A hét témája

**Sokszor énekeltem ezt az éneket, játszottam előtte istentiszteleten a korálfeldolgozást. Életemben többször is megtapasztaltam, hogy tényleg így van. Csak sok esetben az időt kell kivárni, hogy rálátásunk legyen a történtekre. Egy ilyen megtapasztalásláncolatról szedem össze a gondolataimat.

**Amikor mind nyilvánvalóbbá vált, hogy újraindulhat az egyházi oktatás, titkos vágyam az volt, hogy evangélikus gimnáziumban taníthassak, bár igazán nem hittem, hogy egyáltalán szóba jöhet a személyem. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor egészen váratlanul megtudtam, hogy az induló Fasor egyik tanára lehetek. Úgy éreztem, hogy húszéves gimnáziumi tanítási tapasztalatom és különböző egyházi tevékenységeim alapján helyt tudnék állni. De ez az álom pillanatokon belül szertefoszlott. Aztán az ígéret úgy szólt, hogy a következő tanévben mindenképpen iskolát válthatok. Így az egész tanévben abban a tudatban tanítottam iskolámban, ahol már húsz éve dolgoztam, hogy az lesz az utolsó. Lélekben búcsúztam. De akkor sem valósult meg az iskolaváltás. Úgy éreztem, hogy végleg becsukódott a kapu, nem taníthatok evangélikus oktatási intézményben. Nagyon nem értettem, hogy mi történt, és főleg hogy miért történt így. Én csak azt érzékeltem, ami velem történt. A hátteret nem ismertem. Visszatekintve világosan látom, hogy nem is lett volna jó, ha többet tudok. Azt azonban éreztem, hogy ennek így kellett lennie. Továbbra is végeztem sokrétű iskolai és egyházi munkámat. Örömmel láttam, hogy egyre több evangélikus, katolikus és református iskola nyílik országszerte.

Kezdtem megérteni, hogy bár valami nagyon vágyott és remélt dolog nem válhatott valóra, de éppen így kaptam sokkal több lehetőséget, hogy egyházi vonatkozású munkát végezzek. Néhányat felsorolok, amelyről úgy érzem, hogy azért tudtam (jobban) elvégezni, mivel nem egyházi intézményben tanítottam, de szoros kapcsolatom volt az (evangélikus) egyházzal.

Továbbra is német szaktanácsadó voltam a Fővárosi Pedagógiai Intézetben. A szakmai munkát, a szakmai tanácsadást mindig nagyon szívesen végeztem. Az is lényeges volt, hogy számos olyan idegen nyelvi szaktanácsadó kollégával dolgoztam együtt, akikkel szakmai téren és emberileg nagyon sok közös pontot találtam. Melyik (nagy) iskolában van arra lehetőség, hogy az ember szinte minden kollégájával jóban legyen? Az akkori vezető szaktanácsadó, Ábrahám Károlyné vezetésével a kilencvenes évek elején sok olyan egyházi vonatkozású programot is csináltunk, amely előtte és utána is elképzelhetetlen volt. Ő biztatott, hogy külföldi pedagógiai tapasztalataimról az egyházi sajtóban is publikáljak.

Idővel magam is megismerkedhettem – általában és konkrétan is – az egyházi iskolák helyzetével és munkájával. Hivatalosan csak egy egyházi fenntartású gimnáziumban, a Budapesti Piarista Gimnáziumban voltam (1987-ben). Azóta is nagyon szép emlékem a látogatás két napja. Különösen pedig a hivatalos rész, a jegyzőkönyv aláírása után kialakult spontán beszélgetés, miután elmondtam egyházi kötődésemet. Szaktanácsadóként nem hivatalosan is, de szakmai igényességgel voltam egyházi és ökumenikus iskolákban. Tudom, hogy segíteni tudtam pedagógiai munkájukat is. Két alkalommal továbbképzést tartottam a református iskolákban tanító német szakos kollégáknak.

