e-világ

Ismét vége egy tanévnek, vakáció van. Mielőtt elkezdődik a következő, érdemes egy kicsit megállni és elgondolkodni. Megadtunk-e mindent gyermekeinknek, biztosítottuk-e a legjobb feltételeket ahhoz, hogy a tanulás öröm legyen a számukra, és szellemileg megfelelően fejlődjenek? Különböző képességekkel és adottságokkal jönnek a világra, nem mindegyiküknek felel meg a normál általános iskolai oktatás. A nem értelmi fogyatékos, de mégis speciális törődést igénylő gyerekek helyzetéről beszélgettünk Czakó Sándorné nyugdíjas pedagógussal. A tanítónő vezető fejlesztő pedagógusként dolgozott, és a hit, a törődő szeretet fontosságát hangsúlyozta ebben a munkában.

– Mi a különbség a kisegítő iskola és a fejlesztő osztályok között?

– A kisegítő iskola a közismereti tárgyakra oktatható értelmi fogyatékos tankötelesek oktatását és nevelését látja el, míg fejlesztő osztályokba azok a gyerekek kerülnek, akik a nem megfelelő környezeti hatások vagy valamilyen öröklött idegrendszeri adottság elégtelensége miatt nem érik el a pszichikus fejlődés átlagos szintjét. Sajnos ez többek között azt is jelenti, hogy a méhen kívüli életben a gyermek fejlődése függ a szülők szociális, társadalmi helyzetétől, az életszínvonaltól, tehát a táplálkozástól és az életmódtól is. Vagyis a fejlődésben jelentkező hiányosságok miatt is fejlesztő osztályba kerülhetnek.

– Hogyan lehet megállapítani, hogy melyik gyerek milyen iskolába és ott milyen osztályba kerüljön?

– Ennek megállapításában nagy szerepe van az óvodának, a gyerekekkel naponta foglalkozó óvodapedagógusoknak. Ők azok, akik három-négy éven át figyelemmel kísérik, alakítják, segítik a gyermek fejlődését. Ehhez kapcsolódik még a logopédusok, pszichológusok munkája, akik fejlettségi szintfelmérést is végeznek, és amennyiben szükséges, további vizsgálatokra küldik a gyermeket az úgynevezett nevelési tanácsadóba. Szükség van ilyen osztályok kialakítására, mert a funkcionális analfabetizmus egyre nagyobb gondot okoz.

– Ez pontosan mit jelent?

– A funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az olvasni-írni tudás képességének színvonala egyre kevésbé alkalmas arra, hogy használható legyen új információk befogadására és közlésére, személyközi interakciók lebonyolítására.

– Ahhoz, hogy a fejlesztő pedagógus sikeres munkát végezzen, szükség van-e speciális szaktudásra?

– Magas színvonalú szakmai tudásra, türelemre és kitartásra van szükség, és nagy a szerepe az önképzésnek. A leendő pedagógusokat nem készítik fel a „nehéz esetek” kezelésére. Nagyon fontos a hit és a szeretet ereje, mert ezek a gyerekek lelkileg is sérülékenyebbek, és érzékenyebben reagálnak az őket körülvevő emberek empátiájára vagy elutasítására. Érezniük kell, hogy ők is fontosak, és ugyanolyan részei ennek a világnak, mint normál osztályba járó társaik. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a pedagógus kimutatja szeretetét és törődését. Ehhez elég erőt a hit és Isten ad.

A munka eredményessége ezenkívül függ a gyermekektől, képességeiktől, hozzáállásuktól és az iskolai nevelők összehangolt, segítő munkájától is. Nagy szerepe van a differenciált, egyénre szabott fejlesztésnek, mivel a problémák gyermekenként mások. A fejlesztés célja a megfigyelés és a gondolkodás harmonikus egységének kialakítása. Az ehhez vezető utat így foglalhatjuk össze: taníts megfigyelni, és hagyj gondolkodni!

– Létezik-e egységes fejlesztő program, vagy iskolánként változó módszerek szerint foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel?

– Átfogó, egységes módszer nincs; az iskolák helyi tanterveket készítenek, amelyeknek fontos eleme, hogy miként kezeljék az átlagtól eltérő, túl könnyen vagy túl nehezen tanuló, magatartás-problémás gyermekekkel kapcsolatos kérdéseket. A legnagyobb gond az, hogy kevés pedagógus vállalja ezt a munkát, és az iskolák nagy része is inkább eltanácsolja ezeket a diákokat. A felekezeti iskolák például egyáltalán nem vállalnak szerepet ebben a fajta oktatásban, a felvételik bevezetésének köszönhetően inkább a jobb képességű gyermekekkel foglalkoznak.

Czakó Krisztina