Oratio oecumenica

Istentisztelet és... misszió 1.

Kedves Olvasó! Személyesebben szólítom most meg Önt, de ez talán érthető, hiszen rovatunkban ismét egy hosszabb útszakasz végére értünk – egyszersmind pedig máris újabb útra invitálom azokat, akik hűségesen velünk tartanak. Ez alkalommal álljunk meg egy pillanatra, hogy azután újabb lendületet véve folytassuk az utat.

Milyen gazdag az egyház istentiszteleti élete! Lehet persze úgy tekinteni, hogy az istentisztelet csupán egy program az egyház sok alkalma közül. Lehet úgy is értékelni, hogy csak bizonyos rétegeket ér el, ezért egyre inkább háttérbe szorul más, maibbnak vélt műfajok között. Hivatkoznak is sokan arra, hogy csökken iránta az igény, visszaszorul az istentisztelet-látogatás. És lehet elfogultsággal vádolni azokat, akik mindennek ellenére kitartóan hiszik, vallják és bizonyítják, hogy az istentisztelet nem „egy műfaj a sok egyházi forma között”, és nem egy kis szelete az egyház életének, hanem a szíve közepe, ahol emberek találkoznak, ahol összefutnak a szálak, kikristályosodnak a tanítások, és koncentráltan szólal meg az ige. Ahol intenzív az imádság, konzekvensen épül a közösség. Ez az alkalom gyújtópont az egyes keresztény emberek és a tanítványi közösség életében.

Ha a felszínről mélyebbre hatolunk, és elkezdjük végiggondolni, mi mindent kapunk, és mi mindent élhetünk meg az istentiszteleten, kiderül, hogy kimeríthetetlen a kút. Hónapokon keresztül úgy tanultunk együtt itt a Liturgikus sarokba kuporodók közösségével, hogy egyszerűen az és kötőszót tettük az istentisztelet szó mellé: Istentisztelet és… Felsorolni is sok, mennyi mindenről volt szó ezzel a felcímmel (így hívják az egyes írások főcíme fölött olvasható, azt kiegészítő címet): istentisztelet és evangélizáció, istentisztelet és gyülekezetépítés, istentisztelet és diakónia, istentisztelet és kegyesség, istentisztelet és nyilvánosság, istentisztelet és valláspedagógia, istentisztelet és kultúra…

Egy valami azonban kimaradt! „Ugye jön majd ez a téma is?” – kérdezte egyik kedves testvérünk. Nos, jelentem, nem marad el az istentisztelet és a misszió kapcsolatának a taglalása sem. Sőt! Igaz, hogy minden témának volt, illetve van missziói aspektusa, de az is igaz, hogy ez sokkal súlyosabb és összetettebb téma, mintsem hogy egyetlen cikkben össze tudnánk foglalni. Ezért – ez itt a reklám helye – most cikkek egész sora következik e felcím alatt: Istentisztelet és misszió.

Egykor feltettem a rovatban a kérdést: vajon az istentisztelet kifelé vagy befelé orientált-e, kívülről hívogat vagy a bent lévőket erősíti-e? Nem szeretném, ha valaki úgy értékelné e szavakat, úgy emlékezne rájuk, hogy én a liturgia missziói vonatkozásait háttérbe szorítottam. Emlékeztettem már többször arra, hogy a korai kereszténységben az igei részt mindig nyilvánosan tartották, bárki részt vehetett rajta, az úrvacsorai részt viszont zártkörű rendezvényként, „belső eseményként” ünnepelték, hiszen a magnum mysterium, a nagy titok csak a hit antennájával volt fogható.

Valószínű, hogy ma mások az arányok, mint ahogyan más a 21. századi ember is. Ma másra és máshogy fogékonyak az Istent kereső, Krisztust követni próbáló emberek, mint az első gyülekezetek idején. Ma a posztmodern korban szocializálódott egyének más előtt nyílnak meg, mint az egykori „pogányok”. Ezért érdemes újragondolni, mit is jelent istentiszteleti vonatkozásban a misszió, illetve hogy mit jelent az istentisztelet a misszió szempontjából.

Olyan szerzőket kértem fel a sorozat cikkeinek megírására, akik különösen is szívükön hordják a misszió ügyét, akik elkötelezett missziói munkát végeznek. Olyan szerzőket, akik foglalkoznak a gyakorlatot megalapozó elmélettel, és gyakorolják is a személyesen megküzdött missziói szolgálatot. A cikkek címei a következők lesznek: Misszió – istentisztelettel, istentiszteletből és istentisztelet után; Tradicionális formákkal és „lelkes” új tartalommal; A liturgikus szövegek missziója; Misszió – sugárzó istentiszteletet; Az igehirdetés egyszerre „bel- és külmisszió”; Hívogatás egy elvilágiasodott város közepén; Az ünnepi istentisztelet veszélye és lehetősége. Így állnak egymás mellé a témák, hogy a részekből egész lehessen, a mozaikkockákból pedig tanulságos kép. S akiknek az írásaira számíthatunk: Bencze András, Gáncs Péter, Ittzés János, Smidéliusz Gábor, Szeverényi János, Széll Bulcsú – és talán mások is…

Áldás legyen a cikkírókon és olvasóinkon!

Hafenscher Károly, rovatvezető