Élő víz

Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. (1Pt 5,5)

Szentháromság ünnepe után a tizenegyedik héten az Útmutató reggeli igéi gőgös és alázatos emberek életpéldái által figyelmeztetnek bennünket arra, hogy mindig kegyelemre szorulunk. A farizeus hálát adott azért, mert nem olyan, mint „a többi ember”, míg a megvetett vámszedő ezt kérte: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.” (Lk 18,13) Az ő szívből jövő kiáltása talált meghallgatásra; Isten igaznak tekintette őt, mert „nagy a mi Urunk és igen erős, bölcsessége határtalan” (Zsolt 147,5). Heti igénket Jézus általános érvényűvé teszi: „Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18,14) Reformátorunk szerint „ez a farizeus a második kőtáblát is megtapodja. Nemcsak Isten ellen vétkezik, hanem felebarátja ellen is gyűlölködik.” Csak annak van helye Isten hajlékában és országában, aki tudja magáról, hogy érdem szerint egyikben sincsen helye. Ezeknek mondja kétszer is biztatásul Pál: „…kegyelemből van üdvösségetek…” (Ef 2,5.8) A jó cselekedeteket – hitünk gyümölcseként – a szeretet életformájában tudjuk csak véghezvinni, hálából az ingyen elnyert kegyelemért. S eközben „felfedezhetjük”, hogy a hit is Isten kegyelmi ajándéka életünkben! A heti igékből elénk kerülő alázatos emberek példája erősítsen minket a mindennapok hitharcaiban, hogy tudván tudjuk: akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította, mivel az Izraelnek adott messiási ígéret a „pompás cédrusban” már beteljesült. S vezérigénk előképét is felfedezhetjük az Úr szavaiban, mert amit ő kijelent, azt meg is teszi: „…én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát.” (Ez 17,24) Isten ellenáll a romlott, bűnös városok lakóinak: „Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből” (1Móz 19,24), de az alázatos Lót és leányai megmenekülhettek az Úr kegyelméből a közeli, kicsiny városban, Cóarban. A Jézust Úrnak elismerő pogány asszony közbenjáró imádsága – alázatos, bátor és kitartó hite által – kegyelmes meghallgatásra talált; „látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle” (Mk 7,30). Az alázatos Péter mindhárom intését vegyük nagyon komolyan: legyünk önkéntes és készséges pásztorai a reánk bízottaknak; engedelmeskedjünk az idősebbeknek, akik többnyire – mint „vének” – elöljáróink is; s „egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak” (1Pt 5,5)! Az Urat háromszor le- és megtagadó, de a bűnét alázatosan, sírva megbánó Péter is kegyelmet nyert; „megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára…” (Lk 22,61) Mi milyen „sorsfordító” igékre emlékezünk? Isten is emlékezik népére, s a kevély, megerősített várost megalázza, földig rombolja, de Jeruzsálem, az erős város és lakói, az igaz és hűséges nép kegyelmet kap, és békére lel, „mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre” (Ézs 26,4). Ezt a hálaéneket mi már ezzel a szöveggel (is) énekelhetjük: „Erős vár a mi Istenünk…” (EÉ 256,1)

Garai András