Kultúrkörök

Közismert, hogy Szent László, Mátyás király vagy II. Rákóczi Ferenc személyéhez sokszínű folklórhagyomány társul, ám kevésbé köztudomású, hogy Szent István alakja is számtalan népénekben, hagyományban felbukkan. A reformáció igencsak megnyirbálta az államalapító szent király gazdag hagyománykörét, és az új vallásra tért hívek már csak a történeti kegyelet miatt emlegették István királyt.

Szent István kultusza a 12–16. század közötti időszakban a Kárpát-medence egészében elterjedt, sőt alakja ismert volt a horvátok, a szerbek és a románok körében is. Településnevek, neki szentelt templomok, legendák bizonyítják ezt.

Istvánt 1083-ban avatták szentté, az ekkor írt „nagyobb legenda” tekinthető életműve első egyházi értelmezésének. A Szent László király megrendelésére készült irat az idős, vallásos Istvánt mint a magyarok apostolát mutatja be. Könyörületessége, békeszeretete, elhivatottsága már külsejében is megmutatkozott. Valószínű, hogy a köztudatban élt egy sokszínűbb királykép is, mert Könyves Kálmán utasítására hamarosan írásba foglalták István király teljesebb élettörténetét. A „kisebb legenda” célja az volt, hogy Istvánt példaként állítsa az utókor elé, és elsősorban a törvénykező, a pogányok ellen keményen fellépő uralkodót mutatta be. A két forrás mintha két különböző emberről szólna.

A szigorúan büntető vezetőről számtalan későbbi monda is fennmaradt. A 15. században született feljegyzés szerint a szent király megnyúzatta egyik udvarbíráját, mert hamis ítéletet hozott. Egy Szeged környéki gyűjtésből értesülhetünk arról, hogy tulajdon anyját is megbüntette, mert az hirtelen indulatában istenkáromlásra ragadtatta magát.

A Magyarországon leginkább tisztelt ereklye István király jobbja. Feltehetően az 1060-as években választották le a mumifikálódott testről a teljes jobb kart, amelyet aztán egy erdélyi monostorba vittek. (A helyet ettől kezdve Szentjobbnak nevezték.) Valószínű, hogy a mainál nagyobb karrész tartozhatott az ereklyéhez, mert az apátság pecsétjén egy könyökben meghajlított kar található. Kezdetben a Szent Jobb megtalálásának napján ünnepeltek, később az ereklye tisztelete beolvadt az augusztus 20-i ünnepbe. Érzékenyen érintette az ereklyét őrző apátságot, hogy Nagy Lajos király a magyar–lengyel perszonáluniót azzal pecsételte meg, hogy a kar felső részét leválasztotta, és Lembergbe vitette. Elképzelhető, hogy a kar alsó részét pedig Luxemburgi Zsigmond adományozta V. Albert Habsburg-házi hercegnek, és ettől kezdve a bécsi Szent István-dóm kincstárában őrizték. A 15. században a megmaradt ereklyét Erdélyből visszavitték Székesfehérvárra. Itt bizonyos napokon „közszemlére tették”, alkalmat kínálva a hívőknek arra, hogy előtte kifejezhessék a tiszteletüket, illetve imádkozhassanak.

A Szent Jobbal kapcsolatos folklórszövegek az ereklye keletkezését magyarázzák: például arról szólnak, hogy a király valamelyik csatában elvesztette a jobbját. (Érdekes, hogy több ilyen szövegben is a török ellen vívott csatáról esik szó.) Egy másik elképzelés szerint azért maradt meg a keze épen, mert azzal valami csodás, jó dolgot cselekedett.

István születésével és ifjúkorával kapcsolatban számtalan monda őrződött meg Esztergom környékén. A városban lakók máig úgy tartják, hogy Vajk a vár Szent István-kápolnájában született. A legendák arról is beszélnek, hogy a király éjjelente gyakran imádkozott a kápolnában, és egy alkalommal a levegőbe emelkedett… A népi emlékezet őrizte meg azt az elképzelést, hogy az ifjú Istvánt a Garam menti Bényben övezték fel karddal, és a Koppány-féle lázadás leverésére is innen indult. Szent Istvánhoz fűződő hagyományok élnek Nagybörzsönyben is. A néphit szerint a helyi kápolnát még István építtette, sőt a falu határában lévő, „Szent Istvány tére” nevű helyen menekült meg az őt üldöző Koppány elől.

Szent István alakja manapság Somogyban él a legélénkebben, bár az itteni helytörténeti emlékek és történetek legalább annyira szólnak Koppányról, mint a szent királyról. Törökkopányban és környékén egy különleges monda él máig is. E szerint István némaságra átkozta az egyik patak békáit, mert hangosan kuruttyoltak, ezért nem hallotta meg, hogy merre menekült a pogány vezér. A monda másik változata a Somogyvárig nyúló Balaton lecsapolását is a király átkával hozta összefüggésbe. A Fejér megyei Bodajkon István azért átkozta meg a békákat, mert hangoskodásuk miatt nem tudott nyugodtan imádkozni.

