Élő víz

„A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, / hogy rabok tovább / Nem leszünk!”(Petőfi Sándor)

Kár, hogy a fenti idézetet megkoptatták a hivatalos formasággá silányított ünnepségek. Kár, hogy a Nemzeti dal már csak gyenge színészkedéssel előadott fals szónoklatként visszhangzik a fülünkben. Kár, hogy ezt a zseniálisan megszerkesztett műremeket az „új kor” üres hazugságaiért lelkesedő ifjúság már nemigen tudja megtölteni szívből jövő hazafisággal. Kár.

A választottak azonban soha nem adták – nem adhatják – fel a reményt: „A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez…”! A Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapon a Szentírás így szól hozzánk: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.” (Zsolt 33,12) Az evangélikus Petőfi tudta, mi „a haza becsülete”; átérezte, mekkora a hatalma az „áldó imádság” kimondott szavainak. A modern ember meg csak a sötétben tapogatózik, pedig nem bonyolult rejtvény Petőfi versének népies szófordulata: a magyaroknak igenis – van Istenük. A Nemzeti dal keresztény szemmel így nyer új értelmet. „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen…” (Ef 6,12) A mi kardunk a Lélek kardja, „amely az Isten beszéde” (Ef 6,17).

S hogy a törvény mennyire azonos a szabadsággal, azt mutatja az első parancsolat: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” (2Móz 20,2) Ezt tette teljessé Jézus, amikor minden nemzetnek felajánlotta a szabadulást a szolgaság házából: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19) Korunk médiaszörnyekké vált „apostolai” azonban tévelygővé teszik ezt a nagyszerű nemzetet: bálványimádóvá, bujálkodóvá, nyerészkedővé, részegeskedővé és harácsolóvá (vö. 1Kor 6,9–10). És természetesen – ez már a bűnnel könyörtelenül együtt jár – boldogtalanná.

Pedig lehetne a magyar boldog nemzet is!

Petőfi a magyarok istenére esküszik. Bűn ez? Jézus szerint „egyáltalán ne esküdjetek” (Mt 5,34). Krisztus ezt a mi védelmünkben mondja, hiszen aki egyetlen haja szálát sem tudja fehérré vagy feketévé tenni, vajon miként tudná megtartani fogadalmait? (Mt 5,36) Az ószövetségi könyvekben azonban ezt olvashatjuk: „Ne esküdjetek hamisan nevemre…” (3Móz 19,12), aki pedig esküt fogad, „ne szegje meg a szavát, hanem tegyen meg mindent úgy, ahogyan kimondta” (4Móz 30,3).

Petőfi úgy tett, ahogyan kimondta: vállalta a halált is a szabadságért. Amíg azonban minket „foglyul ejt a bűn” (Róm 7,23), addig mi a bűn szolgái vagyunk a halálra! (Róm 6,16)

A szabadságharc folytatódik. Nem test és vér ellen, hanem erők és hatalmak ellen. És ti még „mindig olyan keményszívűek vagytok? Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek?” (Mk 8,17–18)

„Még mindig nem értitek?” (Mk 8,21)

Andriska János