Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 23 - A Vigyázó

Evangélikusok

A Vigyázó

Kinczler Gyula kőbányai felügyelő halálára

Az Újszövetségben természetesen még nincsen szó a mai értelemben vett felügyelői tisztről. Több, ott előforduló kifejezés tartalmilag azonban előkészíti azt a jelentést, amelyet ma a gyülekezeti felügyelő elnevezés hordoz. Az egyik ilyen szó a görög episzkoposz, amely olyasmit jelent, mint "áttekintő", "felvigyázó", "felügyelő". Idővel a püspöki szolgálatra alkalmazták, de kezdetben még nem domborodott ki ez a klerikus jelleg. Amikor Pál apostol Milétoszban találkozik az efezusi vénekkel ("presbiterekkel"), akkor - a Károli-fordítás szerint - ezt mondja ezen a sajátos presbiteri gyűlésen: "Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett..." (ApCsel 20,28a) Kinczler Gyula a szó bibliai értelmében Vigyázó volt. Elsősorban nem emberek bizalma, hanem a Szentlélek választása tette őt azzá. Vigyázó szemét a reá bízott személyekre és javakra vetette.

Vigyázó volt a történelem forgatagában. Másfél évtizeddel ezelőtt a kőbányai gyülekezet hírlevelében ezeket írta gyerekkoráról, melyet Kárpátalján töltött: "Ungváron megtanultam, hogy a kisebbségi sors értéket hordoz, magyarság és evangélikusság szempontjából egyaránt. Lelkészünk az együvé tartozás élményét nevelte belénk. A gyülekezetben kevesen voltunk, ezért szinte mindenkire oda kellett figyelni. Ez ránk, fiatalokra sok feladatot is rótt: segítettünk a fűtésben, tüzelőhordásban, kapunyitásban, harangozásban." Köztudott volt, hogy mennyire fájt neki, hogy menekülniük kellett Kárpátaljáról.

Az idén februárban, amikor Ungváron jártam, felkerestem a Druget téri kis templomot. Gyönyörű, hihetetlenül sűrű hóesésben bukkantam rá. Akkor már tudtam, hogy a felügyelő súlyos beteg. Úgy jártam körül a templomot, hogy közben szüntelenül őrá gondoltam. Hazaérve Csoóri Sándor Hó emléke című versét olvasgattam: "Néha meggondolja magát a tél / és havazni kezd, / sűrűn, kétségbeesve havazik, mintha csak attól félne, / nem éri meg a holnapot. (...) / ...egy fennkölten züllő ország szemével farkasszemet nézve, / fejemben hó emléke, / hó, hó, mintha egy katedrális vakolata / hullna csöndben."

Vigyázó volt 1956-ban is, amikor fényképezőgéppel a nyakában ott volt a forradalom minden jelentősebb eseményénél, hogy megörökítse, amit lát. Csaknem negyvenévi lappangás után kerültek elő ezek a felvételek, hiszen elővigyázatosságból a szekrénye aljára szögezve rejtegette a negatívokat. 2004 őszén, amikor végre előhívta a képeket, emlékezetes kiállításra nyílt lehetőség az Evangélikus Országos Múzeumban. Teológushallgatók is meghívták október 23-a körül, hogy meséljen nekik a képei alapján a forradalomról. Megrendítő alkalom volt! Hazaszeretete abban is megnyilvánult, amikor 1991 tavaszán egy álló órán keresztül harangozott abból az alkalomból, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. A kőbányai templom melletti panelekből többen idegesen szóltak rá, hogy hagyja már abba, de ő tudván tudta, hogy a Vigyázónak harangoznia is kell, akár egy órán keresztül is.

Az egyházban is Vigyázó volt. Nehéz történelmi korban vált a kőbányai ifjúság vezéregyéniségévé. A mai szeniorok egy életre meghatározó élményként emlegetik a templomkertben felállított vagonban tartott bibliaórákat, a mátrai síeléseket, a kirándulásokat. Most már bizony egyre fogyatkozik egyházi életünknek ez a nagy nemzedéke! Tizenhárom éven át vasárnapról vasárnapra átéltem, hogy ő érkezett elsőnek, és ő ment el utolsóként. Észrevette a csöpögő csapot - és a templomba vigaszért betérőt. Ha beteg gyülekezeti tagról hallott, szólt róla a lelkésznek - de ő maga is indult, hogy meglátogassa őt. Boldogan ápolta az erdélyi, a finn és az észt testvérgyülekezetekkel meglévő kapcsolatot. Figyelt a közegyházi történésekre - és ott ült minden bibliaórán. Megrendítő volt, hogy az elmenetelre tudatosan készülő Kinczler Gyula miként tudta rendezni emberi kapcsolatait: igazi Vigyázóként gondoskodott a szolgálat folytonosságáról, valamint tudott bocsánatot kérni, és képes volt megbocsátani is.

Vigyázó volt a családjában is. Igazi családfő. Férjként és testvérként, apaként és nagyapaként az ő kezében futottak össze a szálak. Amely szálak, íme, most összebogozódtak. De éppen a Vigyázótól tanult józan hittel lehet arra tekinteni, aki mindenkire egyaránt vigyáz, aki a legfőbb gondviselő. A családban és az egyházban pedig folytatni kell, folytatni lehet a Vigyázó szolgálatát. Valahogy úgy, ahogyan Ady Endre kéri az Intés az őrzőkhöz című versében: "S akik még vagytok, őrzőn, árván, / Őrzők: vigyázzatok a strázsán."

Fabiny Tamás