A közelmúlt krónikája

„Június 29-én több éven keresztül türelemmel viselt betegség után, életének 88. évében elhunyt Gömöry József tanár, evangélikus lelkész, aki Dombóvár díszpolgára volt” – olvasható Dombóvár Város Polgármesteri Hivatalának honlapján.

Praeceptor et praedicator… „Non omnis moriar” (azaz: „Nem halok meg egészen”) – tanította jó néhány generációnak – nekünk 1953–1957 között – a dombóvári gimnázium magyar–latin szakos tanáraként. Szolgálata több volt, mint tanári hivatás, ezt már akkor is tudtuk, éreztük, és még inkább értékeltük, méltányoltuk életünk során később.

Gömöry József egy olyan jelentős történelmi időszakban lett egy év után osztályfőnökünk is, amely egyébként is meghatározó élmény maradt a korosztály számára. Bonyhádról jött hozzánk, magával hozva istenhitét és nézeteinek – tantárgyaiból is felfedezni engedett – teljességét. Tanóráit tulajdonképpen a lelkészi szolgálat sajátos terepének tekintette, az erkölcs, az etika, a világszemlélet, a társadalmi szocializáció és a művészet ürügyén. Empátiája révén példásan tudta nevelni vegyes összetételű, változatos származású és indíttatású tanítványait, bevezetve őket az intellektuális munka örömeibe, előkészítve őket a humán értelmiségi pályaválasztásra. Hogy ezt milyen sikerrel tette, azt mi, pedagógusok és oktatók bizonyíthatjuk.

Gömöry József megtisztelte azzal a diákjait, hogy követelt tőlük. Következetesség, de mindenekelőtt szeretet jellemezte őt. Egész lénye – megjelenése, öltözete, gesztusai – hatással volt a serdülő lányokra, fiúkra. Példás modora és az, ahogyan a konfliktusokat kezelte, tiszteletet parancsolt. Pontosan tudta, milyen eszközökkel ösztönözze tanítványait az elsajátítandó anyag megtanulására. Ha kellett, akár az irónia eszközével is. Még az is erőt adott, ha elmarasztalt. Tőle tanultuk az olvasás és a könyv szeretetét – Gömöry József az iskola könyvtárosaként is működött –, és sokat jelentettek a diákok személyiségének alakulásában a tanár úr önképzőköri foglalkozásai s a kirándulások is.

Édesapám temetésekor azt ígérte, hogy „atyai védelemben” részesít. Ígéretét megtartotta, közel húsz éven át zajlott irodalmi, vallási, filozófiai, pedagógiai, bölcseleti témájú levelezésünk. Számomra elküldött műveiből tudtam meg, hogy örökké tevékeny, léleképítő lelkészi szolgálatán túl tudós honismereti, teológiai, irodalmi, nyelvművelő tevékenységet is végzett.

Számon tartott bennünket, kinek-kinek az életútját; tanított, irányított, lelkesített. Részt vett az érettségi találkozókon is, amíg tehette. Betegen már csak az írásait küldte, de tanítványainak őt meglátogató „delegációját” – enyhén bicegő járással – szellemi és lelki méltósággal, csokornyakkendőben fogadta. „Azon kapjuk magunkat, hogy munkánk során olykor Gömöry tanár úr gondolatai szólnak belőlünk” – hangzott el pár éve az azóta emeritussá vált osztálytársaim egyikétől.

Négy esztendő a legfogékonyabb időszakban nem túl sok, de 1953-tól napjainkig a hozadéka folyamatosan gazdagodik. „Isten vezéreljen benneteket!” – mondta az 1957 júniusában érettségizett latin tagozatos diákjaitól búcsúzva. Szeretett mesterünket néhány nappal teológiai vasdiplomájának átvétele után vezérelte magához az élet és halál Ura.

Dr. Eördögh Endre