Keresztény szemmel
Minket nem szeretnek!?
Felháborító, mert a tolerancia minket is megillet. Az értékeinket elismerik, irigylik. Mégse szeretnek, és ha mód van rá, ezt ki is nyilvánítják – egyre hangosabban, egyre durvábban. Ne értsenek félre, nem az evangélikusokra célzok, nem is a keresztényekre, hanem Európára, pontosabban mindarra, ami az európai kultúrkör része. Régen foglalkoztat ez a gondolat. Ami legutóbb Londonban történt – a több mint ötven halottat követelő robbantásokra gondolok –, újra megerősített abban a hitemben, hogy minket sokan ellenségnek tartanak; egyre gyakrabban válunk célponttá csak azért, mert európaiak vagyunk.
Miért foglalkoztat mindez? Európában a kereszténység, benne az evangélikusság véleményére nem figyelnek, sőt vannak, akik úgy gondolják, hogy jobb lenne, ha az egyházaknak egyáltalán nem lenne szavuk. Féljenek a terroristáktól a hangadók, a nagy nemzetek, az egykori gyarmattartók! Mindez talán igaz, de azt nem szabad elfelejteni, hogy azokat a különbségeket, amelyek megvannak a felekezetek, a nemzetek között – Afrikából, Ázsiából nem látják. Az ő szemükben mi egyek vagyunk, egy család. És ahogyan egy családban a testvérek nem keverik össze egymást – ez természetes –, éppen ilyen természetes, hogy az idegenek viszont összetéveszthetik a testvéreket. A családi névre még emlékeznek, de hogy hányan voltak, és hogy ki mit mondott, arról már csak a családon belül tudnak. Földrészekkel, kultúrákkal is így van. Mi is Afrikáról, Ázsiáról, Indiáról, illetőleg iszlámról, buddhizmusról beszélünk, de ha őket kérdezzük, ők is elmondják, hogy amit mi messziről egységesnek látunk, az belülről gyakran egymásnak ellentmondó, vitatkozó közösség.
Igen, mi, európaiak összetartozunk, és minket együtt emlegetnek, szeretnek vagy nem szeretnek. Közös tehát a felelősségünk! Együtt kell elgondolkodnunk: miért nem szeretnek? Hátha okuk van rá? Ha egy közösséget vagy egy embert sokan nem szeretnek, el kell gondolkodni azon is: hátha igazuk van! Keserves, nehéz feladat ez, mégis meg kell tenni. Akkor is, ha erősek vagyunk, ha meg tudjuk védeni magunkat. Magunkba kell nézni, önvizsgálatot kell tartani, elgondolkodni: mi az, amit elrontottunk?
A bibliai lator szava újra meg újra szíven üt, ha a passiót olvasom: „…te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk…” (Lk 23,40–41) Siloámban valamikor egy torony, miközben építették, rádőlt tizennyolc emberre. Pilátus a galileaiak templomi áldozatát brutálisan meggyalázta (Lk 13,1 kk.). Mindenki megdöbbent, jogosan felháborodott, és elmondta – ahogyan vérmérséklete, hite diktálta – a véleményét. Jézus is elmondta, mert megkérdezték. Válasza megdöbbentő: „Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál…? …ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” (Lk 13,2.5b)
Gondolkozzunk! Minket miért nem szeretnek…?
Kertész Géza