EvÉlet - Lelki segély

„Kedves lelkésznő! Isten a szívemre helyezte, hogy mentsem meg egy kedves ismerősömet a kárhozattól. Művelt, jó szándékú családanya az illető, aki Jézust csodatévő prófétának ismeri csupán. Nem hiszi el, hogy ő Isten Fia, és nem érti, hogy miért ment a keresztre, miért nem mentette meg magát a kínhaláltól. Tudom, hogy milliószor elhangzott már az arról szóló magyarázat a szószékekről, hogy kicsoda Jézus, de aki nem jár templomba, nem hallhatja. Az én hitem, bizonyságtételem nem győzte meg az ismerősömet. Kérem, írjon Krisztusról, talán a cikk megragadja őt!”

Drága E.! Urunk előtti csendességben reménykedem abban, hogy a válaszom első részének megjelenése óta eltelt két hétben már sikerült is felkeresnie kedves ismerősét, és bemutatnia előtte Megváltónk egyedülálló személyét.

A következő találkozást, ha lehet, még körültekintőbben kell előkészítenie, mint az elsőt. Mert számára is Jézus Krisztus vérében van a szabadulás, ezért az ősellenségnek egyáltalában nem lesz ínyére, hogy Ön, kedves levélíró testvérem, szolgálatával igyekszik az ismerőse felé fordulni. Ezért szeretettel javaslom, hogy mielőtt bizonyságot tenne, böjtölve és virrasztva kérje a kedvező alkalmat Atyánktól (vö. Mt 17,21 és 26,41). Mert hát hogyan is lehetne hatalommal és meggyőzően, a megfelelő igéket megtalálva hirdetni a Krisztust, ha nem hinnénk, hogy ő maga munkálja bizonyságtételünket Szentlelke által?

No de kezdjük az emberiség történetének hajnalán: Isten az embert tökéletesen jónak teremtette (1Móz 1,26–31). De az ember önfejű volt, nem engedelmeskedett Teremtője akaratának, hanem a diaboloszra hallgatott (vö. 1Móz 2,17 és 3,6). Isten elleni lázadása óta az ember a bűn uralma alatt él, egoizmusa rabságban tartja (Róm 1,21–23; 7,14; Zsid 3,13), sőt még el is választja Istentől, aki szent, és viszolyog a bűntől (Ézs 59,2). Az emberiség egyetemes története azt mutatja, hogy saját erőnkből nem találunk gyógyírt a bűnkórságra. Nincsen ezen a világon igaz ember egy sem (Róm 3,10–18).

A Szentírásból tudjuk, hogy bűnben élni mennyire súlyos dolog: „Mert a bűn zsoldja a halál…” (Róm 6,23a) Itt nem csupán arról van szó, hogy testi értelemben minden ember meghal, hanem arról is, hogy aki nem ragadja meg a Szabadító győzelmes jobbját földi életében, annak a sorsa a második halál lesz a tűz tavába vetve (Jel 20,11–15). A bűnnek ugyanis büntetése van. És nem létezik olyan emberi érdem, alibi, magyarázat, amelynek alapján Isten felmentene bennünket a jogosan megérdemelt büntetésünk alól. „Mert mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.” (Róm 3,23–25a)

Megmentőnk tehát az Úr Jézus Krisztus, ő a testté lett Ige, az Isten Fia. Ő az, aki az idők teljességében emberré lett, és eljött közénk azért, hogy a bűntől, az ördögtől, a halál hatalmától megszabadítson bennünket. Tanított, gyógyított, halottakat támasztott fel, Isten országának eljövetelét hirdette, és minden messiási csodajelével bizonyította, hogy ő az, akire sóvárogva várt a világ.

Természetesen Urunk minden tette a keresztfára mutat, mert ő az Isten Báránya, aki minden bűnös helyett elhordozta Isten haragját (Jn 3,36; Róm 5,9). Hogy miért tette meg? Nincs rá emberi magyarázat. Istennek az ember iránti végtelen, hosszútűrő és kiapadhatatlan szeretete az egyetlen felelet. Meg akar menteni bennünket.

Jézus nyilvánvalóan kimenthette volna magát kínzói kezéből, leszállhatott volna a keresztről, mert egyetlen embernek sem volt hatalma felette (Jn 19,11). De ő belesimult Atyja akaratába, és vállalta az iszonyatos gyötrelmeket (Mt 20,28), hiszen világos volt előtte, hogy csakis ő lehet az ember számára az egyetlen menekülési úttá, és csakis engesztelő áldozata lehet az, amiért a szentséges Isten igaznak fogad el minket (Jn 14,5–6; Róm 5,1).

Mindezek után tudnunk kell, hogy kizárólag a Jézus Krisztusba vetett hit által vehetjük át Isten igazságát és az örök élet ajándékát, már itt, földi vándorutunkon (Róm 3,21–26; Jn 5,24; 2Kor 5,17).

Kedves levélíró testvérem! Mondja el ismerősének, hogy mindezek a drága ajándékok az övéi is lehetnek, ha gyermeki bizalommal Megváltónkra bízza magát. „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) Ennek az igének az alapján hívja őt megtérésre! Mondja el neki, hogy ne a saját bölcselkedése szerint kutassa az Úr dolgait, hanem forduljon előítéletektől mentesen a Szentírás felé. Alázza meg magát Isten csodálatos keze alatt, hagyatkozzon ígéreteire, vallja meg bűneit! Fogadja el a Mindenható áldását, és hallgassa szent Fiát, aki most is él és uralkodik mindörökké. Ha így tesz, megtapasztalja, hogy Isten szólni fog a szívéhez, és átéli, hogy személyes kapcsolatba kerül vele. „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3,20)

Bizalommal kérem az Urat, hogy válaszom minden sora segítség lehessen az őt keresőknek. Hálás vagyok azoknak, akik egykor engem is az örökkévaló Isten kegyelmébe ajánlottak, és tanúságot tettek előttem Jézus Krisztusról, aki az én Uram és Megváltóm is lett.

Isten megáldja a szolgálatát, kedves E.! Legyen erős és bátor, a Lélek szólásra nyitja majd a száját! És ne csüggedjen akkor sem, ha elutasítással találkozik. Csak siessen, mert várják!

Testvéri szeretettel:

Szőkéné Bakay Beatrix