Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 32 - Csodatétel

A hét témája

Csodatétel

Jézus csodákat tett a földön, és olyan esemény, hogy az ember nem tud olyat csinálni. (Kriszti, 12 éves)

Isten akaratával történik. (Dóra, 7 és fél éves)

Csoda az is, amikor mi a betegségünkből meggyógyulunk. (Lilla, 8 éves)

Például amikor mamáéknál anyukám elhagyta a városban a kocsi kulcsát, és nem is lett meg, akkor mi imádkoztunk a testvéremmel, és féltünk, hogy nem lesz meg mégse, de azért másnap meglett. Akkor az csoda volt. **(Kamilla, 6 éves)

Csodatétel: Jézus szokott ilyeneket csinálni. (Tamás, 10 éves)

Hiszek Jézus csodatételeiben. (Kitti, 12 éves)

Jézus tette a legtöbb csodát. (Dávid, 13 éves)

Amit Jézus tett: embereket meggyógyított, föltámasztott a halálból. (Dorottya, 9 éves)

Meglepő dolog, például Jézus mennybemenetele. (Eszter, 12 éves)

Jézus tette velünk, hogy megismerjük Istent. (Ákos, 7 éves)

Meg nem magyarázhatatlan jelenség. (Peti, 11 éves)

Jézus csodás tettei. (Hanna, 8 éves)

Egyszer Budapesten a kistestvérem, Anna elveszett, pedig két felnőtt is vigyázott ránk. Én nagyon féltem, és anyukám is félt, láttam. Imádkozott ő is, de nekem is mondta, hogy imádkozzak azért. Segítettem neki, mert én szeretem a kistestvéremet, pedig sokszor undok, és akkor Isten megadta, és megtaláltuk, és az csoda volt. (Noncsi, 8 éves)

Mondjuk a vak meggyógyítása. (Dávid, 10 éves)

Jézus, mielőtt nem halt meg, csodákat csinált. (Matyi, nemsokára 13 éves)

Nekem csak soká lett barátom, és hogy most már kettő is van, az nekem csoda. (Viki, 8 éves)

Az, amikor valami történik, és nem számítok rá. (Lili, 10 éves)

Sok csodát láttam már, mindig úgy kezdődött, hogy valami nagyon kellett volna, és nagyon nem akart úgy lenni. (Noncsi, 8éves)

Egyszer defektes lett az autónk, anyukám imádkozott, és mi is próbáltunk, és utána mondta, hogy majd meglátjuk, hogy Isten fog küldeni angyalokat segíteni. És küldött is kettőt! Az egyiket Józsinak hívták. (Kamilla, 6 éves)

Amikor építkeztünk, a kőműves bácsik mindig csak megígérték, hogy jönnek, és aztán mégse, anyuék meg rosszkedvűek voltak, és mondták, hogy mi is imádkozzunk már. Akkor mindenki imádkozott, még a testvérem is, de ő csak annyit, hogy ámen, de azért Isten értette, mert másnap reggel jöttek az építkező bácsik, és elkezdődött az építés. (Anna, 4 éves)