Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 32 - Ortodox tévécsatorna indult Oroszhonban

Keresztutak

Ortodox tévécsatorna indult Oroszhonban

Oroszországban július 28-án megkezdte működését az első ortodox televíziós csatorna.

A Megváltó (Szpasz) nevet viselő, műholdról sugárzó televízió kezdetben délelőtt tíz órától este tíz óráig kínál műsorokat, később pedig – a tervek szerint az év vége felé – naponta tizenhat órán keresztül közvetít majd. A programok negyven százaléka ortodox vallási tematikájú, a többi pedig közszolgálati jellegű lesz. Korlátozott mértékben és meghatározott témákban reklámok is láthatók lesznek a csatornán. Az NTV-pljusz televíziós társaság alapcsomagjának részeként az adás egyelőre 1,2 millió emberhez jut el.

Vszevolod Csaplin atya, a moszkvai patriarkátus külső egyházi kapcsolatokért felelős osztályának helyettes vezetője kijelentette, hogy az új csatornának alternatívát kell kínálnia – az általa egyebek között népbutítónak, intellektuális rágóguminak minősített – szórakoztató televíziózással szemben. Egyúttal összefogásra és egységre szólította fel a vallásukat gyakorló újságírókat és producereket, hogy teljesítsék közös feladatukat, azaz adják vissza a népnek „a tanító, nevelő, felvilágosító és alkotó televíziózást”.

Az egyik műsorvezető, Alekszandr Dugin filozófus, történész kijelentette: a csatornának az a célja, hogy „újjáépítse az orosz identitást, a semmitmondó információk tömegében elveszett orosz ember identitását”.

Oroszország lakosságának mintegy hetven százalékát megkeresztelték, de csak tíz százalékuk gyakorolja vallását.

MTI