EvÉlet - Lelki segély

„Községünkben nehéz a gyülekezet helyzete. Sem fizikailag, sem lelkileg nem gyarapodik már évek óta. Sok a feszültség, és kevés a szeretet az emberek között. Noha minden vasárnap élő igehirdetést hallunk, az igehallgatók mégis megmaradnak vallásoskodó farizeusnak. Amikor kilépnek a templomajtón, újra felveszik megrögzött szokásaikat, folytatják óemberi életüket. Nem szívesen vállalkoznak szolgálatra, de másokat kritizálni, viszályt szítani nagyszerűen tudnak. Néhány testvérünk azon a véleményen van, hogy azért ilyen a gyülekezet helyzete, mert a sátán nálunk különösen aktívan munkálkodik. Biblikus az, hogy a kísértő bizonyos helyeken erősebb befolyással bír, mint máshol? Szeretném tudni, hogy mi erről a lelkésznő véleménye.”

Kedves Tamás! „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,16) Nincsen más reménységünk, a kegyelem trónusa az a hely, ahol minden eldől. Gyülekezetének siralmas állapotát is a Főpap elé kell vinni, mert neki van hatalma, de szíve is ahhoz, hogy bocsánatot adjon, és újat kezdjen a hozzá megtérő bűnösökkel.

A Szentírás alapján leszögezhetjük, hogy a sátánnak csak azért és annyiban lehet hatalma az emberen, mert és amennyiben az ember helyet ad neki. Vegyük ugyanolyan komolyan az ember szabad akaratát, mint ahogyan a Szentháromság egy Isten is komolyan veszi!

A bűnbeesésről sokan beszélnek úgy, mintha az Isten előre eldöntött akarata lett volna. Holott nyilvánvaló, hogy az ember azért került a diabolosz hatalmába, mert szándékosan megszegte Ura parancsát. És ez ma is így van.

Ha lázadunk Isten akarata ellen, ha a saját bölcsességünk szerint akarunk dönteni, és az embert tesszük mindennek a mértékévé, miközben saját egónkat is piedesztálra emeljük, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy nincsen ébredés, sem fizikai, sem lelki-szellemi gyarapodás. Ahol a Szentírást mesekönyvként kezelik, ahol nem veszik komolyan Isten kijelentett akaratát, és nincsenek Krisztus követésre odaszánt életű tanítványok, ott – ahogy kedves levélíró testvérem fogalmaz – „…az igehallgatók (…) megmaradnak vallásoskodó farizeusnak”. Ismereteik ugyan vannak Istenről, talán értik és magyarázzák is az igét, de be nem fogadták, életté nem lett bennük. Talán még törvényt is ülnek mások felett, de a saját elveszett állapotukat nem siratják, talán észre sem veszik. „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Mt 23,27) Hát lehet csodálkozni ilyen diagnózis mellett azon, hogy egyre csak fogy egy gyülekezet?

Az Újszövetségben sok, démoni hatás alatt álló emberről olvashatunk, de csupán két konkrét esetben mondja meg az ige, hogy miért „szállt meg” a sátán embereket: Júdás, valamint Anániás és Szafira esetében. János evangéliumában olvashatjuk, hogy a kísértő „..már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt…” (Jn 13,2), majd nem sokkal ezután „belement a sátán” Júdásba (Jn 13,27). De vajon miért történhetett ez meg? Csakis azért, mert Júdás tudatosan elutasította magától az Urat, és persze a vérdíj is vonzotta. Anániást is a kapzsiság és a képmutatás szelleme vakította el annyira, hogy aztán a sátán meg tudta szállni a szívét (ApCsel 5,3).

A bűn tehát az az ajtó, amely szabad utat enged e világ istenének az ember lelkéhez. Tanuljuk meg, hogy a bűn cselekvése nem egyszerűen morális vétség. A bűn maga az ördög. Mert abban a pillanatban, ahogy engedetlenek vagyunk az élő Istenhez, odafordultunk a sátánhoz – ezért olyan veszélyes bűnt elkövetni. A sátáni befolyásszerzés oka sajnos az ember tudatos bűne. Éppen ezért Tamás gyülekezetében nem azt kell górcső alá vennünk, hogy azon a területen mekkora is az ősellenség befolyása. Mert a befolyása csupán akkora, amekkora területet az emberi szívekben el tud foglalni. Így hát nem is szabad minden kudarcunkat, sőt a langyos keresztényi hozzáállásunkat sem a sátán számlájára írni.

Ha valahol az evangélium alig-alig tud gyökeret verni, ott inkább a következő kérdéseket kell feltennünk: 1. Komolyan veszi-e a gyülekezet lelki vezetője Isten igéjét és vezetését? 2. A gyülekezet tagjai komolyan veszik-e, Istentől küldöttnek ismerik-e el lelkészüket? 3. Tiszta szívet és kezeket emelnek-e fel az Úrhoz a gyülekezet tisztségviselői? 4. Hajlandóak-e a gyülekezet tagjai egyenként Isten előtt megalázkodva őszinte bűnvallást tenni, és készségesek-e bűneik elhagyására? 5. Folyik-e evangélizálás és hitmélyítés a gyülekezetben? 6. Misszionálnak-e a tanítványok a kívülállók között? 7. Van-e a gyülekezeten belül elkötelezett imacsoport?

Természetesen meg kell vizsgálni azt is, hogy e világ istene mekkora erődítményt épített ki a környéken az okkultizmus (mágia, babonaság, jóslás) terjesztésére. Mert ez is akadályozhatja, hogy a szívek megnyíljanak az evangélium befogadására.

Az egyháztörténet sok évszázados tapasztalatai azt igazolják, hogy nem minden hely és kor nyitott egyformán az evangélium iránt. De számunkra mindenesetre az a feladat, hogy istenfélelemben töltsük el jövevénységünk idejét, és az, hogy hirdessük az igét minden alkalmas és alkalmatlan időben. Hiszen az Úr cselekszik.

Pál apostol Efezusban azt tapasztalta, hogy amikor „nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott” előtte, azzal párhuzamosan az ellenfél is megsokszorozta erejét (1Kor 16,9).

Nagy volt, és ma is nagy az ellenállás Isten igéjével szemben, de a mi Urunk még hatalmasabb. Kedves levélíró testvéremmel együtt reménykedem abban, hogy községükben, gyülekezetük háza táján az Örökkévaló nagyszerű dolgokat készít elő! Szeretettel javaslom, hogy meglátásait mielőbb ossza meg lelkészével, és indítványozza, hogy bibliaórán adjon erről tanítást, majd beszéljék meg és imádságban tusakodják is meg az Úrral kérdéseiket. „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.” (2Kor 7,1) Szívből kívánom, hogy gyülekezetükben az Úr áztassa meg az ébredés esőjével a lelki szántóföldeket!

Szőkéné Bakay Beatrix