Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 32 - Uniós források egyházi épületek felújítására?

A közelmúlt krónikája

Uniós források egyházi épületek felújítására?

A kulturális tárca fel kívánja mérni, hogy az Európai Unió forrásai miként vonhatók be az egyházi épületek rekonstrukciójába – jelentette ki Gulyás Kálmán, a minisztérium egyházügyi államtitkára július 29-én sajtótájékoztatón Gyöngyösön.

A pályázatok szempontjából a nehézséget igazán az jelentette – és valószínű, hogy ezzel a további pályázatok során is meg kell majd küzdeni –, hogy az egyház sajátos intézmény, amelynek esetében nem alkalmazhatók ugyanazok az eljárások, mint egy gazdasági társaság esetén – fejtette ki az államtitkár, aki hét Gyöngyös környéki településen mérte fel az egyházi épületeket. Mint közölte, az elmúlt évben az unió SAPARD előcsatlakozási programjának keretében összesen 1,3 milliárd forint jutott nyolcvanhét településen az egyházi épületek rekonstrukciójára a faluközpontok rehabilitációjának részeként.

A politikus elmondta azt is, hogy felméréseik szerint az egyházak évente minimum hárommilliárd forintnyi forrást igényelnének épületeik rekonstrukciójára, karbantartására, ám ha négy-ötmilliárd forint állna rendelkezésre, akkor is öt-hat évre volna szükség ahhoz, hogy felszámolják a lemaradást. Ezzel szemben azonban a központi költségvetésből az elmúlt évben és az idén is csupán 1,2 milliárd forint fordítható erre a célra, ezért elengedhetetlen plusz források bevonása.

Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke arról számolt be, hogy az Európai Unió a nemzeti kultúra megőrzését belügynek tekinti, ezért például a nemzeti építészeti örökség megőrzésére eddig nem álltak rendelkezésre külön közösségi alapok. Ugyanakkor most formálódik egy uniós kulturális támogatási rendszer, amelynek a forrásai leghamarabb jövőre vehetőek igénybe – fűzte hozzá. Addig az egyházi műemlék épületek rekonstrukciójának uniós támogatása tágabb keretben képzelhető el. Például az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programon belül a faluközpontok rehabilitációjába beleilleszthető akár a templom felújítása is – mondta Varga Kálmán.

MTI