evél&levél
Szót értettünk
Jézus Krisztus mondja: „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Igen! Magunk között éreztük őt mi is, akik Hatvantól Mohácsig, az ország minden részéről összegyűltünk a június 20–25-ig tartó piliscsabai nőkonferencián. Sokszor megtapasztaltuk már a testvéri közösség erejét és áldásait a Női Missziói Szolgálat évek óta folyó rendszeres alkalmain. Többek között azért kerestük fel idén is Piliscsabát, hogy átélhessük ezt a hitünkben erősítő egységet, és támpontokat kapjunk a családon belüli missziói feladatainkhoz.
A megérkezés után kezdődő, estébe nyúló bemutatkozás során derült ki, hogy ki milyen terhekkel érkezett. Szó volt egészségügyi gondokról, idős betegek otthoni gondozásáról, problémás házasságról, szeretetlenségről, magányérzetről, időskori elbizonytalanodásról… Sok-sok batyut tettünk le a gondolatbeli közös asztalra, hogy a hallott előadások, testvéri beszélgetések után a zárónapon új erővel kapjuk fel újra a saját terhünket. Az is könnyebbséget hozott, hogy láthattuk: másoknak még súlyosabb gondjaik vannak.
A konferencia központi kérdése ez volt: „Szót értünk-e másokkal?” Hiszen éppen a bábeli zűrzavar a világ baja. Kicsi cserepekből – amelyekre különböző, a számunkra legfontosabb szavakat írtuk fel: szeretet, bizalom, jóság, alázat, türelem, megértés, békesség – mi magunk is felépítettünk egy jelképes tornyot, amely „végigkísérte” a napjainkat; jó volt „rá-ránézni”.
A délelőtti bibliatanulmányok azzal szembesítettek minket, hogy időnként Isten szavát sem értjük. Délutánonként a meghívott előadók próbáltak utat mutatni annak érdekében, hogy megértsünk más kultúrákat, más felekezeteket, sőt magát a világot. Az egyik legizgalmasabb beszélgetés e kérdés körül forgott: „Szót értünk-e a különböző generációkkal, ha sokszor még családon belül sem beszélünk egy nyelven?” Van-e elegendő türelmünk, empátiakészségünk ahhoz, hogy szót értsünk a környezetünkkel? De önmagunkról is szó esett. Értjük-e szervezetünk jelzéseit?
Az esti áhítatok, bizonyságtételek konkrét példákkal is alátámasztották a hallottakat, és azt igazolták, hogy a napközben elvetett magok termékeny talajra hulltak.
Áldott alkalom volt ez. Hálás szívvel vettük magunkhoz az Úr szent vacsoráját, és szívünkben őszinte vágyakozással énekeltük: „Isten velünk, viszontlátásra…”
Csoma Lajosné (Budapest)