Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 32 - Roma–magyar találkozó Sárszentlőrincen

Egyházunk egy-két hete

Roma–magyar találkozó Sárszentlőrincen

„Menjünk a kényelmes üdülő helyett egy olyan faluba, ahol a hétköznapokban is együtt élnek cigányok és magyarok! Legyen a jövő évi roma–magyar tábor Sárszentlőrincen!” – fogalmazódott meg az igény múlt nyáron Sopronban, a Zerge utcai Evangélikus Vendégházban, ahol cigányok és magyarok együtt töltöttek el egy hetet. Az idén így a Sió menti település adott otthont július 20. és 24. között az immár hagyományossá vált, Közös asztal elnevezésű tábornak, melyet Szeverényi János országos missziói lelkész vezetett.

Jöttek régi, jó ismerősök, évtizedes küzdőtársak, elszakíthatatlan jó barátok, de megjelentek új arcok is: érdeklődők, nyitottak, mindent befogadók. A tábor lakóinak a sárszentlőrinci gyülekezet új épülete nyújtott szállást, így ez a találkozó „avatta” – megelőzve az ünnepélyes szentelést – a gyülekezeti házat és a lelkészlakást otthonná, sokak otthonává.

Étkezésre a közeli teleházban volt lehetőség, ahol két cigány asszony, illetve a Zsivora György Népfőiskolai Alapítvány dolgozói és a gyülekezet lelkes hívei gondoskodtak arról, hogy az asztalok mindig roskadozzanak a finomabbnál finomabb ételektől. Készült hagyományos cigány ennivaló is: lecsós csirke punyával (a punya a beás cigányok otthon sütött kenyere).

Délelőttönként a távolabbról érkezett lelkészek tartottak áhítatot, és számoltak be munkájukról. Thuránszky István béri lelkész, aki fiatalokat is hozott magával, szólt azokról az élményeiről, tapasztalatairól, amelyeket az év során mint cigányreferens szerzett. Laczki János orosházi segédlelkész – aki igazán eleven és életrevaló cigány kamaszokat hozott Szentetornyáról – hírt adott arról az örvendetes ébredésről, éledésről, amelyet az Orosházához tartozó kis gyülekezetekben tapasztalt. Hokker Zsolt óbudai segédlelkész börtönélményeiről tájékoztatta a jelenlévőket, Závodi Emese református lelkésznő pedig az önkéntes diakóniai év céljairól és gyakorlati megvalósításáról számolt be.

Délutánonként kirándulásokon vehettek részt a táborozók, például ellátogathattak a simontornyai várba, a vajtai fürdőbe, megtekinthették a Petőfi emlékét is őrző borjádi méhest. Esténként a templomban gyűltek össze esti áhítatra, irodalmi élmények befogadására. Banka Gabriella vajdasági színésznő Babits Mihály Jónás könyve című versének üzenetét tolmácsolta szívszorongatóan. Káli Horváth Kálmán cigány versmondó Reményik Sándor-, József Attila- és Ady Endre-verseket mondott el mély átéléssel, művészi ihletettséggel.

Volt esti tábortűz is Ignácz János pincéjénél, a Belső-hegyen. Igaz, hogy az eső elmosta a tüzet, és villámok cikáztak az égen, a hangulat mégis magasra hágott. Finom volt a parázsban sült „betyárbatyu” – krumpli, hagyma, szalonna alufóliába csomagolva –, és sokáig hangzott a táborlakók dalolása: szép népdalokat énekeltek a pince falai védelmében egyetlen szál gyertya fényénél.

A hét csúcspontja szombat este – Kálmán versmondása után – a „közös asztal” megterítése volt. Az új épület kápolnája napraforgóval volt díszítve, az asztal előtt pedig a gyerekek hét közben készült rajzai és Vári Zsolt cigány festőművész napraforgós festményei sorakoztak. Az asztalra egy kosárban – mely a csodálatos kenyérszaporítás eseményére emlékeztetett – frissen sült punya és kehelyben bor került. A cigány asszonyok által sütött kenyér és a gyülekezet ősi kelyhe azt szimbolizálta, hogy Isten szeretetében egybeér az evangélikus őslakosság és a faluba később érkezett cigány lakosság sorsa, élete. Isten szeretetében mindaz összeér és összefér, ami emberi értelmünk, érzéseink, lehetőségeink szerint összeegyeztethetetlen.

A vasárnapi istentiszteleten Szeverényi János arról beszélt, hogy romák nélkül nincs üdvösség; együtt ülünk majd Isten országának nagy asztalánál. Így kapott a „közös asztal” gondolata az örökkévalóságra is előremutató értelmet.

A helyi lelkész – e sorok írója – megkeresztelt két kisgyermeket az istentiszteleten; talán nem véletlen, hogy egyikük cigány volt. Ebéd után – sok élménnyel, új felismerésekkel gazdagodva – ki-ki elindult haza, hogy amit itt kapott, átélt, azt otthon is kamatoztathassa a mindennapokban. A finom falatokon túl sok lelki-szellemi élmény, a szeretet megannyi tette, morzsája került a héten a „közös asztalra”. De a legnagyobb jótétemény az, hogy ezt az asztalt az el nem fogyó isteni szeretettel Urunk teríti számunkra, s asztalához mindannyiunkat hív és vár. Jöjj te is!

Karl Jánosné Csepregi Erzsébet

Regionális hozzárendelés: Sárszentl?rinci Evangélikus Egyházközség