Nagy élményem volt, amikor a Fővárosi Pedagógiai Intézet egyik (német nyelvű) egyházi vonatkozású előadás-sorozatának (Bibel – Literatur – Kunst, azaz Biblia – irodalom – művészet) keretében egy megbetegedett osztrák előadó Karácsony és a művészetek című előadása helyett budapesti némettanároknak karácsonyi orgonamuzsikát játszottam a Deák téri evangélikus templomban 1992. december 10-én. Bevezetőként Trajtler Gábor német nyelven mutatta be a templomot, a gyülekezetet és az egyházzenei életet. A műsor darabjait németül ismertettük a tanároknak.

Egyértelmű, hogy éppen fővárosi szaktanácsadóként lehettem részese annak a csaknem tíz évig tartó pedagógiai munkának, amelynek során Kárpátalján magyar iskolákban tanító idegen nyelv szakos kollégák továbbképzésében segítettünk. Sosem felejtem el, amikor német szaktanácsadóként német szakos kollégákat tanítottam 1994-ben Kárpátalján, és szembesültem az ottani sanyarú viszonyokkal. (Az utolsó két napon pedig magánemberként megismerhettem az éledő református egyház mindennapjait, és – pünkösd lévén – több istentiszteleten orgonálhattam is.) A kollégák Kárpátaljáról mindig december első hetében jöttek Budapestre a továbbképzésre. Így alakult ki, hogy a Deák téri esti istentiszteletre eljöttek, és utána ők is meghallgatták a karácsonyi orgonazenét, amelyet játszottam. Volt köztük olyan kolléga is, aki életében akkor hallott először templomban orgonát.

Egyetlen hosszú (féléves) külföldi ösztöndíjamat fővárosi szaktanácsadóként kaptam. Amikor 1990–1991 fordulóján kint voltam Németországban, már nagyon biztosan éreztem, hogy nem fogok egyházi iskolában tanítani. Kint tartózkodásom ideje alatt nagyon tudatosan igyekeztem mindent megfigyelni, amelyről úgy éreztem, hogy itthon is lehet hasznosítani. Így került látókörömbe az iskolarendszer, a napi tanítási gyakorlat, a hitoktatás, az érettségi rendszer, a tanárképzés és -továbbképzés. Kinyílt a látóköröm, és hazatérve a hazait is más szemmel láttam. Ezért mertem ottani tapasztalataimról és azok tükrében hazai vonatkozású pedagógiai témákról írni. Szinte még ma sem tudom elhinni, hogy olyan sok pedagógiai cikkem jelenhetett meg éppen a Lelkipásztorban.

Más szempontból érzem fontosnak, hogy az utóbbi években nyolc alkalommal voltam különböző felekezetű (evangélikus, református, katolikus és zsidó) középiskolákban érettségi elnök. Hihetetlenül sok szépet és jót láttam. Úgy érzem és remélem, hogy az egyházi iskolák jövőjét jól átgondolt nevelő- és oktatómunkájuk biztosítja.

Egyházi kötődésemnek köszönhetem, hogy óraadóként taníthattam német nyelvet a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarán 1997–1999-ben és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán 2000–2003 között. 2002 szeptembere óta teljes állásban vagyok a református egyetem idegen nyelvi lektorátusán. Minden karról vannak tanítványaim, természetesen a hittudományi karról is. Felelősségteljes munka. Igyekszem nevelni és oktatni. A lektorátuson belül bekapcsolódtam más egyházi vonatkozású szakmai munkákba is. Ilyen például az egyházi iskolák számára (több nyelven) készített kiegészítő anyag írása és kipróbálása német nyelven.

Isten útjai kifürkészhetetlenek. Türelmesnek kell lenni, bízni kell. Nem biztos, hogy választ kapunk kételyeinkre, miértjeinkre, de idővel megérthetjük, hogy mi miért történt az életünkben. Harmincnégy évig tanítottam egyfolytában ugyanabban a fővárosi gimnáziumban, budapesti német szaktanácsadó voltam 1985-től csaknem húsz évig. Nagy volt a felelősségem. Rengeteg tapasztalatot szereztem, és munkakörömnél fogva ebből nagyon sokat át tudtam adni, többek között egyházi iskolákban tanító kollégáknak is. Az egyházi iskolák munkáját kívülről, sokszor észrevétlenül tudtam segíteni. Mindent egybevetve: sokkal többet kaptam, sokkal többre volt lehetőségem, de nem akkor, nem ott és nem úgy, mint ahogyan azt én gondoltam.**

Thiering Etelka