz is visszatérhetett Taizébe. A kis Taizé hamarosan az egyház prófétai példázatává vált: a háború végén a közösség erőteljes növekedésnek indult. Az együttélés formái ugyanazok maradtak, mint korábban voltak. Először 1949-ben tettek a közösségben élők fogadalmat arra, hogy egész életük során kötelezik magukat a testvéri Isten- és emberszolgálatra. "A szavak akkor lesznek hitelesek, ha megéljük őket. Mindig is erre vágytam: a szétszakadozott egyház lisztjébe a közösség kovászát beletenni" - írta. "Légy az emberek között a testvéri szeretet és öröm jelévé" - olvasható szabályzatukban. A testvérek nem prédikálnak, nem is misszionálnak közvetlenül, hanem egyszerűen jelen vannak, csendesen és békéltetően, akár egy megelevenedett példázat.

1951-ben néhány testvér a közeli bányavidékre költözött, hogy a bányászok között élhessék meg közösségi lelkiségüket-szellemiségüket. További közösségek alakultak: az algériai nyomornegyedekben, Chicago fekete gettójában, ahol véres fajgyűlölet tombolt, Ruandában, Svédországban, Angliában, a brazil Recifében, Bangladesben, a fiatal muszlimok és hinduk között.

Az eredendően protestáns rend, amely az egyháztörténelem első ökumenikus közössége is egyben, azáltal lett ökumenikus közösség, hogy lassan katolikus testvérek is csatlakoztak hozzájuk. Egyébként az is egyháztörténeti esemény - amelyről hazánkban kevesen tudnak -, hogy ez a protestáns közösség inspirációt jelentett a nők számára is. Példája nyomán a háború végén - ugyancsak Franciaországban - megalakult az egyháztörténelem első protestáns női közössége, a pomeroli Kistestvérek Rendje, amely később katolikus női tagokat is befogadott. Ugyanígy a grandchampi női protestáns közösség, melynek vezetője, Genevičve nővér és Roger testvér 1953 novemberében közös dokumentumot adott ki arról, hogy közösségeik célja "a reformáció egyházaiban közös elhívásukat Jézus Krisztus szolgálatában és a bizonyságtétel egységében felmutatni és megvalósítani". Mindebben Isten Szentlelkének pünkösdi, közösségformáló csodáját és mai folytatását láthatjuk - Kálvinnal szólva - napnál világosabban. Szolgálatuk négy közös alapelve: Imádkozzál és dolgozzál, hogy Isten országa így is közelebb jöjjön! Mindennap elevenedjen meg Isten igéje munkádban és csendességedben is! Mindennek ellenére és közben őrizd meg belső csendedet, hogy ezzel is Krisztusban maradhass! Járjon át a Hegyi beszéd Lelke: az öröm, az egyszerűség és az irgalom!

A helyileg illetékes katolikus püspök - az akkori párizsi nuncius, Roncalli bíboros, aki később XXIII. János néven pápa lett - engedélyezte, hogy a közösség a falu katolikus templomát is használja hitéleti, közösségápolási célra. Ő volt az első, aki a taizéi testvéreket többször fogadta audiencián. Ilyenkor ezt ismételgette: "Ó, Taizé, a kis tavasz az egyházban..." Később anglikánok is jöttek a közösségbe.

Ez a testvéri közösség hatalmas, vonzó mozgalommá vált. Évente mintegy kétszázezer látogató jön Taizébe, főként fiatalok, hogy az imádság celláiban, a közös imák és éneklés során feltöltekezzenek a szeretetszolgálatra. Fiatal angol lányok, akik pár hónapig Nairobi nyomornegyedeiben éltek és szolgáltak az abszolút elesettek között, Angliába viszszatérve ülősztrájkokkal kiharcolták szegény és hajléktalan honfitársaik számára a szükséglakásokat, amelyeket addig telekspekulánsok tartottak üresen. Sok-sok taizéi "kistestvér" szorgoskodása nyomán formálódott a remény helyévé a New York-i Manhattanben egy öregek számára elkülönített gettó, a kanadai Québecben egy egész munkásnegyed, egy latin-amerikai menekülttábor, számos börtön, Bécsben külföldi menekült családok nyomortanyája.

Mindezen helyeken valami nyilvánvalóvá vált Isten népének életéből, lelkiségéből, emberszeretetéből. A Hegyi beszéd valóságából.

Feltámadott Jézusa lelkéből lelkedzettek Roger programadó sorai: "Csatold le a szegények és kizsákmányoltak bilincseit, s ekkor csodálkozva tapasztalod, és teszel bizonyságot arról, hogy a Feltámadott jelei feltűntek már ezen a világon. Oszd meg javaidat, hogy nagyobb igazságosság jöjjön a világra. Ne tégy senkit áldozattá! Mindenki testvére, testvér mindenki számára megkülönböztetés nélkül - ez légy, s indulj azokhoz, akiket lenéznek és kitaszítottak!" Ez Roger Schutz és Taizé ma és holnap is korszerű üzenete, a 21. században is nélkülözhetetlen példája.

Az 1950-es évek végétől kezdve sok ezer fiatal keresi föl - hazánkból is - Taizét, hogy részt vegyen az egyhetes találkozókon, az imádságokon és a kiscsoportos beszélgetéseken, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A taizéi testvérek pedig gyakran vezetnek - kis és nagy - találkozókat Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Európában, "a bizalom zarándokútja a földön" részeként.

Dr. Békefy Lajos