Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 31 - Magyar história Bakonycsernyén

Kultúrkörök

Magyar história Bakonycsernyén

Történelmünk különös feldolgozására csodálkozhattak rá a bakonycsernyeiek július 24-én este a templomkertben. Az érdeklődők Magyar história címmel történelmi rockoperát láthattak, hallhattak. A belépőjegyek árából befolyt adományokat az evangélikus óvoda építésére fordítják majd.

Szívet melengető látvány volt, ahogy a nyáresti melegben perceken át csak jöttek és jöttek az érdeklődők. A kultúrára kiéhezett falu bizonyított: igenis szükségük van az embereknek művészeti élményre; szívesen megnyitják lelküket és pénztárcájukat, ha értelmét látják, és értékesnek tartják a programot.

Szarka István lelkész után Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd elkezdődött az előadás, amely négy társaság együttműködésében jött létre. A Bakony néptáncegyüttes számára a Syncron zenekar húzta a talpalávalót; a verseket, történelmi dokumentumokat pedig a felvidéki Gúta város művelődési központjának és a bakonyszombathelyi Zenés Színház Társulat művészeinek előadásában hallhatta a nagyérdemű. A háttérben óriáskivetítőn filmrészletek peregtek korabeli filmhíradókból, dokumentumfilmekből, illetve olyan nagy sikerű alkotásokból, mint a Honfoglalás vagy az Egri csillagok.

Zene, tánc, film, irodalom egymást kiegészítve és erősítve már az első percekben megragadta a közönség figyelmét, és másfél órán át egy pillanatra sem engedte lankadni. Megelevenedett előttük a népvándorlás és a honfoglalás, elhangzottak István király intelmei, egy Szent László-legenda, a reneszánsz táncon keresztül pedig ízelítőt kaptak a Mátyás korabeli vigasságokból. A törökellenes küzdelmek háttereként az Egri csillagok című filmből peregtek néma részletek, miközben Dobó esküjét hallhattuk egy fiatal művész remek előadásában. A vesztes szabadságharcok, Trianon, a Don-kanyar és az ’56-os forradalom tragédiáját a Syncron együttes által előadott énekek és a mezőségi, szlavón, rábaközi és gyimesi táncok tárták elénk, kiegészítve Ady és Márai verseivel. Az előadás végén művészek és közönség magától értetődő természetességgel énekelte együtt a **Himnuszt.<$t-3>

Az előadás utáni lelkesültségben néhányan már hagyományteremtést és a templom tövében felállítandó állandó színpadot emlegettek. A fiatalok közt arról folyt a társalgás, hogy milyen lényeges manapság ráirányítani a figyelmet a nemzeti összetartozás fontosságára. A nénik nem beszéltek sokat, csak hálásan simogatták az előadást szervező lelkész kezét.

Úgy tűnt, az összefogás csodákra képes: növekedhet általa a szeretet, erősíti a nemzeti érzületet, és tán még óvodát is lehet építeni belőle.

Jánosi Vali

Regionális hozzárendelés: Bakonycsernyei Evangélikus Egyházközség