Evangélikusok

dr. Szabó Lajos rektor

Július van, a professzorok és a hallgatók tehát jól megérdemelt szabadságukat töltik, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektori hivatalában mégis folyik a munka. Dr. Szabó Lajos rektor asztalán iratok, levelek, aláírnivalók. A soron következő tanévre való felkészülést nem lehet „elég korán” elkezdeni… Ezekben a napokban a legnagyobb figyelem a leendő hallgatók felé fordul: az intézmény már döntött arról, hogy szeptemberben kik kezdhetik meg tanulmányaikat a lelkész, illetve a hittanár szakon.

*– Rektor úr, mik az idei felvételi vizsga tapasztalatai? Hozott-e változást a teológia életében is az érettségi vizsgák új rendje?*

– Egészen új az a helyzet, amelybe az idei felvételi vizsgán kerültünk. Ennek legfontosabb eleme talán a minőségi váltás. Ebben az évben ugyanis már hittanérettségivel lehetett jönni a teológiára. A felvételi követelmény a magyar nyelv és irodalomból, illetve hittanból tett érettségi volt. Ezenkívül csak alkalmassági vizsgán mértük fel a leendő hallgatókat. A jelentkezők közül hatan itt, az EHE-n szerezték meg hittanérettségijüket.

*– Mi a helyzet a jelentkezők felkészültségével?*

– Azt tapasztaltam, hogy a korábbi években felvételizettekéhez képest ennek az idei – alacsonyabb létszámú – csoportnak a felkészültsége magasabb volt. Nagyon komolyan vették a felkészülést, hittanból a többi középiskolai tárgyhoz hasonló szinten sajátították el az anyagot. Az egyetemünkön érettségizettek szépen felkészülve érkeztek, erős bibliaismerettel. Volt, aki vendégtanulónak iratkozott be valamely egyházi gimnáziumba, hogy ott sajátítsa el a szükséges ismereteket, majd hittanból ott is érettségizett. Az idén kilenc fő jött nyelvvizsgával a felvételire, kettőnek közülük három (!) nyelvvizsgája van. Biztató, hogy ilyen jól állnak a hallgatók a modern nyelvek terén. Ez azért is fontos, mert a jövőben nehéz lesz elképzelni olyan végzett lelkészt, aki sohasem járt ösztöndíjasként külföldön.

*– Említette, hogy az idén kevesebben jelentkeztek az intézménybe, mint korábban…*

– Nyolc fiút és két lányt vettünk föl lelkész szakra, hat főt pedig a hittanár szakra. A hallgatói összlétszám ezzel nem változik, nappali tagozaton Budapesten mintegy száz hallgatóval számolunk. A hittanár szakra egyébként évente rendszeresen négy–hét főt veszünk föl. Ők valamely másik egyetemen tanulnak, és mellette hallgatnak teológiát is.

A létszámbeli visszaesés a lelkészi pályára vállalkozók körében európai kitekintésben is tapasztalható. Nem egy neves, nagy múltú egyetem, ahol a korábbi években a százas nagyságrendű hallgatói létszám volt a jellemző, tavaly csak néhány hallgatót tudott felvenni.

*– Miként alakul a végzettek száma?*

– Ebben a tanévben tizenhárom lelkész szakos hallgató végzett, az alattuk lévő évfolyamon ugyancsak tizenhárman tanulnak, két év múlva pedig húsz fölött lehet a végzősök száma. Ha ők mindannyian sikeresen teljesítik a még előttük álló feladatokat, akkor három éven belül közel ötven fiatal fog lelkészi diplomát kapni. Úgy látom, elenyésző azoknak a száma, akik ne vállalnák közülük a lelkészi szolgálatot. Évente egy-két végzett hallgatónk keres csupán másutt munkahelyet.

*– Az említett alkalmassági vizsga hogyan derít fényt a pályaalkalmasságra? *

– Ez a felvételi eljárás más szempontok alapján működött, mint a korábbi felvételiken. Mindenekelőtt rákérdezünk, mi indítja a jelöltet arra, hogy a lelkészi hivatást válassza. A másik alapvető fontosságú követelmény a kommunikációs készség, amelyet idén egy bibliai szerepjátékkal is megvizsgáltunk. Hogyan tudja magát a felvételiző egy bibliai történetbe beleélni, és azt közvetíteni, például a saját kortársai számára? A harmadik nagy terület az egyházi kötődés vizsgálata. Ki mennyire ismeri az evangélikus egyház életét, szolgálatát, mennyire van jelen benne? Itt nagy eltérések mutatkoztak. Azok a jelentkezők, akiknek a lelkésze komolyan vette a felkészítés feladatát, fantasztikus eredményt értek el.

