Élő víz

**Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.** (Zsolt 33,12)

Szentháromság ünnepe után a tizedik héten az Útmutató reggeli igéiben Isten népét ítélet által megtérésre hívja. Jeruzsálem pusztulásának emléknapján az óegyházi evangélium (Lk 19,41–48) szerint Jézus megsiratja a várost, és megtisztítja a templomot, hogy az az imádság házává legyen. De 70-ben a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, felgyújtották és teljesen lerombolták a templomot. Heti igénk mégis arról a boldog népről szól, amelynek tagjai Isten kegyelmi kiválasztása szerint a zsidók és a pogányok közül, hit által igazultak meg. Pál feloldja ezt a látszólagos ellentmondást: „…nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.” (Róm 9,8) Isten választott népének a legjellemzőbb vonása a Jézus kettős, nagy szeretetparancsolata szerinti életfolytatás: „…szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. (…) Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mk 12,30–31) S ezt a választ még az írástudó is elfogadta: „Jól van, Mester, helyesen mondtad…” (Mk 12,32) Csak egyetértettek, de nem éltek e tanítás szerint; ezért Isten hitetlenségük miatt – egy átmeneti időre – elvetette népét. Ámde ha az ő elesésük lett „a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek?” (Róm 11,12) Jézus megismétli a virágvasárnapi bevonulásakor mondott próféciáját: „…nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának (…), és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje.” (Lk 21,6.24) A samáriai asszonynak is erről az időről beszélt a zsidó Messiás: „…eljön az óra, amikor nem is ezen a (Garizim) hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. (…) Az Isten Lélek…” (Jn 4,21.24) A pogányok apostola nekem s neked mondja: „…azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. (…) Lásd meg tehát Isten jóságát” (Róm 11,20.22); ugyanis a természet rendje ellenére való a vad olajfa beoltása a szelídbe! A zsidók és a pogányok közös lehetősége: hit által felismerni az Úr Jézusban „a” Szabadítót; csak így lehet valaki Isten választott népének tagjává. Megdöbbenünk-e azon, hogy bevonulásakor Jézus sírt a város felett, s most az asszonyok sírása közben hagyja el azt: „…ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok…”? (Lk 23,28–29) „Urunk szenvedése nem arra való, hogy siránkozzunk rajta, hiszen benne megnyertük bűneink bocsánatát és Isten gyermekei lettünk.” (Luther) Zakariás igéje még a beteljesedés előtt áll: Dávid háza és Jeruzsálem lakói „rátekintenek arra, akit átdöftek, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták” (Zak 12,10b). Egyszülött Fiának kereszthalála miatti bűnbánatunk arra indítja mennyei Atyánkat, hogy kiárassza népére „a könyörület és a könyörgés lelkét” (Zak 12,10a). S ezért: „Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem.” (Zsolt 55,17) Jézus – „Szelíd olajfa, ó segíts: / Olts magadba, és üdvözíts!” (EÉ 415,5)

Garai András