Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 29 - Elegáns példa

e-világ

Elegáns példa

Régi tapasztalat, régi igazság: van, aki súlyt ad a hatalomnak, és van, akinek csak a hatalom ad súlyt. A rendszerváltozás utáni politikai élet alapvető gondja, hogy az új politikai elit tagjainak jó része a második kategóriába tartozik. Valamennyire érthető – mégis nehezen elviselhető – ez a megelőző negyven év után, amikor csak kivételesen láthattunk a hatalomnak súlyt adó, valódi politikai teljesítményt. Ennél azért az elmúlt tizenöt évben jobban álltunk. Többek között a köztársasági elnökök tevékenysége, megbecsülése is jelzi ezt.

Mádl Ferenc, a hivatalából augusztus elején távozó köztársasági elnök bizonyította, hogy a magyar alkotmányos rend szerint úgymond „gyenge” köztársasági elnök lehet kristályosodási pont, lehet jelentős tényező a megosztott társadalomban, közéletben. A hazai és a határokon túli egyházi vezetők számára adott fogadáson, ahol elbúcsúzott az egyházi személyiségektől, megköszönve együttműködésüket, szerényen inkább azokra az eseményekre tért ki, amelyeken a különböző egyházi közösségekkel együtt ünnepelhette egy-egy templom felépülését vagy megszépülését, avagy éppen a millenniumi ünnepségek felejthetetlen alkalmait. Amint mosolyogva mondotta, eredeti elképzelését feladva nem sorolja fel mindazokat az egyházi eseményeket, melyeket feljegyzett, melyeknek részese volt. (Ráadásul előfordult, hogy felesége, Dalma asszony tett eleget a meghívásnak; a köztársasági elnök némi derűvel állapította meg, hogy hitvesét ilyenkor úgy fogadták, mintha valóban ő lenne az elnök.) Így azután az elnöki beszédre válaszoló, az elnök működését a jelenlévők nevében megköszönő Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek emelte ki, hogy bizony több alkalommal, amikor konfliktus adódott a végrehajtó hatalom és az egyházak között, a köztársasági elnök államférfiúi bölcsességgel segített a legjobb megoldás kimunkálásában.

Öt évvel ezelőtt egyházi körökben érthetően örömmel fogadták Mádl Ferenc köztársasági elnökké való megválasztását. Jól emlékeztünk arra, hogy a kilencvenes évek elején kultuszminiszterként ő teremtett rendet a közoktatásban, ő írta alá az egyházakkal a közoktatási megállapodásokat, megalapozva az egyházi iskolák működésének hosszú távú stabilitását. Emlékezetes számomra, ahogy a miniszter ebben az időszakban átvágta a gordiuszi csomót: felismerte, hogy reménytelen törekvés a helyüket, szakértőiket, stílusukat még kereső önkormányzatoktól várni az egyházi iskolák támogatását – bármennyire is ez lenne az életszerű, hiszen az egyházi iskolák is az önkormányzatok területén működnek –, így helyesebb, ha még egy bizonyos ideig a tárca oldja ezt meg. Felismerte a helyzetet, és ennek megfelelően lépett.

A rendszerváltozás után az állam és az egyházak közötti alacsonyabb szintű, rutinszerű kapcsolattartást – amelynek során az oktatás- és egészségügy, a szociális és a kulturális szféra időszerű kérdései kerültek napirendre – rendszeresen kiegészíti a miniszterelnökkel való konzultáció. A végrehajtó hatalom mindenkori első embere időről időre (többnyire évente) fogadja a történelmi egyházak – olykor nagyobb egyházi kör – lelkész és nem lelkész vezetőit, közvetlenül tájékozódva a kapcsolatok állásáról, az örömökről és a gondokról.

Ilyen találkozóra minden korábbi miniszterelnökkel sor került. Néhány évvel ezelőtt, még az Orbán-kormány ciklusában egy alkalommal a köztársasági elnök volt a meghívó fél. Olyan jól sikerült az együttlét, hogy ezt követően rendszeressé vált, többnyire karácsony előtt. A miniszterelnökök pedig áttértek a kétoldalú kapcsolattartásra, azaz esetenként fogadták vagy éppenséggel meglátogatták a különböző egyházak vezetőit.

Mádl Ferenc már a 2004 karácsonya előtti fogadáson megjegyezte, hogy feltehetőleg ez az utolsó ilyen alkalom, de az illendő búcsúzás érdekében kilátásba helyezett egy, a távozása előtti meghívást. Volt egyházi vezető, aki a július 5-i búcsúlátogatáson, a Sándor-palotában meg is jegyezte, hogy lám, az elnök úr ennyire szavatartó ember, az események sűrűjében sem feledkezett meg rólunk, meghívásunkról.

Ez igaz, de azt hiszem, többről van szó. A leköszönő köztársasági elnök személyes hitbeli meggyőződésén túl politikusként, államférfiként is jelentősnek, fontosnak ítélte meg az egyházak szolgálatát a mai és a holnapi Magyarországon. Nem a múlt, nem a hagyományok jegyében – bár ezek is értékesek –, hanem a jelen és a jövő igényei miatt. Az egyházi szolgálat nagy hangsúlyt kap a határainkon túl, a szomszédos országokban élő magyarság megmaradásában. Még csak az elején járunk annak az útnak, melyet az Európai Unió adta lehetőségek kiaknázása jelent e téren. Itthon, az atomizált, kórosan megosztott társadalomban talán egyedül az egyházi közösségek jelentik azt a kohéziót, amely reményt ad arra, hogy a különböző politikai felfogású emberek szót értsenek egymással. Hogy ne ellenséget lássanak a másikban, hanem fogadják el, lássák be, hogy minden tisztességes politikai erő – ha netán más-más úton és hangsúlyokkal is – a haza javát, a nemzet boldogulását akarja.

Alkalmam volt elmondani az elnök úrnak – és hangsúlyoztam, hogy ezt a véleményt megosztom az Evangélikus Élet olvasóival –, hogy sok értéket hordozó működésén kívül értéket képvisel távozásának a módja is. Ismeretes, hogy meghatározó politikai erők szerették volna, ha Mádl Ferenc – elődjéhez, a szintén nagy elismertséget szerzett Göncz Árpádhoz hasonlóan – még egy ciklust vállal. Utólag nyilvánvaló, hogy erre minden esélye meg is lett volna. De nem vállalta. Hűséges maradt eredeti álláspontjához: visszatér a szakmai, a tudományos életbe és természetesen a közéletbe. Ma, amikor a hatalom irreálisan felértékelődött nálunk, amikor egyesek – szerény teljesítménnyel – politikai pártok farvizén próbálnak jelentős hatalomra szert tenni, akadt egy személyiség, aki nem a hatalmat választotta. Pedig bizonyította, hogy – ellentétben sokakkal – képes jól, a haza javára élni vele, képes megfelelni a köztársasági elnöki eszménynek, kifejezni a nemzet egységét, felülemelkedve a napi politikai csatározásokon.

További értékes munkálkodást, megérdemelt pihenést, sok erőt, jó egészséget kívánunk a köztársasági elnöki tevékenységét példaértékűen végző és befejező Mádl Ferencnek!

Frenkl Róbert