Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 26 - Kis hittantábor Révfülöpön

evél&levél

Kis hittantábor Révfülöpön

A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) mintegy nyolcvan diákja számára a magyar tenger partján ért véget a 2004/2005-ös tanév. Az ötödik és hatodik osztályosok részvételével június 12–15. között került sor a hagyományos „kis hittantáborra” a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban, ahol engem félig vezetői, azaz segítői tisztséggel bízott meg a táborvezető, Vincze Katalin. A tábor témacíme Gondviselés, hit és felelős élet volt.

Az első nap a beköltözéssel és ismerkedési játékokkal telt el. A diákok lelkesen vettek részt a közös énekléseken, áhítatokon. A második nap reggelén vezették fel a teremtett világ szépségével és küldetésével foglalkozó résztémát, amelyet azután kiscsoportokban beszéltünk meg. Délután Badacsonyba kirándultunk egy „kis licista”, Fábián Dániel vezetésével. (Dani, aki rendszeresen itt tölti a nyarakat, olyan természeti csodákat mutatott meg nekünk, mint például a híres bazaltorgona.) A természet ölén csapatversenyt rendeztünk, és aznap a szabad ég alatt tartottuk az esti áhítatot.

Táborunk harmadik napján a nehézségekről és leküzdésükről esett szó; a kérdéskört ismét kiscsoportokban vitattunk meg. Szerdán – a tábor lezárásaként – Vincze Katalin tartott istentiszteletet.

A tábor kiértékelése után élményekben gazdagon térhettek haza az alsósok, közben pedig megérkeztek a 7–11. osztályosok. Első programjuk gitáros éneklés volt, majd a parton közös játékokkal sikerült „felgyorsítani” az ismerkedést. Különösen érdekes volt az a játék, melynek során mindenki a párjával együtt kapott egy-egy madzagot, és a nyolcvanöt táborozó kört alkotva felemelte a középen lévőt.

Csütörtökön a líceum öregdiákja, Szalai Tamás csillagászhallgató tartott előadást az univerzum csodáiról és arról, hogy tudomány és vallás kiegészítik egymást. Fürdőzés és sportversenyek tarkították a programot, majd az ember felelősségéről beszélgettünk. A nap távcsöves csillagnézéssel és egy tóparti „csendsétával” zárult.

Pénteken a tábor vendége Mesterházy Balázs leendő iskolalelkész volt, aki indiai élményeiről tartott nekünk előadást. Az elhangzottakat a világvallásokról szóló csoportos beszélgetés követte.

Szombaton a nagyok is ellátogattak Badacsonyba, szintén Fábián Dániel túravezetésével. A tábort vasárnap a révfülöpi gyülekezettel közös istentisztelet zárta.

Tajti Judit tizenegyedik osztályos líceumi diák