Kultúrkörök

A Hartai Evangélikus Egyház története 1723–2003 címmel látott napvilágot Halasi László hartai evangélikus lelkész könyve a gyülekezet rég- és közelmúltjáról. Bár a kiadvány egy ideje már hozzáférhető, úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne magától a szerzőtől kérni tájékoztatást a kötettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, illetve a kutatómunka folytatásának tekinthető aktualitásokról.

– Milyen, a helyi gyülekezetet érintő jubileum szolgált a kötet megírásának és kiadásának apropójául?

– Már régebben felvetődött bennem a gondolat, hogy meg kellene írni a hartai gyülekezet történetét. Viszont mindig úgy voltam vele, hogy „majd jövőre…”, és csak teltek-múltak az évek. 2000–2001 tájékán aztán Énisz Péter, aki egyfelől evangélikus, másfelől nagyközségünknek alpolgármestere, felkért a könyv megírására. Már csak valamilyen jubileumi kapcsolópontot kellett találnunk, amely emlékezetes az evangélikusság történetében. Azonban hirtelen nem találtunk olyan eseményt, amelyhez hozzáigazíthattuk volna a könyv elkészítését. Ekkor megnéztük az anyakönyveket, így derült ki, hogy nemes elődöm, Palotay Gyula 1903-ban született, tehát 2003-ban lett volna százesztendős.

– Hogyan készült a kötet?

– Két-két és fél év kutatómunka után íródott, és 2003 augusztusában készült el a könyv. A szinte hiánytalanul meglevő gyülekezeti jegyzőkönyvek, elődeim kutatásai és Bencze Imre levéltári munkája mellett jelentős volt a hívek segítsége. Ők elsősorban dokumentumokkal és fényképekkel, illetve azzal támogatták a munkát, hogy megosztották velem a szájhagyomány útján megőrzött eseményeket. A kiadás költségeit az alpolgármester vállalta.

A kiadvány a gyülekezet egész életét bemutatja 1723-tól egészen napjainkig. Úgy érzem, hogy szükség volt a könyv megírására, mert az itteni evangélikus egyházközség történetéről eddig nem született átfogó mű, csak néhány Hartáról szóló kiadvány részfejezete szól róla.

– Miként foglalható össze röviden a helyi evangélikusság története?

– Hartán, ebben a sváb községben eredetileg két felekezet működött: a református és az evangélikus. Az evangélikus a nagyobb, a református a kisebb, számokban kifejezve durván kétharmad-egyharmad arányban. Ez 1947-től, a svábok kitelepítésétől változott: csökkent az evangélikusok létszáma, helyükre a Felvidékről katolikusok, illetve kis számban reformátusok, egy-két esetben pedig lutheránusok érkeztek. Tehát ma a faluban három felekezet él együtt: az evangélikus, a református és a római katolikus. Ennek ellenére – ha lehet így fogalmazni – napjainkban is az evangélikus a „nagy egyház”.

Fontos megemlíteni a falu múltjával kapcsolatban azt is, hogy a település megőrizte protestáns és evangélikus jellegét annak ellenére, hogy Kalocsa közelében van, és egykoron érseki terület volt. Talán az volt a szerencse, hogy a falu Ráday Pál földbirtokos tulajdona volt; amikor a török kor után munkaerőt kerestek erre a vidékre, ő – református lévén – befogadta az evangélikus és református jövevényeket. Ez határozta meg a falu vallási életének az alapját. Mindez Kalocsa tőszomszédságában jó kétszáznyolcvan esztendővel ezelőtt hatalmas dolog volt. Siker volt az is, hogy két vályogtemplom után 1798-ban fel tudták építeni a jelenlegi kőtemplomot – igaz, hogy ez már a türelmi rendelet után történt, de akkor még igencsak friss volt ez az ötlet. A küzdelem tehát nem volt hiábavaló.

– A könyv megjelenése után sem hagyta abba a kutatást: most a hartai lutheránus famíliák családfáját térképezi föl…

– A családfa szó önmagában szépen hangzik, de ha az ember egy gyülekezetét szeretné elkészíteni, méghozzá egy olyanét, amely a kitelepítések előtt közel négyezer lelket számlált, akkor ez már hatalmas munka. Úgy kell elképzelni, hogy egy szekrénnyi anyakönyvből kellett „kiszedni” a családfát. Egymás után jöttek a hívek: „Lelkész úr, ezt kellene megnézni, ehhez kellene igazolás…”

Egy-egy családfa felkutatása egyrészt három-négy hónapot vett igénybe, másrészt mindez megterhelő volt, mert időre kellett dolgozni. Ekkor döntöttem el, hogy nekiülök, és elkészítem a helyi evangélikusság családfáját – egészen a kezdetektől. A kezdeteket ez esetben nem 1723-tól kell érteni; sok esetben vissza tudtunk menni egészen az 1600-as évek elejéig.

Az anyakönyvek mindig beszélnek; talán többet is, mint gondolnánk. Bár csak neveket és számokat lát az ember, a nevek és a számok mögött nagyon sok minden meghúzódik: a rokoni összefüggések szálai, az egykor űzött foglalkozások, a betegségek alakulása és a demográfiai vonatkozások.

Már negyedik éve folyik a munka, és majdnem teljesen készen van az ábécésorrendben készülő kimutatás. Most már csak a véglegesítés van hátra; ezt a munkát – Isten segítségével – év végére szeretném befejezni, majd az anyagot CD-re és DVD-re vinni, és hozzáférhetővé tenni az érdeklődők számára.

Rezsabek Nándor