Élő víz

Így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1)

Szentháromság ünnepe után a hatodik héten az Útmutató reggeli igéiben Istenünk a keresztség által megtérésre hív. Reformátorunk számára a hit harcaiban megerősítést jelentett ez a tény: „Meg vagyok keresztelve!” Jézus testté lételében és névadásában számunkra is beteljesedett heti igénk üzenete, ezért így könyöröghetünk az Úrhoz: „Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!” (Zsolt 28,9) Az egyetemes Niceai hitvallás szavaival: „Vallom az egyszeri keresztséget a bűnök bocsánatára…” Jézus missziói parancsa minden követőjének szól: „…tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket…” (Mt 28,19–20) A keresztség jelképes halál; mi Jézus halálába meríttettünk be. „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek…” (Róm 6,11) „Így lettünk eggyé Krisztussal, hogy halálának és feltámadásának ereje egyképpen a miénk legyen, és gyümölcsöt is teremjünk, mivel reá kereszteltettünk meg.” (Luther) „Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobbról-balról falként állt.” (2Móz 14,22) Pál szerint az ősatyák „mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben” (1Kor 10,1–2). Pünkösdi beszédében Péter így szólt Izrael egész házához: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38) A filippi börtönőr Pál és Szilász szavait hallva „azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt (…), és örvendezett, hogy (…) hisz az Istenben” (ApCsel 16,33–34). Jézus a benne hívő kisgyermekeket nem bűntelenségük miatt állítja versengő tanítványai elé példaképül, hanem feltétlen bizalmuk és kicsinységük tudata miatt: „…ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) Jézus lábszárcsontját nem törték el, „hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki” (Jn 19,34). Az első századok egyházatyái a Jézusból kifolyt víz jelentését a keresztségre, a vérét pedig az úrvacsorára vonatkoztatták. „Miért? Mert a szent keresztséget is ugyanaz a vér szerezte meg nekünk, mely értünk kiomlott, és bűneinkért megfizetett. Krisztus vére érdemét és erejét a keresztségbe helyezte, hogy abban legyen a miénk.” (Luther) Az Úr a szárdiszi gyülekezetet is a nevén szólította: „…az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, (…) és térj meg! (…) Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből…” (Jel 3,1–5) Bűnökkel beszennyezett életünket még ma (!) valamennyien megtisztíthatjuk a győztes Bárány vérében! Hogyan? „Hit által Krisztus váltságát / Elnyerjük e szentségben…” (EÉ 295,3)

Garai András