e-világ

„Teljesen új társadalmak épülnek manapság. Nem láthatod őket, csak a számítógéped képernyőjén. Nem látogathatsz el közéjük, csupán a billentyűzeteden keresztül. Az úthálózatuk drótokból és fénykábelekből áll, beszédüket egyesek és nullák sorozata továbbítja. Mégis, a kibervilágnak ezek a közösségei ugyanolyan valóságosak és ugyanúgy vibrálnak, mint azok, amelyeket a földgömbön vagy a térképen lehet találni. Valódi emberek vannak a túloldalon, a monitorok mögött. És felszabadulván a fizikai korlátoktól, ezek az emberek összetartó és hatékony közösségek új típusait fejlesztgetik – olyanokat, amelyeket sokkal inkább a közös érdeklődés és cél határoz meg, mint a véletlen földrajzi közelség; olyanokat, amelyekben igazából csak az számít, hogy mit mondsz, hogyan gondolkodol és érzel, s nem az, hogy hogyan nézel ki, hogy beszélsz, vagy hány éves vagy.” (Mitchell Kapor előszava a The Big Dummy’s Guide to the Internet 2.0-s verziójához, 1993)

A számítógépek összekapcsolása, a hálózat manapság mindenki számára kézzelfogható valóság, hiszen egyre jobban terjed az internet. A hálózatok a vízvezetékhez hasonlóan „információs közműként” működnek, amelyből egyre nagyobb mennyiségben ömlik az információ, s rajtunk áll, hogy mennyit és hogyan használunk fel belőle. Meg kell tanulnunk, és másokat is meg kell tanítanunk arra, hogy miként kell ezt az információözönt kezelni és kordában tartani annak érdekében, hogy ne fulladjunk bele. Informatikatanárként azt tapasztalom, hogy amióta otthon is van internet, sokkal több lehetőségem van arra, hogy az óráimat sokszínűbbé tegyem. Ezenkívül rengeteg tanítványommal tudok beszélgetni virtuálisan a messenger nevű program segítségével (erre egyébként sajnos nem is volna elegendő időm az iskolában).

A számítógépek összekapcsolására szolgáló eszközök között megjelentek azok, amelyek az eddigi, különféle kábelekkel létrehozott kapcsolat helyett a vezeték nélküli összeköttetést valósítják meg. A vezeték nélküli hálózatok révén lényegében egyetlen kábel nélkül megoldható, hogy a különböző asztali vagy hordozható számítógépek megosszanak egymás között például egy nyomtatót vagy akár egy internetkapcsolatot. A vezeték nélküli összeköttetés nem csupán a számítógépek, hanem más eszközök között is egyre inkább teret hódít; a mikrofonoknál például már általános. A zenelejátszóknál is kezd terjedni: a Logitech cég jelentetett meg egy olyan vezeték nélküli fejhallgatót, amely mp3-lejátszóhoz kapcsolódik. Még egy példa: rövid időn belül a kereskedelemben is kiszoríthatja a vonalkódos azonosítást a rádiófrekvenciás azonosítórendszer (RFID). A szakértők szerint tömeges üzembe helyezése nagy hatással lesz az informatikai hálózatokra.

Többféle, a vezeték nélküli adatátvitelre vonatkozó szabványt dolgoztak ki, például a WiMAX (Worldwide Interoperability for Microwave Access) a gyors csatlakozást biztosítja az otthonokban, az üzleti felhasználóknál, illetve a mobil vezeték nélküli hálózatok esetén. Ez is széles sávú rádióhullám segítségével ad lehetőséget az internetcsatlakozásra; elődei a WLAN és a Wi-Fi. Fontos elemük az elérési pont (Access Point). Ez az eszköz az adatforgalmat teszi szabályozottá. (Kialakítható enélkül is egyenrangú hálózat, de ennek tagjai több eszköz esetén igen lassúvá válnak a felesleges kapcsolatok miatt.) A számítógépekbe pedig egy kártyát építenek, amelyik fogja és küldi a jeleket.

A vezeték nélküli megoldások között elterjedt az infravörös (IrDA) és a rádiófrekvenciás „kékfog” (bluetooth) technológia. Mindkettő lehetővé teszi, hogy ne a Laokoón-csoport tekergőzését is megszégyenítő kábelkötegbe csavarodva használjuk a ma már mindennapossá vált eszközeinket…

Ha az eszközök között nincs fizikai akadály, azaz „látják egymást”, akkor megoldás lehet az infravörös kapcsolat. Ez leginkább a 800 és 900 nanométer hullámhosszú, emberi szemmel már nem látható tartományban oldja meg a jelek átvitelét. A szem nagyjából a 380 és 760 nm közötti tartományban érzékeli a fényhullámokat (a teljes elektromágneses hullámtartomány e részét nevezzük látható fénynek). A technológiát számos eszköz alkalmazza már. Az infraportos egér és billentyűzet alig drágább a vezetékesnél, de mobiltelefonok, illetve telefon és számítógép között is használatos.

Az Ericsson cég 1998-ban fejlesztette ki a kék fogúnak becézett II. Harald dán királyról elnevezett bluetooth technológiát. (A névadóról is érdemes pár szót ejteni: Harald Bluetooth viking király volt Dániában 940 és 981 között. Az volt az egyik különös képessége, hogy az embereket párbeszédre, eszmecserére késztette; uralkodása alatt Dánia és Norvégia felvette a kereszténységet, és egyesült a két ország.) A cél mobil eszközök összekapcsolása volt körülbelül tíz méter távolságon belül úgy, hogy az eszközöket egymástól függetlenül lehessen elhelyezni. A megoldást a szabadon felhasználható 2,4 GHz-es ultrarövid rádióhullámú tartományban dolgozták ki. Ez egyben a rendszer hibája is lett, mivel ez a frekvenciatartomány már igencsak túlzsúfolt – a vezeték nélküli csengőtől kezdve a garázsnyitóig számos eszköz ezen működik. Ez az eszköz is gyakori a mobilok és a számítógépek kommunikációjában.

A vezeték nélküli kapcsolatok fejlődése azért is lehetséges, mert a cégek irdatlan pénzösszegeket áldoznak a kutatásokra. Az adatátvitel sebessége és kapacitása egyre nagyobb lesz, amit jól mutat a mobiltelefonok fejlődése: küszöbön áll a képtelefonálás.

Babics Csaba (Forrás: Sulinet)