*– Az elmondottak alapján világos: nem lehet előzmények nélkül a teológiára jönni. Gyülekezeti, iskolai, családi élmények nélkül…*

– Visszatükröződik a jelentkezők felkészültségén az is, hogy milyen ifjúsági munka folyik az egyházban. Vajon van-e minden gyülekezetben a középiskolásokat megmozgató „ifi” munka? Meggyőződésem, hogy a nyári konferenciákat tartalmi téren nagyon meg kellene erősíteni ahhoz, hogy onnan kapjanak motivációt a lelkészi pályára a fiatalok. Hogy azért induljanak el, mert indíttatást kapnak.

Ebből a szempontból évtizedeken keresztül a család és a helyi, küldő gyülekezet játszotta a döntő szerepet, továbbá a nagyszülők szerepe sem volt elhanyagolható. A rendszerváltás, de főként az ezredforduló után viszont már jelentkezett az egyházi iskolák hatása. Néhány középiskolánk „vonzáskörzetéből” rendszeres, mondhatni, folyamatos az utánpótlás. Ezt nagyon pozitív tendenciaként értékelem. Meglátszik, ha egy hittantanár dialógust folytat a tanulókkal, ha közösséget épít. Ha külön is foglalkozik azokkal, akik „indulnának”. Nagyon megérné végre minden evangélikus egyházi iskolában főállású lelkészi szolgálatot működtetni, minőségi hitoktatói munkát végezni.

*– Az idén is érezhető volt ez a tendencia?*

– Igen, a jelölteknek mintegy a fele egyházi iskolából jött. Izgalmas kérdés ez, mert az ő képzésük magasabb szintről indulhat, hiszen ideális esetben nyolc, illetve tizenkét évnyi hittantanulással a hátuk mögött érkeznek.

*– Mégis, mi lehet az oka, hogy összességében kevesebben választják a lelkészi pályát?*

– A lelkészi pálya az utóbbi években valószínűleg veszített a vonzásából. Sok helyről hallhatták a fiatalok, hogy telítődtek a lelkészi állások. Noha ebben egyházkerületenként eltérések mutatkoznak, de már csak ezért is fontos feladatunk a perspektívák megrajzolása. A kisebb létszám figyelmeztet minket arra, hogy át kellene gondolni a lelkészutánpótlás kérdését: például fórumokon, országos egyházi napokon találkozva kellene megvitatni a jövő kérdését. A lényegi jövőképpel kellene foglalkozni.

A lelkészi szolgálat területén szintén kiemelt fontosságú a minőségi mutatók emelésére való törekvés. Ki kell mondanunk, hogy most vannak minőségi problémák a lelkészi munkavégzés terén. Pedig a gyülekezetek létszámának folyamatos csökkenése arra kellene, hogy ösztönözze a lelkészeket, hogy több figyelmet szenteljenek a gyülekezeti élet gondjainak, hogy mélyebb emberi kapcsolatokat építsenek, és felelősségteljes lelkigondozói törődéssel forduljanak a gyülekezeti tagok felé.

Kiemelten fontosnak tartom a teológiai munka értékének növelését az egyházban, a lelkészek életében. És meg kell fogalmazni a prioritásokat! Sok lelkész a munkaideje és pályája nagy részét nem lelkészi jellegű tevékenységekkel tölti el: „menedzselnie” kell a gyülekezetet, az építkezéseket, pályázatokat kell figyelnie, vagy különféle ülésekre kell vesztegetnie az időt.

A fiatalok számára az is nagyon fontos, hogy milyen példát látnak maguk előtt. Ez is oka lehet az érdeklődés csökkenésének. Minden lelkész példakép a teológus vagy az érdeklődő számára. Egy időben sok nő jött a teológiára: nyilvánvaló, hogy pozitív női lelkészi mintát látott maga előtt. Ezért szükséges, hogy a teológusok ne csak az egyetemhez, de egy-egy gyülekezethez, lelkészhez is kötődjenek egyetemi tanulmányaik alatt. A középiskolásokat is a vonzó lelkészi példa indítja el.

Még visszatérve a miértekre, veszélyes kimondani, mégis ebben az irányban kell keresni a választ: a médiában az utóbbi időben az egyházzal kapcsolatban nagyon sok – jogos vagy kevésbé jogos – kritika került terítékre. Sokakat nyilván ez is befolyásol. És hiányzik az aktuális tartalmi párbeszéd, az, amely szellemileg friss, modern nyelven fogalmaz meg válaszokat a fiatalok kérdéseire, az ő élethelyzetükre. Olyan istentiszteleti liturgiát, légkört kell kialakítani, amely a következő nemzedékkel zeneileg, irodalmilag, művészetileg a modern kor anyanyelvén érintkezik. Nem lehet a mai fiatalokat a régi generációk nyelvén megszólítani, sem szövegben, sem zenében.

