Keresztutak

Bajor liturgikus konferencia

Évről évre ugyanazon a gyönyörű helyen, Heilsbronnban gyűlnek össze bajor testvéregyházunknak azok a tagjai, akik az istentiszteleti élet mélyebb összefüggései iránt érdeklődnek. A bajor lutheránus liturgikus konferencia azonban nem zártkörű rendezvény: mindig szélesre tárja a kapuit a testvéregyházak előtt is. Több mint tíz éve rendszeresen egy-egy magyar résztvevő is jelen van a júliusi találkozón. Ebben az évben e sorok szerzőjének adatott meg, hogy együtt gondolkodjon, imádkozzon, énekeljen a többi résztvevővel a 12. századi alapokra épült templomban (Münster) és az azt körülvevő egykori ciszterci kolostorban (ma a bajor egyház pedagógiai központja).

Középpontban az úrvacsora – ez adta az együtt töltött három nap témáját. A programban helyet kapott három teológiai előadás, sokféle beszélgetés, napi négyszeri imaóra, végül befejezésként a vasárnapi záró istentisztelet (ez utóbbira már a híres nürnbergi Lőrinc-templomban került sor). Minden gondolatunk és megbeszélésünk az úrvacsora bibliai alapjait, dogmatikai lényegét, történelmi és mai gyakorlatát elemezte. Mindez azonban nem hűvös tudományos megközelítésben zajlott, hanem úgy, hogy a jelenlevők érezték: csodálatos kincsről, az élet kenyeréről van szó, amely nem csupán vizsgálódásunk tárgya, hanem életünk táplálója, hitünk és megváltásunk szent titka. Nem is valami, hanem valaki: maga Jézus Krisztus, a közénk jött Isten, a testté – kézzel fogható, ízlelhető anyaggá – lett Ige, az önmagát értünk és nekünk áldozó Úr.

E hasábokon lehetetlen beszámolni mindenről, ami a konferencián elhangzott. Csupán néhányat emelek ki a legfontosabb kérdések közül, egyrészt hogy az olvasó képet alkothasson a konferencia irányvonaláról, másrészt hogy mindannyian továbbgondolhassuk azokat az úrvacsorával kapcsolatos – és minket is érintő – kérdéseket, amelyek bajor testvéreink számára ma izgalmasak.

A legtöbbet hangsúlyozott gondolat summája így hangzik: Az úrvacsora és a Szentlélek munkája elválaszthatatlan egymástól. Talán egyfajta hangsúlyeltolódás, talán a szokások és gyakorlatok átformálódása következtében, talán más terület kiemelése miatt az utóbbi korokban megfeledkeztek arról, hogy a Szentlélek cselekvő jelenléte nélkül nem lenne részünk az úrvacsora csodájában, felfoghatatlan, érthetetlen lenne az úrvacsora titka.

Hitvallásaink szerint az incarnatio, a testet öltés elválaszthatatlan a Szentlélek munkájától. Nem véletlen, hogy az úrvacsorai liturgia közepén ott van az egyház Lélekért való könyörgése: „Küldd el Szentlelkedet…” Újra kellene gondolnunk ennek hallatlanul izgalmas voltát és jelentőségét. Ugyanez vonatkozik a közösségre. Krisztus testének és vérének közösségét, az egy test közösségét éljük át az úrvacsorában. A közösség pedig a Szentlélek teremtő munkájának gyümölcse. A Szentlélek teszi befogadhatóvá az igét – az úrvacsora igéit is. A Szentlélek tanít meg imádkozni, sőt maga imádkozik velünk és értünk – az úrvacsorában is. Amikor az Atyát szólítjuk meg, s a Fiúval találkozunk, ne feledkezzünk meg a Szentlélek jelenlétéről és tevékenységéről!

Az úrvacsora ajándék – ez volt a következő kiemelten kezelt gondolat. Azt, hogy mit kapunk, talán sokszor emlegetjük: bűnbocsánatot, közösséget, békességet, nyugalmat, táplálékot. De azt, hogy Jézus maga az ajándék, hogy ő az adomány, elfelejtjük hangsúlyozni. Pedig ez a titok igazi lényege: hogy vele találkozunk. Nem azért, mert mi keressük őt, és mi nyílunk meg előtte, hanem azért, mert ő érkezik, ő adja önmagát, ő van jelen a kenyérben és a borban. Tudunk-e gyermekként örülni ennek az ajándéknak? Miért nem járja át a megajándékozottság öröme az úrvacsorai életünket, közösségünket?

Az úrvacsora az üdvösséget munkálja. Ez volt a harmadik kiemelt téma. A menyegzői lakomából, az Isten országának nagy lakomájából kapunk kóstolót az oltárnál térdelve. De ez nem valami érdekes íz az élet íztelen, sokszor „műanyag” táplálékai között, nem valamiféle különlegesség. Az úrvacsora az üdvösséget munkálja. Azt, hogy örök életünk legyen. Azt, hogy ne a semmibe vesszen, hanem a kiteljesedés felé tartson az életünk. Azt, hogy az úton Urunkkal járjunk, és az út végén Istennel találkozzunk, hozzá érkezzünk meg. Üdvösség – lassan már a keresztény ember passzív szókincséből is hiányzik ez a kulcsfogalom. Az úrvacsora tudatos végiggondolása segít újra értenünk, használnunk ezt a szót: üdvösség.

Nem csupán azzal kell foglalkoznunk, hogy mit várunk; ez az élménytársadalom, a fogyasztói társadalom gondolkodásmódja. Az a kérdés, hogy mi, illetve ki vár ránk. Az úrvacsorában maga a feltámadott Jézus Krisztus. Ezért központi kérdés az úrvacsora. Bajorhonban éppen úgy, mint Magyarországon.

Hafenscher Károly (ifj.)