Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 31 - Református vélemény a kormány SMS-kampányában feltett első kérdésről

A közelmúlt krónikája

Református vélemény a kormány SMS-kampányában feltett első kérdésről

A Református Pedagógiai Intézet megrökönyödését fejezte ki a kormány SMS-kampányában feltett kérdés kapcsán, melyben arra vár választ az emberektől, hogy a kétgyerekes családok számára lehetőséget adnának-e a harmadik gyerek nemének megválasztására – olvasható az intézet állásfoglalásában. „Sem a formát, sem a felvetett kérdést nem tartjuk a legaktuálisabbnak és a legmegfelelőbbnek” – áll a közleményben, amelyet az MRE zsinatának kommunikációs szolgálata juttatott el az MTI-hez.

A katekéták, református pedagógusok és diákok figyelmébe ajánlott szakmai vélemény szerint „a gyermek Isten ajándéka”, és az ajándékot hálával elfogadni és megbecsülni illik – jegyzi meg az állásfoglalás.

Az intézet felhívja a figyelmet arra, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatában kezdődik, bármiféle beavatkozás ezután „Isten parancsával való szembeszegülés”. „A feltett kérdés olyan lehetőséget kínál, amely ezt a meggyőződésünket látszólag tiszteletben tartja” – tartalmazza a dokumentum, hozzátéve Pál apostol szavait: „Minden szabad nekem, de nem minden használ.” (1Kor 6,12)**

MTI