Székesfehérvár környékén ugyancsak kiterjedt hagyomány övezte a király személyét. A népszerű bodajki búcsújáró hely kápolnáját a néphit szerint még István építtette, sőt azt is feltételezik, hogy az uralkodó Fehérvárról tutajjal ment Bodajkra, mivel a két település közötti területet még víz borította.

Változatos és kiterjedt mondakör fűződik a szent király alakjához német nyelvterületen is. A leghíresebb történet szerint az ifjú István még pogány volt, amikor Bajorországba ment, hogy megkérje Gizella kezét. Bambergbe érkezve betért a templomba, ott azonban lova az örökmécses lángjától megbokrosodott, és az ifjú király rádöbbent: szent helyen jár. Ez lett megtérésének közvetlen oka.

Angol és skót krónikák is őriznek történeteket első királyunkról. Az egyik szerint az 1016-ban meghalt Vasbordájú Edmund utódját a gonosz tanácsadó rá akarja venni, hogy ölje meg az elhunyt király két gyermekét. A kegyetlen uralkodó a svéd királyhoz küldi őket, aki azonban ahelyett, hogy megölné, Magyarország kegyes királyához irányítja őket. A hagyomány szerint István szeretettel felnevelte az ifjakat. A történet egyes elemei a Hamletben bukkannak fel újra.

A valóságtól kissé elrugaszkodottabb az a szerb hagyomány, amely szerint István Szent Száva hatására ortodox hitre tért volna át. A mondakör legarchaikusabb rétegét a moldvai csángók körében találták. A szent király kultusza itt a leghíresebb bibliai személyekével vetekedett. Egy pusztinai monda a Hadak útjának eredetét is Szent Istvánnal hozza összefüggésbe: „Szent István király mikor elhúzta kardját az égen, a húshagyatot ő csinálta, hogy a világ menjen haza, s kedden este hagyjon húst mindenki.”

Számtalan történet szól István szent mivoltáról is. Már a Képes krónika is arról beszél, hogy az uralkodó évenként legalább háromszor meglátogatta az általa alapított templomokat, mindegyiknél imádkozott, alamizsnát osztott a szegényeknek. Esztergomi hagyomány szerint a bazilika Szűz Mária-oltára onnan kapta a nevét, hogy a király azon a helyen ajánlotta országát a Szűzanya oltalmába. Igen elterjedt volt az a hiedelem, mely Istvánnak és ereklyéinek csodás gyógyító erőt tulajdonított. A régiek hite szerint a királyok az isteni kegyelem kiválasztottjai voltak, akiknek személyében a papi, orvosi és uralkodói karizma egyesült.

A „nagyobb legenda” szerint István már életében csodákat művelt: a betegeknek egy darab kenyeret, almát küldött orvosságul, meghagyván, hogy egészségben talpra álljanak; ettől a szenvedők nyomban visszanyerték erejüket. A „kisebb legenda” arról számol be, hogy István sírjának felnyitásakor csodálatos illat terjengett, melynek beszívása után a leprások bőre megtisztult, s a vakok újra láttak. Később a sírnál naponta történtek csodák, sőt sokan már a zarándoklat közben meggyógyultak. A szakrális királyeszmény óvó-védő szerepére utal, hogy a váradi királyszobrokról azt tartotta a hiedelem, hogy míg azok megvannak, addig a török nem veheti be a várost.

Kevesek által ismert a koronázási palást egyik talánya: a paláston István bal keze jól láthatóan hat ujjal van ábrázolva. Szimbólum vagy fizikai valóság? A foggal, illetve ötnél több ujjal való születés annak a jele, hogy az illető kiválasztatott a táltosságra. Mivel a palást Gizella felügyelete mellett készült, feltételezhető az ábrázolás hitelessége.

A középkori magyarság tudatában István mint uralkodó, bölcs és nagy tekintélyű király volt jelen. A 11. században élő igazságos királyról szóló történetek a 16. században teljes egészében Mátyás király alakjához kapcsolódva éltek tovább. A középkori Szent István-kép a már említett történelmi körülmények miatt erodálódott, majd jelentősen módosult a barokk kegyességi kultuszának hatására. Alakja azonban a mai napig tovább él a népszokásokban és egyéb folklórhagyományokban. Emlékeztetőül álljon itt egy egykori egyházi ének, melyet a moldvai Klézsén ma már mint népdalt énekelnek:

Ó, hol vagy magyarok

Tündöklő csillaga,

Gyászos őtözetbe,

Teelőtted sírva.

Hol vagy István kérál,

Téged magyar kéván,

Gyászos őtözetbe

Teelőtted sírva.

Ó, kertnek kertésze,

István kérál vala,

Árva magyaroknak

Választott királa.

Rólad emlékezünk,

Csordulnak könyveink,

Búal harmatoznak

Szomorú mezeink.

Virágos kert vala

Régen Pannóniában,

Kit a Szűz Mária

Híven öntöz vala.

Dicsértessék Isten

Te szent országodban,

Hogy új kérált adtál

Nekünk Szent Istvánban.

Reménységünk benne

Vagy és Máriával

Mint magyar nemzetünk

Nagy pátrónájával.

Jánosi Vali