Liturgikus sarok

istentisztelet és Misszió 2.

Sorozatunknak a bevezető után következő első – kétrészes – cikke az országos missziói lelkész tollából való. Az eredetileg egyetlen írásnak szánt kéziratot a rovatvezető kénytelen volt – az adott terjedelem szabta korlátok miatt – két részre bontani, hogy „ne lógjon ki” a Liturgikus sarokból. Így jelen számunkban a szerző biblikus alapvetése, a következőben pedig az abból fakadó konklúzió olvasható. (H. K.)

Kezdjük gondolkodásunkat két idézettel! Dietrich Bonhoeffer ezt írja: „Az egyház csak akkor egyház, ha másokért van.” Billy Grahamnél pedig ezt olvashatjuk: „A gyülekezet azokért van, akik még nem tartoznak a gyülekezethez.”

A nagy kérdés az, hogy az evangéliumi tanítás szerint mi az istentisztelet, annak tartalma, értelme és célja. Az istentisztelet félreértése, ha azt gondoljuk, hogy hitünket és kereszténységünket kipipálhatjuk a heti (havi, nagy ünnepi) templomlátogatással. A templomba járókra szoktuk mondani, hogy „gyakorló keresztények”. Az ilyen atyafiakat a templomlátogatásban messze megelőzi az ördög, hiszen ő mindig ott van, egy alkalmat sem hagy ki, settenkedik, rombol, ahol az Úr munkálkodik. Az Írásban azt olvassuk, hogy „az ördögök is hiszik [az Istent] és rettegnek” (Jak 2,19). Bárcsak eljutna sok meg nem tért testvérünk odáig, hogy hinné és legalább rettegné (félné) az Istent!

Az újszövetségi kijelentés kizárólag az élet istentiszteletét fogadja el hitelesnek, létjogosultnak. Ezt bizonyítják többek között az alábbi igék:

a) A teljes Hegyi beszéd (Mt 5–7).

b) A samáriai asszonynak mondottak. Jézus szerint eljött az idő, amikor Isten igazi imádói nem helyhez kötötten (például Jeruzsálemben vagy Garizim hegyén) imádják őt, hanem lélekben és igazságban (Jn 4,19–24).

c) A testet kell odaszánni élő, logikus istentiszteletként (Róm 12).

d) A test a Szentlélek Isten temploma (Ef 2,22).

e) Az új templom „élő kövekből” épül (1Pt 2,5).

Az egyetlen templom – a jeruzsálemi – Jézus próféciája alapján leromboltatott. Kétezer éve szünetel az áldozati istentisztelet, és imaházakban tartják alkalmaikat a zsidók. Az első keresztények házaknál, temetőkben, a természetben éltek közösségi életet. A templomépítés a konstantini fordulat után kezdődött, mikor is a kereszténység politikai, gazdasági és katonai tényező is lett.

Jézus mint igazi főpap betöltötte és lezárta az ószövetségi templomi istentiszteleti életet: a papok közvetítő szerepét, az áldozatbemutatást, az Istennel és az emberekkel való kapcsolat „lerendezését” egy órácskával… Lássuk, mit mond az Írás! „…a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe…” (Zsid 9,12) „…teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől…” (Zsid 10,19–22) Ez az Újszövetség istentisztelete. Nincs szükség „kiemelt”, emberi közbenjárókra (papok, szentek, Mária), mert egy a közbenjáró: Jézus Krisztus (1Tim 2,5; Zsid, 8,6; Zsid 12,24)!

A gyülekezet nem egy „forgolódó” személyre tekint – „atya”, „úr”, „mester”, „doktor” (Mt 23,8–10) –, hanem a Lélek által, igazságban, vagyis valóságosan imádja az Atyát, és a szeretet cselekedeteivel dicsőíti az emberek között (Mt 5,16). Az újszövetségi gyülekezet tagjai megajándékozottak a Lélek által (1Kor 12), mindenkinek van szolgálata, dicsérete, tanúságtétele, aktivitása (Kol 3,16). A lelkész, mint teljes idejű munkás, elsősorban igét hirdet, szentséget szolgáltat ki, munkatársakat von be a szolgálatba, és segíti őket.

Az istentisztelet arra való, hogy Isten népe egybegyűljön, hogy örüljenek a másikban is jelen lévő és cselekvő Istennek, hogy kicseréljék egymással tapasztalataikat az Úr nagyságos dolgairól, és a hiányok betöltessenek a gyülekezet tagjaiban meglévő isteni adományok által.

Szeverényi János országos missziói lelkész