Élő víz

Öntudatlanul is ott van a kettős mérce az életünkben: az ítéletet, a világosságot csak másokkal szemben alkalmazzuk, míg saját hibáinkkal szemben elnézőek vagyunk. Magam is csak nemrég döbbentem rá, hogy 1Jn 1,7-ben ott van ugyan, hogy Jézus vére „megtisztít minket minden bűntől”, és ez hatalmas biztatás, szilárd alap, de a mondat eleje így hangzik: „Ha pedig a világosságban járunk…”

Írók, filmrendezők sokszor használnak fel bibliai témákat. Eszembe jut egy film, amelyben az a házasságtörő asszony szerepel, akit Jézus felmentett. A film úgy állítja be a történetet, hogy Jézus nem ítél el senkit, csak megbocsát. De figyelnünk kell arra, hogy Jézusnak az asszonyhoz intézett utolsó szavai így hangzanak: „…menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) Tehát a bűn nem bagatell dolog. Nem játék. Nem olyasmi, amit folytatni lehet Jézus bűnbocsátó vérében bízva. Felvetődik a kérdés: ott van-e életünkben a világosság?

Talán ismerjük Aháb király történetét (1Kir 21), aki megkívánja szomszédjának, Nábótnak a szőlőjét, de Nábót nem adja. Mikor ezen kesereg, felesége arra biztatja, hogy vegye el a szőlőt erőszakkal, hiszen ő a király, rá nem vonatkozik a törvény. Ez valami más eset, ez kivétel. – Hányan szépítik így a bűnüket: amit teszek, nem lopás, csak „ügyeskedés”. De ha a világosságban járok, akkor nevén nevezem a bűnt, tehát: önzésem tényleg önzés, lustaságom tényleg lustaság. Hazugságom nem ártatlan füllentés. Aggodalmaskodásom tömény hitetlenség Isten iránt. Pénzhajszolásom bálványimádás. És minden mögött ott van, hogy hitetlen vagyok. Talán nem így mondom, talán járok templomba is, de amit a templomban hallok, és amit a Bibliában olvasok, azt nem veszem komolyan.

Vegyünk egy példát. Tudjuk az első parancsolatból, hogy csak Istent szabad imádni. És hányszor halljuk mégis: „Imádom az unokámat!”, „Imádom a természetet!” vagy netán „Imádom az édességet!” Miért mondunk ilyesmit? Azért, mert már üressé vált az, hogy „szeretem”, és habozás nélkül kiszalad a szánkon, hogy „imádom”… Ámósz próféta könyvének 5. fejezetében hallunk arról, hogy az olyan istentisztelet, éneklés, imádság, vallásosság, amelyben nincs bűnbánat és bűneink megítélése, utálatos Isten előtt.

Ébredésre van szükség. Látnom kell, hogy kettős mércét használok. Mással kemény vagyok, magammal elnéző. Vállaljuk a világosságban való járást! Egyedül ez képes ledönteni a kettős mércét, és közösséget teremteni a másik emberrel.

Jézus vére megtisztít minket minden bűntől – ez nem jelszó! Ez valóság. Ha komolyan vesszük, akkor többé nem kell leplezni bűneinket, hanem elfogadva az ő szabadítását, új életet kezdhetünk, világosságban járhatunk.

Gáncs Aladár