Evangélikusok

Magyar színpadokon még ma is csak ritkán jelennek meg az istenhittel kapcsolatos kérdések, vívódások. Pedig a „tamáskodás” sok hívőt érint. Ezért is örömteli, hogy ismét színre került egy őszinte, szókimondó alkotás: Emmet Lavery Az Úr katonái című műve. A darab egyik főszereplője, Lázár Csaba színésztársaival együtt e lap kézhezvételekor már vélhetően túl lesz a szegedi Anna fürdő színpadán tartott június 23-i premieren.

– Tíz évvel ezelőtt már láthattuk ezt a színdarabot a Várszínházban; Önnek ez volt a vizsgaelőadása. Olyan sikerük volt, hogy három évadon át több mint hatvanszor mutatták be. Most – négy estén keresztül – az eredeti szereposztásban állítják színpadra a darabot. A mű üzenete ma is aktuális. Ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az akkori rendezővel, Szélyes Imrével ismét bemutassák?

– Ez is fontos szempontnak számított, de az is, hogy kollégánk, Ignácz Mihály – aki időközben pályát módosított, jogász lett – finanszírozta az előadás-sorozatot. Egykori osztályfőnökünk pedig örömmel vállalta ismét a rendezést – mondta Lázár Csaba.

– Jezsuita szerzetesek rendházbeli életével foglalkozik a mű. Ez akár belterjes, sokak számára érdektelen is lehet, nemde?

– A színdarabban szereplők a legkülönfélébb gondolkodású emberek. Belső vívódásaik is felszínre kerülnek, és kiderül, hogy az egyik a szerelméről, a másik – tehetséges művészként – a zenéről mondott le azért, hogy a rendnek, pontosabban Istennek szánja az életét. Mindeközben valamennyiükben megvan a kételkedés, az irigység, a féltékenység, egyszóval az emberi gyarlóság.

– Szerepe szerint Ön is kételkedő, utat kereső ember?

– Igen, a nyolc közül egy olyan szerzetest játszom, akinek erős kételyei vannak a hittel, a csodával kapcsolatban. Aki sok lelki gyötrődés árán végül is eljut addig a felismerésig, hogy márpedig csoda és Isten is van.

Számomra sokat jelentett ez a szerep személyes hitem kiteljesedésében. Úgy gondolom, hogy hittől, felekezeti kötődéstől függetlenül minden nézőt megérinthet ez az üzenet. Külön öröm, hogy ismét együtt a „csapat”. Többek között ismét velünk játszik a jelenleg debreceni színháztag, Juhász Árpád, valamint Tóth Roland, aki egy televíziós sorozatban is szerepel.

– A Nemzeti Színházban, majd a Soproni Petőfi Színházban öt-öt évet töltött el, közben gyakran szerepelt a Magyar Rádió hangjátékaiban. Egy éve ismét rádiózik, a Magyar Katolikus Rádió (MKR) vezető bemondója. Egy hithű református, aki presbiterként szolgál a gyülekezetében, hogyan került katolikus intézménybe?

– Úgy, hogy Spányi Antal püspök és a rádió szakmai vezérigazgatója, Juhász Judit felkért erre a feladatra. Azt a talentumot, amely nekem adatott, én is Istennek akarom visszaadni. Így teljesen másodlagos, hogy a mi Atyánk dicsőségét milyen felekezeti, egyházi keretek között szolgálom. Egyébként több protestáns műsorkészítő is dolgozik az MKR-ben, méghozzá nagy egyetértésben. Nincs is ebben semmi meglepő, hiszen ugyanazt a Jézus Krisztust követjük.

Hiszem, hogy a rádióban és a színpadon végzett tevékenységünk minél több emberben azt munkálja, amit Az Úr katonái című színdarab zárómondata is megfogalmaz: „A csoda a legnagyobb hit, akiben hit van. Hogyan is kételkedhettem tebenned, én Uram, én Istenem?”

Nagy Imre