A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap - Ézs 5,20-24

Az erkölcs lábbal tiprása, részegség, tivornyázás, a dolgok elferdítése, önteltség, hamis bírók. Ők a bölcsek, a hősök, a vitézek. Érzékletes képet fest korának (korunknak?) bűneiről Ézsaiás próféta. A terméketlen szőlőről szóló dal után hét jajkiáltás (a hetedik a 10. fejezetben) formájában hangzik el a próféta szájából Isten üzenete, ítélete azok felett, akik megvetik szavát, kicsúfolják keze munkáját, visszájára fordítják a teremtés rendjét.

"Jaj a dőzsölő gazdagoknak" összefoglaló cím alatt találjuk Bibliánkban az első figyelmeztetést, de korántsem "csak" azok vehetik magukra, akik jómódúak, akik "életművészek"... Komoly szavak e "jajok" - s ami a szentírási igéknél mondhatni megszokott: mintha rólunk, most, 2005-ben íródtak volna; mintha napjaink társadalmát, korunk csúf, kis és nagy bűneit, álnokságait, istentelenségeit, erkölcstelenségét látnánk a prófétai szózatban. A kérdéses versek tehát elevenünkbe vágnak - annál is inkább, mert nem a templomfalakon kívüli, Istenről tudni sem akaró világról és világnak, hanem rólunk és nekünk: Isten népéről és népének szólnak. A bűnbánattal, az önvizsgálattal, a bűnök számbavételével mi vagyunk tehát adósak - s ez még tovább erősíti e szakasz érezhető feszültségét. Az élő Isten színe előtt vagyunk! (Újszövetségi párhuzamként l. Mt 23.)

A kísértés kézenfekvő (lenne) ugyanakkor: ostorozzuk a világot... A gazdagok, a borivók, a hamis bírók felett hirdessünk mi ítéletet. A közélet, a politika, a sajnos sok szennyet ránk zúdító média, a botrányok, a csalások, az átverések jelenhetnek meg lelki szemeink előtt, korunk "sztárjai", bálványozott hírességei és gazdagjai ölthetnek testet, ahogy olvassuk az igét. Ám ha engedünk ennek a kísértésnek, akkor alapvetően félreértjük az ige üzenetét, és épp olyanokká válhatunk, mint akik fölött ítélkezni akarunk, akikről Ézsaiás beszél: olyan bölcsekké, akik maguk mondják meg, hogy mi a jó, és mi a rossz, mi a keserű, és mi az édes, a világos és a sötét. Az ige hallgatóinak - mint Isten népének - van tudomása az igazság, a törvény, az erkölcs fogalmáról. Ezért számon kérhető felelősségük is óriási. Ne asszociáljunk tehát mások bűneire! A mai evangélium (Lk 14,15-24, a nagy vacsora), valamint Agendánk címsora (Meg ne vessétek azt, aki szól!) az isteni hívásról és a hívásra érkező emberi válaszról szól, igénk pedig a mindennapi élet szituációiban mutatja be azt, hogy milyen bűnökre visz, ha megvetjük Isten hívó szavát.

A jeruzsálemi gazdagok a fejük tetejére állították az erkölcsi törvényeket, gondolkodásukban pedig elszakadtak atyáiktól. Megmaradásukat saját politikai ügyességüktől várták. De a bíráik sem voltak különbek. Az italok fogyasztásában és keverésében jeleskedtek, nem pedig a tiszta és igaz, Isten igéje szerinti ítélethozatalban. Nem keltek a jogfosztottak védelmére. Megvetették, utálták Isten beszédét, nem is gondolva arra, hogy tettük végül nem marad büntetés nélkül. Ézsaiásra jellemző, hogy az erkölcsiséget az Isten igéjéhez való viszony tükrében szemléli. A közéletnek, az ember életének köze van Isten igéjéhez, amely világos (Zsolt 19,19) és édes (Zsolt 19,11); aki ezt meghamisítja, az Isten szavát, teremtését veti meg. (Az összezavarás az ördög műve, a világosság és a sötétség Isten teremtett rendje!)

Örök emberi problémákról van szó. Láthatjuk: nem csak a mi korunkra jellemzőek. Aki maga akarja meghatározni a saját erkölcsi normáját, végzetes bűnökbe esik. "Na de mi a jó?" - kérdezheti erre bárki. Talán még soha nem volt akkora szükség arra, hogy e feje tetejére állított világban az ige tiszta üzenete hangozzék az egyházban, templomainkban, bibliaórai közösségeinkben, gyülekezeti alkalmainkon. Hitvallás az egyedüli Jóról: Istenről magáról (l. Mt 19,17), akit mi Jézusban ismerhetünk, aki maga a Világosság. Bölcs az, aki számol Isten ítéletével (például Mt 7,24 kk.), és józan az, aki ébren várja Urát (például Mt 24,45 kk.).

A lapok, a tévéműsorok tele vannak azzal, hogy mi a jó. Mármint hogy mi a "jó" a kényelem, az önzés, a siker, az önmegvalósítás szempontjából. A horoszkóp megmondja, hogy mit kell tenned. Egyeztess a holdállással, vess kártyát, jósolj a számmisztikát használva, fordulj a mágiához - csak ne törődj Istennel... "Hős" leszel, "vitéz", és "bölcsen" vezéreled életedet - de hová? Ki elől és ki felé futsz? És kiben, miben bízol, ha egész életedben önmagadban hittél? Ha a saját eszedbe, ügyességébe kapaszkodtál? Bölcsnek gondolod magad, akinek nincs szüksége Isten útmutatására. És amikor majd kiderül, hogy nem gyémántokat, hanem kavicsokat gyűjtöttél, és ráment az életed...?!

Izrael Szentjének köze van a mindennapi élethez, a közélethez. Ebből következik, hogy nekünk, mai magyar keresztényeknek, evangélikusoknak 2005-ben minden tettünkben, döntésünkben közünk van a minket megváltó Jézus Krisztushoz és az ő beszédéhez: a parancsolatokhoz, amelyeket Urunk adott. A példához, amelyet megélt. A tanításhoz, amelyet átadott. A Golgotához, amelyen meghalt értünk. A nyitott sír jelentéséhez, amelyben harmadnapon nem találtatott meg a teste. Ha azt hisszük, hogy magunk vagyunk bölcsek, hogy magunk adhatunk erkölcsiséget önmagunknak, ha fejet hajtunk a közerkölcs előtt, akkor megvetjük Isten hívó szavát. Hiszen hallottuk hívását, és elhívatást kaptunk, hogy legyünk világosság, íz, lámpás. E világ szíves-örömest összezavarja, degradálja, gúnyolja, elveti, letagadja a szent, tiszta, igaz tanítást, és a gonosznak szolgál. Isten népe önmagában nem lenne erős - de Isten népe nincs önmagában! Isten vele van! Ő ad erőt, tisztánlátást, bölcsességet. Nézzünk önmagunkba, ne a másikon keressünk fogást. A címbeli idézőjel most az életünket jelenti. Van - vagy nincs...?

Imádkozzunk! Uram, Jézus, ments meg engem saját "bölcsességemtől", és add nekem a te bölcsességedet. Igaz, tiszta, szent igéd vezessen engem az örök életre. Ámen.

Kőháti Dorottya