Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 29 - Evangélikus pedagógusok országos találkozója

Egyházunk egy-két hete

Evangélikus pedagógusok országos találkozója

A találkozó résztvevöi
Bizonytalan tanévkezdés, nem sok jóval kecsegtető őszi költségvetési tárgyalások, demonstráció Budapesten, szaporodó adminisztrációs terhek, érettségibotrány – az egyházi iskolák pedagógusai számára minden bizonnyal ezek voltak az elmúlt tanév legemlékezetesebb, bár korántsem szívderítő eseményei. Ezért is volt jó látni, hogy július 4–6. között Sopronban, az evangélikus pedagógusok országos találkozójának programjai során kisimultak az arcok, és a jóízű beszélgetések, találkozások oldották a tanév során felgyülemlett feszültségeket.

Tizenharmadik alkalommal, egy nagyon nehéz tanév befejeztével gyűltek össze az evangélikus iskolák pedagógusai a nagy múltú iskolavárosban. Eddig ezen a találkozón vettek részt a legtöbben – mintegy 250-270-en – a különböző alkalmakon.

Hétfőn délután istentisztelettel – Gabnai Sándor helyi lelkész szolgálatával – vette kezdetét a konferencia a soproni evangélikus templomban. Ezután a résztvevők négy csoportban ismerkedtek a soproni evangélikus gyülekezet történetével a gyülekezet levéltárában, majd meglátogatták a Berzsenyi- és az Eötvös-gimnáziumot, és tájékoztatást kaptak az intézmények életéről. Este a Hunyadi János Evangélikus Általános iskola tantestülete látta vendégül a vendégeket.

Kedden délelőtt Jankovits Bélának, a Győr-Soproni Egyházmegye esperesének Jn 6,6–9 alapján tartott áhítata után két előadás hangzott el az evangélikus gyökerek és az oktatás témakörében.

Alpárné dr. Szála Erzsébet, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Karának főigazgatója igényes és érdekfeszítő áttekintésében a reformáció magyarországi hatását állította a középpontba, különös tekintettel az anyanyelvi műveltség fejlődésére. Természetesen erre jó alapot adott a soproni evangélikus oktatás történetének rövid ismertetése. Weltler Sándor malomsoki lelkész az evangélikus oktatás teológiai gyökereit, a „gyökerek gyökerét” szedte rendszerbe. Meghökkentő, újszerű, vitára is késztető bevezetés után a krisztusi gyökerek öt fő tézisét sorakoztatta föl (hasonlóan a wittenbergi 95 ponthoz): Krisztus, az ige, az igehirdetés, a korál és a kereszt. A reformáció tételei után az oktatás-nevelés keresztény értelmezéséből kaphattak ízelítőt a résztvevők, többek között Németh László, Péterffy Sándor, Weöres Sándor gondolatain keresztül.

Délután jó félórás közös éneklés után izgalmas témákban szervezett szekcióülések várták a középiskolák tanárait. Az egyes szekciók címei és vezetői: Iskoláink szerepe a gyülekezetek életében (Verasztó János); Az egyházi iskola gyülekezete – spiritualitás az egyházi iskolákban (Solymár Mónika); Hiteles tanár, hiteles szülő, hiteles lelkész (Hegedűs Attila); Utak és lehetőségek a közösségépítésben (Huszák Zsolt és Tölli Balázs). Az általános iskolák és az óvodák pedagógusait a Hunyadi általános iskola tantestülete fogadta, majd Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója tájékoztatta a hallgatóságot az új kiadványokról.

Az utolsó nap délelőttjén Solymár Mónika áhítatát követően a szekciók vezetői számoltak be az előző délutáni foglalkozások tapasztalatairól, majd fórumbeszélgetés következett a közös problémákról. A jelenlévők meghívást kaptak a következő – 2006-ban Békéscsabán rendezendő – konferenciára.

A három nap Nagycenken, a katolikus templomban ért véget a Hegedűs Attila szolgálatával zajlott úrvacsorás záró istentisztelettel. Érdemes megemlíteni, hogy a konferenciával egy időben zajlott Kőszegen a bajor és magyar diákok egyhetes környezetvédelmi tábora; a nyár folyamán egyre több iskolai szervezésű táborban találkozhatnak egymással diákjaink.

Jancsó Kálmánné

Regionális hozzárendelés: Nevelési és Oktatási Osztály