Keresztutak

1855-ben Párizsban, a világkiállítás alkalmával fiatal férfiak gyűltek össze – kihasználván a világkiállítás adta lehetőségeket, hogy megbeszéljék annak a mozgalomnak a jövőjét, amely Londonból indult el és igen gyorsan terjedt a világban. Ez a mozgalom a KIE, angol nevén YMCA (Young Men's Christian Association). A résztvevők közt ott volt Henry Dunant, a későbbi Vöröskereszt megalapítója is. Elhatározták, hogy létrehozzák a KIE Világszövetséget, s megfogalmazták a szervezet alapszabályát. Ezt nevezzük Párizsi alapnak.

Fontos alapelvekben értettek egyet, mint például a mozgalom ökumenikus jellege, missziói célkitűzése („fiatalokat fiatalok által Jézus Krisztushoz vezetni”), illetve autonómiája. Olyan alapdokumentumot sikerült az alapító atyáknak megalkotniuk, amely nem veszített aktualitásából, és a világ 128 országában működő KIE-szervezetek alapdokumentuma ma is.

Június utolsó hétvégéjén a németországi Kassel városában mintegy tízezer fiatal gyűlt össze – főként persze Németországból, de a világ sok más országából is –, hogy együtt emlékezzen és ünnepeljen. A KOMMT-fesztiválon a magyar KIE-t két kis csapat képviselte. Győrből „tappancsok” érkeztek, a kiskőrösieket pedig a Gospel Sasok énekegyüttes hatfős különítménye képviselte. A helyszín Kassel „Városligetje” volt, hatalmas szabadtéri színpaddal a Karlswiesén, sportlétesítményekkel és a vásár különböző kiállítási csarnokaival.

A szervezés gépezetében nem találtunk egy apró homokszemet sem, pedig a hatalmas területen az emberek ide-oda utaztatása nem kis feladatot jelentett. Olyan volt az egész, mint egy jól szervezett, hatalmas Szélrózsa fesztivál. A program minden igényt kielégített: volt családi fesztivál, mega-tensing csoport, mega-fúvószeneker, sok-sok sportrendezvény, beszélgetések, csendsátor, természetesen nyitó és záró istentisztelet, gospel-istentisztelet. Nem akárkik voltak az igehirdetők: Ulrich Parzany, a német KIE főtitkára, Cesar Molebatsi dél-afrikai újságíró, a KIE Világszövetség elnöke és Wolfgang Freitag, a berlini KIE-iskola, a Missio Center igazgatója, akik még az egyes ének- és zenekari próbákon is tartottak tíz-tizenöt perces áhítatot.

Mi, kőrösiek természetesen a mega-gospelkórusba neveztünk be. Előre megkaptuk postán a kottákat és a szólamokat tartalmazó CD-ket, így már itthon felkészülhettünk. Semmihez nem hasonlítható élmény volt énekelni a több száz tagú kórusban, amelyet a gospelzene olyan nagyságai vezettek, mint Cynthia Nunn és Walth Witman Chicagóból. Alkalmunk volt belekóstolni abba a hangulatba és energiazuhatagba, amely az amerikai fekete gospelmuzsika ereje, és amelyet mi közép-európai fehér emberek sokszor csak irigykedve csodálunk.

A háromnapos ünnepség csúcspontjai a vasárnap délelőtti gospel-istentisztelet – a hatalmas szabadtéri színpadon a kórusban énekelhettünk együtt az amerikai szólistákkal – és a vasárnap délutáni záró istentisztelet volt. „Maranatha” – „az Úr jön”, vagy „jöjj, Uram” – hirdette Ulrich Parzany a búcsúüzenetet, amelyet haza is hoztunk magunkkal. És azt a képet is, ahogyan az utolsó percekben színpadra szólították a külföldiek egy-egy képviselőjét, köztük a kiskőrösi Opauszki Gábort. Ők adhatták át a fáklyát az indiai KIE-nek, mert ők a házigazdái a következő, jubileumi fesztiválnak.

Nagyszerű egy ilyen hatalmas világszervezethez tartozni, átélni az összetartozás erejét. A KIE sokat változott, sokszor igazodott is a különböző kultúrákhoz a története folyamán. De ami örök, ami összeköt határokon és földrészeken átívelő módon, s ami a keresztény ifjúsági munka alapja: Jézus Krisztus, a világ Megváltója, mindörökké ugyanaz.

Lupták György