Élő víz

Mi a kincs? Valami vagy valaki, amit vagy akit mindennél fontosabbnak tartunk. Amivel vagy akivel tele van a szívünk, amihez vagy akihez mindig visszatérnek a gondolataink. Értelmet, tartalmat, tartást, célt ad életünknek. Ne gondoljunk csupán pénzre, vagyonra, értékes ékszerekre – a szegény embernek is lehet „kincse”, olyasmije, amiről semmi árért nem mondana le…

Vessük fel a kérdést: mi a gyülekezet kincse? Talán a templom: egy helyütt azért, mert régi vagy különlegesen szép; másutt azért, mert nagy, s a lelkész egy-egy ünnepi alkalommal büszkén nézhet végig a zsúfolt padokon. Lehet kincs egy híres oltárkép, egy gyönyörű oltárterítő vagy a műemlék orgona…

A Biblia szerint azonban csak egy igazi kincse van a gyülekezetnek és benne minden egyes hívőnek: hogy Jézus az ajtó előtt áll és zörget (vö. Jel 3,20). Miért kincs ez? Mert azt jelenti, hogy még van lehetőség a szabadulásra, van mód felkészülni az utolsó napra, a számadásra, amikor mindenkinek Jézus elé kell állnia. Jézus zörget, akit most sokan észre sem vesznek; ő, aki ma még csendesen áll ajtónk előtt, várva, hogy megnyissuk számára. Mert egyszer majd egyetlen fontos kérdést kapunk: beengedtük-e az életünkbe Jézust? Ha nem – akkor fenyeget a végzetes mondat: „…nem ismerlek titeket.” (Mt 25,12)

Az evangélium nem valami elvont igazság, nem valami tanítás, amelyet meg lehet tanulni, mint az egyszeregyet. Az evangélium nem betűk és mondatok egy könyvben, a Bibliában. Hanem Valaki, aki ma még szívünk ajtaja előtt zörget. Zörgető kezein ott vannak a sebhelyek. Egykor vérét ontotta mindenkiért, a bűnben vergődő, elveszett emberekért, értünk, akik a világ zajában alig halljuk, vagy nem akarjuk hallani az ő szelíd zörgetését. „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel 3,20; Károli-fordítás)

A vacsora akkor nem csupán közös étkezést jelentett, hanem teljes közösséget egymással. Jézus úgy ült le a vámszedőkkel, mint a bűnösök barátja. Felvette, magára vette bűnüket, és magára vette helyettük az ítéletet, a büntetést is. Erről beszél Ézsaiás: „Mindnyájan mint juhok eltévelyedtünk (…); de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” (Ézs 53,6; Károli-fordítás)

A te sorsod, örök életed is ezért van az ő kezében. Zörget. Ezért zörget. Kincseidet egykor itt kell hagynod, de ő akkor melletted akar állni. Ő, a Megváltó, a Szószóló, a bűnösök barátja, ő a gyülekezet igazi kincse!

Gáncs Aladár