Evangélikusok

A szekszárdi gyülekezet Isten iránti hálával emlékezik alapító és templomépítő lelkészére, Németh Gyulára, akit negyven éve egy esti áhítaton, imádkozó gyülekezete körében hívott haza az Úr. Egykori segédlelkésze, aki éveken keresztül szolgált mellette, temetési igehirdetésében „öttalentumos lelkipásztorként” jellemezte. Vajon miért? Ezt szeretném a következő sorokban indokolni.

Németh Gyula – e sorok írójának édesapja – 1908-ban kezdte meg a gyülekezet szervezését. Első lépése az állami anyakönyvben evangélikusként bejegyzett – főként vegyes vallású családokban élő –, „elhalászott” hittestvérek „visszaszerzése”, valamint a rendszeres istentiszteleti alkalmakhoz való „hozzászoktatása” volt. Nőegyletet és diákszövetséget szervezett, melyek tagjainak a létszáma egy-két éven belül meghaladta a száz főt. Velük karöltve sikerült megteremteni a gyülekezet lelki közösségét, majd ők váltak a templomépítés mozgatórugóivá is. A lelkész sok – külföldön is szerzett – tapasztalata, hozzáértése, széles körű tájékozottsága tükröződik templomunk belső berendezésének kialakításán; igényességét mutatja, hogy rendíthetetlenül ragaszkodott szakértők, illetve zsűri bevonásához.

A gyülekezet szervezése, majd a templomépítés sokrétű feladata, gondja mellett a közegyházi teendőkből is kivette a részét – nem egyszerűen tisztségek, sokkal inkább szolgálatok vállalásával. Ennek hatására a gyülekezet tagjaiban is felelősség ébredt a Magyarországi Evangélikus Egyház iránt. A Dunántúli Egyházkerület diákszövetségi és ifjúsági egyesületi munkaprogramjait szerkesztette, illetve dolgozta ki évről évre. Sőt e munkát irányította is. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) nem egy konferenciáját vezette. 1923-ban az ausztriai Pörtschachban, 1926-ban Finnországban, 1931-ben Észak-Amerikában (Kanadában is) – ez utóbbiban mint a delegáció vezetője – vett részt a KIE világkonferenciáján. 1929-ben Koppenhágában a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén a magyar küldöttség tagjaként volt jelen.

A külmisszió ügye iránt is kezdettől fogva felelősséget érzett. Gyülekezetünkben havi egy alkalommal ebben a témakörben tartott bibliaórát. Évente egyszer úgynevezett külmissziói vallásos estet szervezett. Ennek köszönhetően – elsősorban a ’30-as években – finn, norvég, német, indiai és magyar misszionáriusok szolgáltak körünkben. A gyülekezetben több család évről évre missziói perselyekben gyűjtött adományokkal támogatta a külmisszió ügyét.

Németh Gyula gyakran végzett szolgálatot a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület klotildligeti otthonában, ahol fiú-, lány- és asszonykonferenciákon evangélizációs igehirdetés-sorozatokat tartott. Különböző fórumokon előadással szolgált, így például A protestáns vallásos művészetről, illetve Az evangélikus templom belső kiképzése, berendezése és a művészet címen, valamint az egyházi munkások nevelése és a külmisszió témakörében.

A gyülekezet tagjai örömmel és tisztelettel fogadták lelkészük sokszínű társadalmi tevékenységét is. 1924–1934 között a szekszárdi dalárda karnagya volt. Hangversenyeket szervezett, énekkart és zenekart vezetett. A gyülekezeten belül is létrehívott egy kamarazenekart és énekkart.

Gyorsírástanári oklevelet szerzett; évekig tanított a felső kereskedelmi iskolában. A vármegyei közgyűlések gyorsírója is volt több alkalommal. Az első világháború alatt a fronton lévő tanárokat helyettesítve latin és magyar nyelvet tanított a gimnáziumban. „Szabad idejében” a lelkészlakás és a templom kertjében szorgoskodott, vagy éppen méhészkedéssel foglalkozott.

Családjának minden tagja kezdettől fogva benne élt a gyülekezetben. Felesége (a hűséges papné) és öt fiuk magától értetődően vette ki a részét minden szolgálatból. A gyülekezet tagjai pedig odaadó szeretettel vették körül a lelkészcsaládot, osztozva minden örömében, gondjában és bánatában.

Ilyen gazdag tevékenység, sokoldalú szolgálat mellett jutott ideje a családjára, a gyülekezet fiataljaira, családok látogatására is. A hittanórák, a bibliaórák, a vasárnap délutáni ifjúsági istentiszteletek rendszerint a fiatalok közös játékával folytatódtak, de édesapám nemegyszer alkalmat teremtett arra is, hogy kötetlen beszélgetések formájában keltse föl érdeklődésüket – akár illusztrációk bemutatásával is – a művészetek (a képzőművészet, a zene, az irodalom) iránt. A családokat folyamatosan látogatta a keresztelések, temetések, betegségek és egyéb családi események figyelembevételével, szabályosan kialakított rend szerint.

Amikor gyülekezetünk ötvenéves jubileumán többen is megemlékeztek az elmúlt időszakról, és köszöntötték az idős gyülekezetalapító és templomépítő lelkészt, ő csendes visszafogottsággal és mély alázattal így válaszolt: „Amikről ma itt lényegében szó esett, nagy dolgok, mert kegyelmes dolgok, amiket a kegyelmes, bölcs, hatalmas Isten ötven esztendőn át egy kicsiny gyülekezettel – többek között egy erőtlen, gyarló ember szolgálatát is felhasználva – cselekedett, amiket csak mélységes megindultsággal, hálásan magasztalni és áldani lehet!” A jövőre nézve az apostol szavaival intette és bátorította a gyülekezetet: „…ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” (1Pt 2,5) S így folytatta: „Meg vagyok győződve arról, hogy az Úr Jézus még inkább szívén hordozza ezt a jövőt, s kész ezért ezt a gyülekezetet lelki házzá, tagjait élő kövekké építeni. Csak bízzék benne! Csak engedelmeskedjék neki!”

Németh Gyula egyházunk értékes lelki munkása és gyülekezetünknek fél évszázadon keresztül áldott lelkipásztora volt. Isten talentumokkal áldotta meg, s ő azokat hűséggel kamatoztatta. Hívő példaadása, igehirdetői szolgálata sokakat indított el a Krisztusban örvendező keresztény életre.

E sorok írója azokkal együtt hiszi, akik részesültek áldott szolgálatában, hogy Urunk majd neki is azt mondja: „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen hű voltál, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25,21; Károli-fordítás)

Dr. Németh Pál