Napról napra

Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. ApCsel 2,32 (Ézs 43,10; Mk 7,31–37; ApCsel 9,1–9/10–20/; Zsolt 19) Csodálatos tanúságtétel ez. A világtörténelem legpáratlanabb, legnagyszerűbb és legvigasztalóbb örömhírének lehetünk a tanúi! Nem voltunk ott a feltámadás helyszínén, de az Úr feltámadásának valódiságát kijelentette nekünk a Szentírás és a Szentlélek. Minden korban szükség van a tanúságtevők szolgálatára, mert Jézus feltámadása hitünk alapja. Tanúvá csak úgy válhat valaki, ha beidézik a bíróságra. Megérkezett az idézés. Tértivevényes!

A Mindenható tökéletességéig eljuthatsz-e? Jób 11,7b (Róm 11,33; Mt 9,27–34; 2Kir 19,1–19) Az élő Isten személyének mélységeit soha sem fedezhetjük fel maradéktalanul. Milyen lenyűgöző a fensége, és milyen tökéletes minden szava! Útjai kikutathatatlanok, gazdagsága kiaknázhatatlan, bölcsessége felfoghatatlan. De a „tökéletlenkedő” embert mindig vonzotta és vonzani is fogja ez az elérhetetlen tökéletesség, ezért jött létre annyi nagyszerű dolog a keze nyomán ezen a világon.

Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az Úr, teremtettem mindezt. Ézs 45,8 (ApCsel 4,12; 4Móz 12,1–15; 2Kir 19,20–37) Jót tenne a földeknek egy kis augusztusi égi áldás, hogy beérjenek a gyümölcsök a szüretre. De nem csak az alma, a körte vagy a szőlő szüretelésére várunk. Az Úr övéi életfájáról is szüretelni akar. A felhő megnyílt, és igazság hullott a fellegekből: Jézus Krisztus a neve. Aki őbenne marad, megtermi a szabadság és az igazság édes gyümölcseit.

Ne ítéljetek addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. 1Kor 4,5 (1Sám 2,10b; Mt 17,14–20/21/; 2Kir 20,1–11) Könnyű a kívülállónak megítélni valakit. Milyen elhamarkodott, felületes és igazságtalan is a kívülálló ítélete! Beleláthat-e, kikutathatja-e felebarátja szívének a titkait? Teljes mélységéig soha. Az ítélkező sötétben tapogatózik. Krisztus napvilágánál azonban megérti, hogy az ítélkezés vagy a dicséretmondás joga egyedül azé, aki életét áldozta az emberért.

Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek! Zak 1,3 (Lk 18,38.40a; Jak 5,13–16; 2Kir 22,1–13) Az „utolsó idők” korában egyre több „egyház” és „vallás” ajánlja fel szellemi portékáját megvételre. Szinte versengenek a gyanútlan vásárlók kegyeiért. Minél sűrűbb misztikus felhő borítja, és minél több okkult praktika játszik szerepet benne, annál kelendőbb az „áru”. A kereszténység kora azonban – minden ezzel ellenkező tartalmú híreszteléssel szemben – nem járt le! A Golgotán magasodó kereszt az egyedüli Úr, az élő Isten jele mindörökké. Ha hozzá tér a vándor, átöleli az Örökkévaló.

És hang hallatszott a felhőből: „Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok!” Lk 9,35 (1Kir 19,11b–12; Lk 23,6–12; 2Kir 22,14–23,3) Ez az ige, mely a könyvespolcomra biggyesztett kis kartonlapon áll, szüntelenül arra figyelmeztet, hogy mindig mindenben Jézus legyen a példaképem. Csak Jézus Krisztus személyén, kijelentett szaván tájékozódhat Isten népe. A názáreti Jézus a Messiás. Ő a középpont. Az Isten Fiával való viszonyunkon múlik az örök életünk; a magasságos Isten rajta keresztül áraszt el kegyelmével.

Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. Zsolt 145,18 (Zsid 2,18; Ézs 57,15–19; 2Kir 23,4–25) Senki sem mondhatja, hogy nem találja az Urat, hiszen ő közel van. Közelségére mégis ellenállhatatlanul vágyódnunk kell ahhoz, hogy találkozhassunk vele. Nincs a mindenható Isten által meg nem hallgatott ember – csak néma ember van. Néma, aki nem kiált. Gőgös, aki nem roskad össze színe előtt. Öntelt, aki nem tőle reméli a segítséget. Oldódjon nyelvünk zárja, alázzuk meg magunkat, vessük minden reményünket a mi sziklaszálunkba, és mindenekfelett dicsérjük őt! Válaszolni fog.

Szőkéné Bakay Beatrix