*– A lelkészi pályára szóló elhívás azonban Istentől jön, nem pusztán emberi motivációk eredménye… A személyes beszélgetések nyomán rektor úr hogyan látja a fiatalok hitét, elkötelezettségét?*

– A felvételi beszélgetésekre visszagondolva a legszebb pillanatok azok voltak, amikor egy-egy jelölt arról vallott, hogy Isten Szentlelke hogyan indította el erre a szolgálatra. Az is jelzés, hogy kevesebb induló van, de mindegyiküknek megvan a maga „személyes története” arról, hogy miért akar lelkész lenni. Ha ezeket a történeteket nem csak szűkebb-tágabb környezetük, de az egyház népe is megismerhetné, az erősítőleg hatna azokra, akik most kezdik meg tanulmányaikat, és azokra is, akik majd őket hallgatják.

A teológiai tanároknak is ajándék egy-egy ilyen történet. Nincs recept, amely alapján meg lehetne mondani, hogy mitől javulna a lelkészi utánpótlás kérdése. Programot sem lehet kidolgozni. Abban viszont hiszek, hogy az egyházban bátrabban lehetne találkozásokat kezdeményezni ezzel a fiatal nemzedékkel. Ifjúsági csoport nélkül, a tizennégy–tizennyolc éves korosztály nélkül én nem tudom elképzelni egy gyülekezet életét. Ez az egyik legizgalmasabb közösség, miközben ők a legveszélyeztetettebbek is a mai társadalomban.

Veszélyes tendenciának tartom, hogy sok lelkipásztor a lelkészi hivatás végzése mellett kiegészítő tevékenységet folytat. Ez pedig nem használ az ifjúsági munkának sem, amellyel ezt a korosztályt el lehet érni. A probléma orvoslására új típusú gyülekezeti modelleket kell megtalálni; például azt, hogy több lelkész dolgozik egymás mellett, nem egyetlen pásztornak kell egyedül megbirkóznia mindennel. Centrumokra lenne szükség, mindenekelőtt pedig teológiai szintű igehirdetői és minőségi pasztorális munkára. Ez pedig bőségesen elegendő „főállásnak”.

*– Jöhetnek-e a hittudományi egyetemre azok is, akik „csak” a teológia tudományát szeretnék tanulni?*

– Jöhetnek, de ők is abban a képzésben részesülnek, mint akik százszázalékos elkötelezettséggel lelkészek akarnak lenni. Nekünk elsősorban a lelkészutánpótlás képzése a feladatunk, de az evangélikus teológia tudománya iránt érdeklődők előtt sem „zárjuk be” a kaput: biztosítani tudjuk a tanulást.

Teológus szakra még nem alakítottunk ki akkreditált képzést, bár a terveink között szerepel. Fontosnak tartjuk, hogy olyanok is tanulhassanak evangélikus teológiát, akik más pályára készülnek. Ők a modern kor laikus teológusai lehetnének a jövőben. Nem lelkészként, de főállásban például az oktatás, a diakónia vagy a média területén.

*– Milyen jövőképet lát rektor úr 2005 nyarán?*

– Megfogalmazódott egy olyan terv, hogy – a hittanári, hitoktatói mellett – létre lehetne hozni az egyetemi szintű, levelező tagozatos teológus szakot. Nappali tagozaton pedig katekéta–lelkipásztori munkatárs, illetve kántor szak indulhatna, mert mindkettőre igen nagy igény mutatkozik. Szervezett képzés keretében lehetne biztosítani, hogy a végzett hallgatók általános és praktikus felkészítést kapjanak a hagyományos istentiszteleti zene és az ifjúsági zene területén egyaránt. Korunk lévita tanítói lehetnének ők. A jövő felé – összhangban a felsőoktatási törvénnyel – új utakon kell elindulni. Nálunk igazán fiatal a lelkészi kar – az átlagéletkor negyven év alatt van.

*– Ez nagyon jól hangzik… *

– Igen ám, de húsz-huszonöt év múlva lelkészhiánnyal nézhetünk majd szembe! Mi lesz akkor, ha ez a jelenlegi fiatal generáció egyszerre megy majd nyugdíjba? Lesz-e majd utánpótlás? Megkerülhetetlen tehát az évtizedekkel való előretekintés is.

Végezetül még egy szempont: az iskolák, szeretetotthonok is konkrét gyülekezeti életet jelenthetnek…

De visszatérve a számokhoz, hadd zárjuk pozitív végkicsengéssel e beszélgetést! A levelező, a kihelyezett tagozatokkal és a pedagógus-továbbképzéssel együtt évente mintegy kétszáz-kétszázötven a hallgatók összlétszáma az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Egyházunk lélekszámát tekintve ez igen jó eredmény.

Kőháti Dorottya

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem